JW subtitle extractor

Ellenségeskedéssel nézel szembe,
esetleg gúnyolódással vagy üldözéssel?
Nagyon szorult helyzetben vagy,
és úgy érzed, hogy egyáltalán nem
tudsz változtatni a körülményeiden?
Ha igen, nem vagy egyedül.
A Biblia szerint
Dávid is élt át ilyesmiket.
És azt is tudjuk,
hogy mi segített neki kitartani.
Dávid a 62. zsoltár
5-ös versében ezt írta:
„Csendben Istenre várok”.
Tudósok szerint Dávid 15 éves lehetett,
amikor Jehova felkente,
hogy király legyen.
Ha ez igaz,
akkor még 22 évet kellett várnia,
hogy egész Izrael felett uralkodhasson.
Ez idő alatt Saul király üldözte
Dávidot, meg akarta ölni.
Emiatt Dávidnak menekülnie kellett.
Nagyon sokszor a pusztában
élt, barlangokban,
és volt, hogy idegen országban
kellett meghúznia magát,
Izrael ellenségei között.
Dávid megtanulta, hogy türelmes legyen,
várnia kellett Jehova Istenre.
Most vizsgáljunk meg három eseményt
életének ebből az időszakából!
Az első Én-Gedi pusztájában történt.
Ez egy sziklás, hegyvidékes táj volt,
ahol nagyon sok tágas barlang is volt.
Saul király irigységtől
és gyűlölettől fűtve
üldözőbe vette Dávidot, hogy megölje.
Dávid az embereivel egy hatalmas
barlang belsejébe húzódott.
Ez nem lehetett egy túl kényelmes hely.
Ennivalót, tüzelőt
és vizet kellett gyűjteniük.
Ráadásul rejtőzködniük kellett,
hiszen az életük volt veszélyben.
És ekkor valami váratlan,
valami rendkívüli történt.
Olvassuk el együtt!
Nyissuk ki a Bibliát
az 1Sámuel 24. fejezeténél,
és nézzük a 2. verstől!
Várok egy picit, hogy megtaláljátok.
Tehát Sámuel első könyve 24. fejezet,
és a 2. verstől figyeljük.
Mehet?
„Saul erre magához vett 3000 férfit,
akiket egész Izraelből választott,
és elment, hogy felkutassa
Dávidot meg az embereit
a kőszáli kecskék kopár szikláin.
Eljutott az út menti kő juhaklokhoz,
ahol volt egy barlang.
Saul bement oda, hogy szükségét végezze.
Dávid és az emberei ezalatt a barlang
egy eldugott, hátsó részében ültek.
Így szóltak az emberei Dávidhoz:
»Ez az a nap, amelyen
azt mondja neked Jehova:
’Lásd, kiszolgáltatom
neked ellenségedet.
Cselekedj vele úgy,
ahogy jónak látod.’«”
Háromezer válogatott, jól képzett katona
kutat Dávid után a pusztában.
Képzeljük csak el,
hogy mennyire meglepődhetett
Dávid az embereivel együtt,
amikor meglátják, hogy Saul egyedül,
teljesen védtelenül besétál a barlangba.
Saul szeme a kinti fényhez szokott,
ezért valószínűleg
nem lát túl jól a sötétben,
és nem veszi észre,
hogy a férfiak ott rejtőzködnek.
Az ő szemük azonban már
hozzászokott a sötétséghez,
ezért minden bizonnyal tisztán látják,
amint Saul közeledik feléjük.
Saul teljesen védtelen.
Kiszolgáltatott helyzetben van.
Dávidnak meg kellene ölnie őt?
Az emberei azt suttogják,
hogy tegye meg.
Biztosak benne, hogy Jehova
adta Sault Dávid kezébe.
Végtére is, Istennek az a szándéka,
hogy Dávid uralkodjon majd Saul helyett.
És hát, Dávidnak jó oka lenne arra,
hogy megölje Sault,
teljesen kiszámíthatatlanná vált.
Megölette Nób papjait,
és a városban meggyilkoltatott minden
férfit, nőt, gyermeket és állatot.
Mindezt azért, mert Ahimélek, a főpap
kenyeret adott Dávidnak
és az embereinek.
Hogyha megölné Sault,
annak mi lenne a következménye?
