JW subtitle extractor

Három nappal azelőtt, hogy Jézus meghalt,
a követői feltettek neki egy kérdést,
ami nekünk is fontos, mindannyiunkat érint.
Ezt kérdezték tőle:
„Mi lesz a jele a jelenlétednek
és a világrendszer befejezésének?”
Jézus elmondta,
hogy az új világot megelőző időszakot
többek között a következő események
fogják jellemezni:
háborúk, földrengések,
élelmiszerhiányok és járványok.
Majd ezt mondta nekik:
„Mert amilyenek az özönvíz előtti napok voltak
– az emberek ettek és ittak,
nősültek és férjhez mentek,
addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába,
és semmit nem vettek észre, míg el nem jött
az özönvíz, és el nem söpörte mindnyájukat –,
olyan lesz az Emberfiának a jelenléte is.”
Ezekkel a szavakkal Jézus elismerte,
hogy Noé egy létező személy volt,
és az özönvíz egy valós, történelmi esemény.
Arra is figyelmeztetett, hogy napjainkban
pont olyan lesz a világ,
mint amilyen az özönvíz előtti időben volt.
Ezért is olyan fontos megvizsgálnunk,
hogy milyenek voltak Noé napjai,
és hogy mit tanulhatunk ebből.
Mózes első könyvének az elején
bepillanthatunk abba,
milyen lehetett az élet évszázadokkal azelőtt,
hogy Noé megszületett,
azután, hogy Ádámot és Évát
kiűzték az Édenből.
Mindenki egy nyelvet beszélt,
és valószínűleg az írást is feltalálták.
Várost is építettek, talán többet is.
Megtanulták, hogyan kell kovácsolni
a rezet és a vasat,
hangszereket készítettek,
például hárfát és furulyát.
És nagyon sokáig, több száz évig éltek,
mivel közeli leszármazottai voltak Ádámnak
és Évának, akik kezdetben tökéletesek voltak.
De a helyzet siralmas volt.
Az emberek elfordultak Jehovától,
és ennek eredményeként nagyon
erőszakosak lettek, és erkölcstelenek.
Annyira lezüllöttek,
hogy Jehova megbízta az igazságos Énókot,
hogy adjon át nekik egy próféciát.
Énók, Ádámot is beleszámítva,
a hetedik generációhoz tartozott.
A prófécia arról szólt, hogy Isten
nem fogja örökké megtűrni a gonoszságot,
véget vet annak.
Persze az istentelen embereknek
egyáltalán nem tetszett az ítéletüzenet.
Gyűlölték Énókot, és lehet,
hogy megpróbálták megölni.
Azonban a prófécia teljesedését
Énók nem élte meg.
Mintegy hatszáz év telt el,
és az emberek még mélyebbre
süllyedtek erkölcsileg.
Olvassuk el a Mózes 1. könyve 6. fejezet
1-től 7-ig terjedő verseit!
„Történt pedig, hogy amikor az emberek
sokasodni kezdtek a föld színén,
és lányaik születtek, az igaz Isten fiai
felfigyeltek rá, hogy az emberek lányai szépek,
és akit csak akartak, feleségül vettek.
Jehova ekkor ezt mondta:
»Szellemem nem fogja a végtelenségig
elviselni az embert, mivel csak hús-vér lény.
Napjai ezért 120 évet tegyenek ki.«
Azokban a napokban, és azután is,
nefilek voltak a földön.
Abban az időben az igaz Isten fiai
nemi kapcsolatot létesítettek
az emberek lányaival,
és azok fiúkat szültek nekik.
Ők voltak a híres hatalmasok az ősidőkben.
Jehova tehát látta,
hogy nagy az ember gonoszsága a földön,
és hogy szíve szüntelenül csak rosszra hajlik.
Jehova ezért bánta,
hogy embert alkotott a földön,
és bánkódott a szívében.
Így hát Jehova ezt mondta:
»Eltörlöm a föld színéről
az embereket, akiket teremtettem.
Az embereket,
és velük együtt a háziállatokat,
a csúszó-mászó állatokat
és az ég repdeső teremtményeit,
mert sajnálom, hogy megalkottam őket.«”
Abban az időben voltak angyalok,
akiknek megtetszettek a nők,
és szexuális vágyak ébredtek bennük.
Ezek az angyalok fellázadtak Isten ellen,
lejöttek a földre, és emberi testet öltöttek,
hogy szexuális kapcsolatot
létesíthessenek a nőkkel.
Ezzel önző, gonosz démonokká váltak.