Megmenekülnének?
Végre véget érne a rejtőzködés?
Nincs több barlangban bujkálás,
és azonnal király lehetne.
Mindezek a gondolatok
biztosan átfutottak Dávid elméjén.
Mit kellene tennie?
És te mit tettél volna?
Nézzük tovább a történetet,
és figyeljük az 1Sámuel 24:4-től!
„Dávid tehát felkelt, és titkon levágta
Saul ujjatlan köpenyének a szegélyét.
Utána azonban bántotta
a lelkiismerete Dávidot,
amiért levágta Saul ujjatlan
köpenyének a szegélyét.
Ezt mondta az embereinek:
»Jehova szemszögéből nézve
el sem tudom képzelni,
hogy ilyesmit tegyek urammal,
Jehova felkentjével,
hogy kezet emeljek rá,
hiszen ő Jehova felkentje!«
Dávid tehát visszatartotta
az embereit ezekkel a szavakkal,
és nem engedte, hogy megtámadják Sault.
Saul pedig kiment a barlangból,
és folytatta útját.”
Dávid nem hallgat az embereire.
Ehelyett inkább egy lehetőséget lát
ebben a helyzetben arra,
hogy megmutassa,
ő nem lázad fel Saul ellen,
és nem akar bosszút állni azért,
amiért igazságtalanul
és kegyetlenül bánik vele.
Önfegyelemre és hitre
volt szüksége ehhez.
Hinnie kellett abban,
hogy majd Jehova
fogja rendezni a dolgokat
akkor és úgy,
ahogyan ő a legjobbnak látja.
A gondolkodása nemcsak
abból vált nyilvánvalóvá,
amit később Saulnak mondott,
hanem abból is,
amit az 57. zsoltárban jegyzett fel.
A 3-as versben ezt olvassuk:
„[Jehova] segítséget küld az égből,
és megment engem.
Megakadályozza, hogy belém marjanak.”
Időnként velünk is előfordulhat olyan,
hogy nehéz türelmesnek lenni,
különösen akkor,
ha igazságtalanul bánnak velünk.
És gyakran nem tudunk
változtatni a helyzeten.
De tegyük fel,
hogy adódik egy könnyebb út!
Dávidhoz hasonlóan mi is gondoljunk
arra, hogy mi Jehova nézőpontja!
Időnként cselekednünk kell,
máskor viszont az a legjobb,
ha türelmesen várunk Jehovára,
hogy majd ő rendezze a dolgokat.
De vajon mi történt,
miután Saul kiment a barlangból?
Nézzük meg!
Olvassuk Sámuel első könyve 24:8-tól!
Tehát a 8-as verstől.
„Aztán Dávid is felkelt,
és kiment a barlangból,
majd Saul után kiáltott:
»Uram, királyom!«”
– Dávid?
„Amikor Saul hátratekintett,
Dávid mélyen meghajolt,
arccal a föld felé, és leborult.
Dávid így szólt Saulhoz:
»Miért hallgatsz azokra az emberekre,
akik azt mondják:
’Figyelj! Dávid ártani akar neked.’
Ezen a napon saját szemeddel láttad,
hogy Jehova kiszolgáltatott
nekem téged a barlangban.
De amikor valaki azt mondta,
hogy öljelek meg,
én megszántalak, és ezt mondtam:
’Nem emelek kezet uramra,
mert ő Jehova felkentje.’
Nézd, uram, igen,
nézd csak az ujjatlan köpenyed
szegélyét kezemben.
Mert amikor levágtam az ujjatlan
köpenyed szegélyét, nem öltelek meg.
Most már láthatod és tudhatod,
hogy nem akarok ártani neked,
és nem akarok fellázadni ellened,
és nem vétkeztem ellened,
holott te vadászol rám,
hogy elvedd az életem.
Jehova ítéljen közötted és közöttem,
és Jehova álljon rajtad bosszút értem,
de én nem emelek rád kezet.
A régi közmondás is úgy tartja:
’A gonoszoktól gonoszság származik’,
de én nem emelek rád kezet.
Kicsoda után vonult ki Izrael királya?
Kit kergetsz?
Egy holt ebet? Egy árva bolhát?