Valószínűleg vonzóak, intelligensek
és jóképűek voltak, és rendkívül erősek.
Alighanem ellenállhatatlannak tűntek,
különösen azoknak a nőknek,
akik nem szerették Istent.
Elképzelhető, hogy sok nőt megerőszakoltak.
Bárhogy volt is, akit csak akartak, megkaptak.
Nem volt olyan ember a földön,
aki megállíthatta volna őket.
Ezek a gonosz démonok
elvették az emberektől a lányaikat,
a testvéreiket,
sőt lehet, hogy a feleségeiket is.
A nők teherbe estek, és fiúkat szültek,
de a fiaik nem olyanok voltak,
mint a többi gyerek.
Erősebbek voltak, agresszívak,
erőszakosak és brutálisak.
Ezek a tulajdonságok
később is jellemezték őket.
Idővel felnőttek,
és rendkívül kegyetlenek lettek.
Nefileknek hívták őket.
Ez a név valószínűleg azt jelenti,
hogy elbuktatók.
Az emberek rettegtek tőlük.
Az apáikhoz hasonlóan
ők sem szerették Istent.
Az volt az egyetlen céljuk,
hogy az erejükkel
és a gonoszságukkal
félelemben tartsák az embereket.
A testet öltött angyalok és a kegyetlen utódaik
hatalmuk alatt tartották az akkori világot,
az emberek pedig követték őket.
Jehova látta,
hogy az ember gonoszsága rendkívül nagy,
és hogy a „szíve szüntelenül
csak rosszra hajlik”,
vagyis velejéig romlott.
Sátán biztosan nagyon örült annak,
hogy az emberek hátat fordítottak Jehovának,
és hogy egyre züllöttebbek lettek.
De ebben a romlott, elfajult világban
volt egy férfi, aki hűséges volt Jehovához.
Nézzük, mit tudunk róla!
Olvassuk tovább a 6. fejezet 8. versétől!
„De Noé kedves volt Jehova szemében.
Ez Noé története: Noé igazságos férfi volt.
Feddhetetlen a kortársai között.
Noé az igaz Istennel járt.
Idővel Noénak három fia született:
Sém, Hám és Jáfet.
A föld pedig romlottá vált az igaz Isten előtt,
és megtelt a föld erőszakkal.
Isten tehát a földre tekintett,
és látta, hogy az romlott,
mert minden ember romlottan cselekedett.”
Napjainkban egyesek kétségbe vonják azt,
hogy Noé valóban létezett,
és azt mondják,
hogy az özönvíz története csak legenda.
Nem több, mint mese.
De ennek a beszámolónak az írója
biztos volt benne, hogy Noé létezett,
és hogy az özönvíz megtörtént.
Sőt, Ézsaiás és Ezékiel próféta is
említést tesz Noéról.
Ezenkívül Noé
több nemzetségtáblázatban is szerepel,
például azokban,
melyeket Ezsdrás és Lukács írt.
Péter és Pál apostol egyaránt
megtörtént esetként hivatkozott a vízözönre.
És ahogy már említettük,
Isten Fia is megerősítette,
hogy Noé tényleg létezett, és hogy az özönvíz
valóban megtörtént, nem csak egy mítosz.
Noé hite kiemelkedő volt.
Egy nagyon gonosz világban élt,
melyet a testet öltött angyalok
és az erőszakos leszármazottaik uraltak.
Az emberek pedig nem imádták Jehovát.
Noénak nem állt annyi minden
a rendelkezésére, mint nekünk,
hogy erősítse a hitét.
Nem volt Bibliája, amiből olvashatott volna
Jehováról és a szándékáról.
És azt sem tudhatta, hogy utána még
sokan lesznek, akik hűségesek Istenhez.
Nem volt gyülekezet, és nem voltak hittársai,
akik bátorítsák és erősítsék a hitét.
De volt ismerete, méghozzá nem kevés.
Tudta, hogy mi történt az Éden-kertben,
és láthatta annak következményeit.
Az emberek megöregedtek és meghaltak.
Azt is tudta, hogy az Éden-kert bejárata
le van zárva, és Jehova megátkozta a földet.
Azt a próféciát is ismerte,
melyet a dédapja, Énók mondott.
Azt is tudta, hogy nem véletlenül
kapta a Noé nevet,
mely valószínűleg nyugalmat, vigaszt jelent.