Jehova legyen a bíró,
ő ítéljen közötted és közöttem.
Ő látja és képviseli ügyemet,
megítél engem,
és kiszabadít a kezedből.«”
Dávid önuralmat mutatott,
és egyértelműen rácáfolt azokra
a vádakra, hogy ő ártani akar Saulnak.
Egy ujjal sem nyúlt Saulhoz,
nem bántotta őt.
Kétszer is azt mondta neki, hogy majd
Jehova fog ítélni kettőjük között.
Bár Saul ok nélkül vadászott Dávidra,
ő nem mondott neki semmi bántót.
Tiszteletteljes volt,
és alázattal beszélt Saullal.
És elmondta neki, hogy Jehovára
fog várni, hogy rendezze a dolgokat.
Ezekből a nagyszerű gondolatokból
mindannyian sokat tanulhatunk.
Saul teljesen ledöbbent, hogy Dávid
megkegyelmezett neki, és ezt kiáltotta:
„Jehova jóval fog jutalmazni téged
azért, amit ma tettél velem. …
Biztosan tudom,
hogy királyként fogsz uralkodni,
és hogy a te kezedben
fennmarad Izrael királysága.”
Pál apostol valószínűleg
erre a történetre gondolt,
amikor a következőket tanácsolta
a Rómában élő keresztényeknek:
„Ne álljatok bosszút magatokért…
a rosszat mindig győzd le a jóval.”
Időnként a kedves
szavainkkal és tetteinkkel
jó hatással lehetünk az ellenségeinkre.
Sault mélyen megérintette
Dávid könyörülete,
de vajon felhagyott azzal
a tervével, hogy megölje?
Később látni fogjuk.
Mivel nem vagyunk tökéletesek,
időnként előfordul,
hogy elveszítjük a türelmünket.
Ez Dáviddal sem volt másképp.
Volt egy helyzet,
ami annyira felidegesítette,
hogy majdnem olyat tett, aminek
borzalmas következményei lettek volna.
Olvassuk el együtt!
Keressük ki Sámuel
első könyve 25. fejezetét,
és nézzük meg az 1. verstől!
Tehát Sámuel első könyve,
és nézzük a 25:1-től!
„Idővel Sámuel meghalt,
és egész Izrael összegyűlt,
hogy megsirassa,
és eltemesse őt otthonában, Rámában.
Dávid akkor elindult,
és lement Párán pusztájába.
Élt pedig egy ember Máonban,
akinek Kármelben volt egy gazdasága.
Ez az ember igen jómódú volt:
3000 juha és 1000 kecskéje volt.
Épp a juhait nyírta Kármelben.
A férfit Nábálnak hívták,
a feleségét pedig Abigailnak.
Az asszony értelmes és gyönyörű volt,
a férje ellenben durva,
rossz természetű ember;
Káleb fiai közé tartozott.
Dávid a pusztában megtudta,
hogy Nábál a juhait nyírja.
Elküldte hát hozzá tíz emberét,
ezt mondva nekik:
»Menjetek fel Kármelbe,
és amikor megérkeztek Nábálhoz,
kérdezzétek meg tőle a nevemben,
hogy jól van-e.
Aztán ezt mondjátok:
’Élj soká, és légy jó egészségben te is,
és egész háznéped is,
és minden, ami a tiéd!
Most hallottam, hogy nyírod a juhokat.
Amikor a pásztoraid velünk voltak,
nem bántottuk őket,
és nem veszett el semmijük sem
azalatt, míg Kármelben voltak.
Kérdezd csak meg az embereidet,
és megmondják neked.
Bárcsak elnyernék
az embereim a jóindulatodat,
hiszen örömteli időszakban jöttünk.
Kérlek, adj tehát szolgáidnak
és fiadnak, Dávidnak valamit,
amit nélkülözni tudsz.’«
Így hát Dávid emberei oda is mentek,
és elmondták mindezt
Nábálnak Dávid nevében.
Amikor befejezték, Nábál így
válaszolt Dávid szolgáinak:
»Ki az a Dávid, és ki az az Isai fia?
Manapság sok szolga van,
aki elszökik az urától.
Talán fogjam a kenyeremet,
vizemet és állataimat,
amelyeket levágtam a nyíróimnak,
és olyan embereknek adjam,
akikről azt sem tudom, honnan valók?«”
A juhnyírás egy ünnepi időszak volt,
és Nábálnak nagyon jó oka
volt arra, hogy örüljön,
hiszen nagyon sok juha volt,
és Dávid emberei megvédték
azokat a tolvajoktól.
Teljesen természetes lett volna,
hogy Nábál kifejezze feléjük
a nagylelkűségét és a háláját.
De amikor Dávid emberei
tiszteletteljesen élelmet kértek tőle,
ő nemcsak egyszerűen elutasította azt,
hanem még sértegette is őket.
Nézzük meg, hogy Dávid
hogyan reagál erre!
Vizsgáljuk tovább az 1Sámuel
25. fejezetét, mégpedig a 12-es verstől!
„Dávid emberei erre visszamentek,
és beszámoltak Dávidnak
mindarról, amit hallottak.
Dávid rögtön így szólt az embereihez:
»Mindenki kösse fel a kardját!«
Erre felkötötte mindenki a kardját,
Dávid is felkötötte a kardját,
és mintegy 400 ember fölment Dávid után,
200-an meg ott maradtak a holminál.
Közben az egyik szolga elmondta mindezt
Nábál feleségének, Abigailnak:
»Dávid követeket küldött a pusztából,
hogy jót kívánjanak urunknak,
de ő rájuk förmedt.
– Jaj, ne!
Azok az emberek
nagyon jók voltak hozzánk.
Sohasem bántottak minket,
és semmink sem tűnt el azalatt,
míg együtt voltunk velük a mezőn.
Éjjel-nappal, egész idő alatt,
míg velük voltunk,
és terelgettük a nyájat,
úgy vettek körül minket,
mint egy védőfal.
– Ne!
Most pedig döntsd el, hogy mit teszel,
mert az biztos, hogy nagy veszély
fenyegeti urunkat és mindannyiunkat,
de ő sokkal semmirekellőbb ember
annál, hogy beszélni lehessen vele.«
Abigail erre sietve fogott 200 kenyeret,
két nagy korsó bort,
öt elkészített juhot,
öt szea pörkölt gabonát,
100 mazsolalepényt
meg 200 aszaltfüge-lepényt,
– Tessék!
és az egészet felrakta a szamarakra.
– Vigyétek!
Majd ezt mondta a szolgáinak:
»Menjetek előttem.
Én követlek titeket.«
Férjének, Nábálnak azonban
semmit sem szólt.
És miközben ő a hegy takarásában
szamárháton lefelé tartott,
Dávid és az emberei is
éppen lefelé jöttek vele szemben,
így összetalálkozott velük.
Dávid így szólt:
»Hiába vigyáztam ennek
mindenére a pusztában.
Semmi sem hiányzott abból, ami az övé,
mégis gonosszal fizet nekem a jóért.
Mérjen Isten súlyos büntetést
Dávid ellenségeire,
ha akár csak egyetlen férfit is
életben hagyok reggelre az övéi közül!«”
Amikor Dávid megtudta, hogy mit
üzent neki Nábál, nagyon dühös lett.
Anélkül, hogy megbeszélte
volna a dolgot Jehovával,
azonnal arra kérte az embereit,
hogy kössék fel a kardjaikat.
Elhatározta, hogy minden férfit
megöl Nábál háznépéből.
Ez azonban nagyon rossz ötlet volt.
Az igaz, hogy Nábál
egy semmirekellő ember volt,
és Dávid igazán megérdemelt volna
valami kárpótlást a juhok őrzéséért.
De törvényes joga nem volt
követelni Nábál vagyonát.
Ahhoz pedig végképp nem volt joga,
hogy megöljön egy másik izraelitát,
vagy hogy kiirtsa az egész háznépét.
Mindeközben Nábál
egyik szolgája felismerte,
hogy milyen nagy veszély
leselkedik rájuk,
és bátran beszámolt a történtekről
Abigailnak, Nábál feleségének.
Nábálnak nem szólt, fölösleges.
De tudta, hogy Abigail
oda fog figyelni rá,
hiszen értelmes asszony volt,
aki szereti Jehovát.
Bár nagyon keveset tudunk a hátteréről,
Nábál mellett
nem lehetett könnyű az élete.
Ez a férfi durva,
hálátlan és arrogáns volt.
Elképzelhető, hogy Abigailt
csak belekényszerítették
ebbe a házasságba.
Amikor Dáviddal beszélt,
úgy utalt a férjére, mint aki „ostoba”.
Abigail nagyon szerette Jehovát,
úgyhogy biztos,
csak azért fogalmazott így,
mert Nábál kiérdemelte ezt,
és már teljesen elveszítette
a felesége szeretetét és tiszteletét.
Miután Abigail meghallgatta a szolgát,
felismerte, hogy azonnal
tennie kell valamit.
De mit tegyen?
Vajon beszélnie kellene Nábállal?
Nem, semmi értelme nem lenne.
Esetleg fusson el?
Ha Dávid egy kicsit is
olyan lenne, mint Nábál,
akkor ez lenne az okos lépés.
De Abigail tudja, hogy Dávid
észszerűen gondolkodik,
és szereti Jehovát.
Úgyhogy gyorsan összegyűjt
valamennyi élelmet,
és elindul, hogy találkozzon vele.
Olvassuk tovább ezt a történetet
az 1Sámuel 25:23-as verstől!
„Amikor Abigail meglátta Dávidot,
sietve leszállt a szamárról,
arcra borult előtte,
és a földig meghajolt.
Aztán leborult a lábához, és így szólt:
»Uram, rajtam legyen a vétek!
Kérlek, hadd beszéljen
hozzád szolgálólányod,
és hallgasd meg szolgálólányod szavait!
Kérlek, uram, ne törődj
ezzel a semmirekellő Nábállal,
mert olyan ő, amilyen a neve.
Nábálnak hívják, és ostoba is.
De ami engem illet,
szolgálólányod nem látta
uram embereit, akiket elküldtél.
Most pedig, uram, Jehova visszatartott
téged attól, hogy vért onts,
és hogy a saját kezeddel bosszút állj.
Olyan biztos ez, mint hogy
Jehova él, és te élsz!
Legyenek hát Nábálhoz
hasonlók az ellenségeid,
és azok, akik ártani kívánnak uramnak!
Ez az ajándék pedig, amelyet
szolgálólányod hozott uramnak,
legyen az embereké,
akik követik az én uramat.
Kérlek, bocsásd meg
szolgálólányod vétkét,
hiszen Jehova biztosan
gondoskodni fog arról,
hogy a leszármazottaid hosszú
időn át királyokként uralkodjanak,
mert Jehova harcait harcolja az én uram,
és semmilyen gonoszságot sem
találtak benned életed napjain.
Ha valaki üldözőbe vesz,
és életedre tör,
uramnak élete Istenednél,
Jehovánál lesz,
biztonságban begöngyölve
az élet tarsolyába.
Ellenségeid életét azonban elhajítja,
mint köveket a parittyából.
És amikor Jehova megtette
mindazt a jót, amit uramnak ígért,
és kijelöl Izrael vezetőjének,
akkor nem kell majd sem bűntudatot, sem
megbánást érezned a szívedben amiatt,
hogy ok nélkül vért ontottál,
és hogy a saját kezével
állt bosszút az én uram.
Amikor Jehova jót tesz urammal,
ne feledkezz meg szolgálólányodról.«”
Ebből Dávid egyértelműen látta,
hogy Abigail bölcs asszony,
aki szereti Jehovát.
Alázattal és mély
tisztelettel fordult Dávidhoz,
de az üzenete világos volt.
Elmondta, hogy Jehova küldte őt,
hogy visszatartsa Dávidot attól,
hogy vérbűnt vonjon magára,
hogy bosszút álljon, és ok nélkül
elvegye egy ember életét.
Visszatartotta Dávidot attól, hogy
olyat tegyen, amit később megbán,
vagy ami egész hátralevő életére
árnyékot vetett volna.
Tehát Abigail ezekre a fontos
igazságokra emlékeztette Dávidot:
Jehova fogja rendezni a dolgokat,
és Dávidnak nem szabad bosszút állnia.
Egyébként hasonlót mondott,
mint maga Dávid,
amikor megkímélte Saul életét
Én-Gedi pusztájában.
Elképzelhető, hogy Abigail tudott arról,
hogy mi történt abban a barlangban.
Mi volt Abigail szavainak a lényege?
Az, hogy legyen türelmes.
Engedje, hogy Jehova a maga
módján oldja meg a problémát,
amikor jónak látja.
Hogyan reagál erre Dávid?
Nézzük tovább a történetet
a Sámuel első könyve 25. fejezet 32-től!
„Dávid erre így szólt Abigailhoz:
»Dicsőség Jehovának, Izrael Istenének,
aki elém küldött a mai napon!
Áldott legyen értelmességed!
Áldott legyél, amiért visszatartottál
a mai napon attól, hogy vért ontsak,
és hogy bosszút álljak a saját kezemmel!
Ha nem siettél volna elém,
reggelre egyetlen embere
sem maradt volna Nábálnak.
Olyan biztos ez, mint hogy
Jehova, Izrael Istene él!
Ő az, aki visszatartott
attól, hogy ártsak neked!«
Dávid ezután elfogadta,
amit Abigail hozott neki,
és így szólt hozzá:
»Menj fel házadba békével.
Lásd, hallgattam rád,
és teljesítem kérésedet.«”
Tehát Dávid hallgatott Abigailra.
Ez figyelemre méltó volt,
hiszen akkoriban a férfiak egyáltalán
nem hallgattak egy nő tanácsára.
Szóval, Dávid meghallgatta,
megértette Abigailt,
és egyetértett vele,
úgyhogy változtatott a tervén.
Elképzelhető, hogy Dávid emberei
alig várták, hogy harcoljanak
és fosztogassanak,
úgyhogy Dávidnak
őket is vissza kellett tartania.
Talán velünk is előfordul, hogy olyasmit
tervezünk megtenni, ami nem túl bölcs.
De Dávidhoz hasonlóan
nekünk is hallgatnunk kell azokra,
akik kiigazítanak minket.
„Mintegy tíz nap múlva
Jehova halállal sújtotta Nábált.”
Később pedig Dávid
feleségül vette Abigailt.
De mi a helyzet Saullal?
Bár megalázta magát
a barlangnál történt események miatt,
mégsem hagyott fel Dávid üldözésével.
Ez alkalommal Dávid az embereivel
Zif pusztájában van.
Már másodszor árulják el
Dávidot Zif lakói,
a saját törzséből való emberek.
Olvassuk el, hogy mi történt
az 1Sámuel 26. fejezet 2. versétől!
„Saul erre elindult,
és lement Zif pusztájába.
3000-en voltak vele,
Izrael válogatott emberei, hogy
felkutassák Dávidot Zif pusztájában.
Saul Hakila dombján, a Jesimonnal
szemben ütött tábort az út mentén.
Dávid pedig a pusztában élt ekkor,
és megtudta, hogy Saul
utánajött a pusztába.
Dávid ezért kémeket küldött ki,
mert biztos akart lenni abban,
hogy csakugyan odajött-e Saul.
Később Dávid elment arra a helyre,
ahol Saul letáborozott,
és meglátta a helyet, ahol Saul meg
a hadvezére, Ábner, Nér fia aludt.
Saul a tábor közepén aludt,
a csapatok pedig körülötte táboroztak.
Dávid ekkor ezt kérdezte
a hettita Ahimélektől
meg Abisaitól, Céruja fiától,
Joáb testvérétől:
»Ki jön le velem Saulhoz a táborba?«
Abisai erre így válaszolt:
»Én lemegyek veled.«
Így hát Dávid és Abisai
lementek éjjel a csapatokhoz,
és Sault alva találták a tábor közepén.
Lándzsája a földbe volt
szúrva a feje mellett,
Ábner és a csapatok pedig
ott feküdtek körülötte.
Abisai ekkor így szólt Dávidhoz:
»Isten ma kiszolgáltatta
neked ellenségedet.
Most tehát hadd szegezzem őt a
lándzsával a földhöz csak egyszer,
másodszorra nem lesz rá szükség.«”
A barlangban Saul ment oda Dávidhoz.
Most pedig Dávid megy oda Saulhoz.
És ez alkalommal vele van az unokaöccse,
Abisai is, aki egy bátor katona.
A holdfényben csendben
végigosonnak a táboron,
egészen oda, ahol Saul alszik.
Dávidnak már másodszor van
lehetősége arra, hogy megölje Sault.
Abisai fel is ajánlja,
hogy a földhöz szegezi.
Számára ez tűnhetett
a leglogikusabb lépésnek,
hiszen Saulról beszélünk, aki ádázul
üldözi őket, és meg akarja ölni őket.
Dávidnak semmit nem kellene tennie.
Később még hivatkozhatna is arra,
hogy Abisai ölte meg Sault.
Vajon Dávid kapva kap az alkalmon, hogy
végre véget vessen ellensége életének?
Hogy választ kapjunk erre,
nézzük tovább a történetet
az 1Sámuel 26:9. verstől.
„Dávid azonban ezt mondta Abisainak:
»Ne bántsd őt,
mert ki emelhet kezet Jehova felkentjére
úgy, hogy ártatlan marad?«
Majd így folytatta:
»Maga Jehova fog lesújtani rá,
vagy eljön a napja, és meghal,
vagy csatába vonul, és megölik.
Olyan biztos ez, mint hogy Jehova él!
Jehova szemszögéből nézve
el sem tudom képzelni,
hogy kezet emeljek Jehova felkentjére!
Vedd el, kérlek, a feje mellett levő
lándzsát meg a vizeskorsót, és menjünk.«
Elvette hát Dávid
a lándzsát meg a vizeskorsót
Saul feje mellől, aztán elmentek.
Senki sem látta, senki sem vette
észre őket, és senki sem ébredt föl.
Mindnyájan aludtak, mert mély
álmot bocsátott rájuk Jehova.”
Dávid egy percig sem gondolkodott el
azon, hogy elfogadja Abisai ajánlatát,
hogy majd ő megöli Sault.
Elismerte, hogy majd
Jehova fog végezni Saullal.
Ez alkalommal is türelmesen várt
Jehovára, hogy rendezze a helyzetet.
Átgondolta, hogy ezt Jehova
hogyan oldhatja meg a jövőben,
és azt súgta Abisainak,
hogy lehet, hogy Saul majd
egy csatában fog meghalni.
És egy évvel később valóban ez történt.
A meneküléssel töltött évek alatt
Dávid élete egyáltalán nem volt könnyű.
De mindig türelmesen várt Jehovára.
És a körülmények ellenére
megtette, amit tudott.
Például, amikor a filiszteusok
földjén lakott,
Dávid kihasználta a lehetőséget, hogy
megvédje Izraelt a nemzet ellenségeitől.
Ha mi élünk át nehézségeket,
mi is kihozhatjuk
a helyzetünkből a legjobbat,
ha megtesszük a tőlünk telhetőt,
és bízunk abban, hogy Jehova
a megfelelő időben cselekedni fog.
Végül is Dávid király lett,
és 40 évig uralkodott.
Az életének a vége felé
megírta a 37. zsoltárt.
És elképzelhető,
hogy az előbb megbeszélt három történet
járt az eszében, miközben megírta.
Beszél benne a türelemről,
arról, hogy mennyire
fontos várni Jehovára,
és arról is, hogy Jehova
ígéretei biztosan beteljesednek.
Ez a zsoltár tanácsokat is tartalmaz
számunkra, de bátorít is minket.
Befejezésül olvassunk el
néhány verset belőle!
Keressük ki a 37. zsoltárt,
és nézzük az első 7 verset!
Hagyok egy kis időt.
Zsoltárok 37,
és nézzük az első 7 verset!
„Ne bosszankodj a gonosz emberek miatt,
és ne irigykedj a gonosztevőkre.
Hamar elszáradnak, mint a fű,
és elhervadnak, mint a zöldellő új fű.
Bízzál Jehovában, és tegyél jót!
Lakjál a földön, és hűségesen cselekedj!
Gyönyörködj Jehovában,
és ő teljesíti szíved vágyait.
Engedd, hogy Jehova irányítson utadon,
támaszkodj rá, és ő majd
cselekszik az érdekedben.
Olyan ragyogóvá teszi
igazságosságodat, mint a hajnal,
és jogodat, mint a déli nap.
Hallgass Jehova előtt, és várva várd őt.
„Várva várd őt.”

Dávid várt Jehovára