Az édesapja, Lámek azt mondta róla,
hogy ő fog vigaszt nyújtani nekik,
mert kemény munkát kell végezniük,
gyötrelmes munkát,
mivel Jehova megátkozta a földet,
az egész földet.
Biztosan rengeteg kérdés
kavargott Noé fejében.
Hogyan nyújt majd vigaszt?
Mikor fogja Isten megbüntetni
a gonosz embereket, és hogyan teszi ezt?
Noé biztosan sokat elmélkedett ezeken,
és imádkozott.
Már több mint 500 éves volt,
amikor családot alapított.
Megnősült, és született három fia.
Bár nagyon gonosz világban élt,
ő hű volt Istenhez, ragaszkodott hozzá,
és a családjának is segített ebben.
Egy nap üzenetet kapott Istentől,
mely minden bizonnyal nagyon meglepte.
Olvassuk tovább a beszámolót,
a 6. fejezet 13-tól!
„Isten ezután ezt mondta Noénak:
»Úgy határoztam, hogy véget vetek
minden hús-vér lény életének,
mert a föld megtelt erőszakossággal miattuk.
Most pedig elpusztítom őket a földdel együtt.
Készíts magadnak bárkát gyantatartalmú fából.
Készíts a bárkába rekeszeket,
és kívül-belül vond be a bárkát kátránnyal.
A következőképpen készítsd el a bárkát:
a hossza 300 könyök legyen,
a szélessége 50 könyök,
és a magassága 30 könyök.
A bárkán felülről egy könyökre készíts
egy ablakot, hogy beszűrődhessen a fény.
A bárka bejárata oldalt legyen.
Készíts egy alsó, egy középső
és egy felső szintet.
Én pedig vízözönt hozok a földre,
hogy elpusztítsak az ég alatt minden élőlényt,
amelyben az élet lehelete van.
Minden elpusztul, ami a földön van.
Veled azonban szövetséget kötök.
Menj be a bárkába, te és veled együtt a fiaid,
a feleséged és fiaidnak a feleségei.
Mindenféle élőlényből kettőt vigyél be a bárkába
– egy hímet és egy nőstényt –,
hogy veled együtt életben maradjanak.
A repdeső teremtményekből a nemük szerint,
a háziállatokból a nemük szerint,
a földön csúszó-mászó mindenféle állatból
a maga neme szerint,
mindből kettő fog bemenni hozzád,
hogy életben maradjanak.
Te pedig gyűjts be magadnak
mindenféle ennivalót,
hogy legyen ennivalód neked is,
meg az állatoknak is.«
És Noé mindent úgy tett,
ahogyan Isten parancsolta neki.
Pontosan úgy cselekedett.”
Noét régóta foglalkoztatta,
hogyan fogja Jehova megbüntetni
a gonosz embereket.
Most választ kapott.
Egy világméretű vízözönnel
Isten megtisztítja a földet.
Azt is megtudta,
hogy neki és a családjának mit kell tennie.
Nagy volt rajta a felelősség.
Biztosan úgy érezte, hogy ez erején felüli.
A bárka méretei hatalmasak voltak.
Most új kérdések vetődhettek fel benne.
A munkához sok fát ki kell vágni és elszállítani.
Gerendákat kell készíteni,
majd össze kell illeszteni őket.
Hogy fogja mindezt megcsinálni?
Hogyan fogja összegyűjteni az állatokat?
Hogyan fog elegendő élelmet szerezni
az állatoknak és a családjának?
És azon is elgondolkodhatott,
hogyan fognak reagálni az emberek.
Mit fognak szólni ehhez?
Tudta, mi történt az igazságosakkal,
akik előtte éltek.
Ábelt megölte a testvére, Káin.
Valószínűleg Énók is életveszélyben volt,
de Jehova nem hagyta,
hogy az ellenségei kezébe kerüljön,
és lerövidítette az életét.
A bárka építése látványos lesz.
És az emberek megtudják majd, miért épül.
És mivel nagyon gonoszak,
és nem becsülik Istent,
biztosan erőszakosan lépnek majd fel.
Azonban Noé bízott Jehovában,
és munkához látott.
Mindent úgy tett,
ahogy Isten parancsolta neki.
Nagyon sok időbe telt felépíteniük a bárkát,
akár 40-50 évbe is.
Biztosan voltak nehézségek,
de sehol sem olvasunk arról,
hogy Noé panaszkodott.
Mások segítségére nem számíthattak.
Emlékezzünk rá, hogy Jézus azt mondta,
az emberek „semmit nem vettek észre,
míg el nem jött az özönvíz,
és el nem söpörte mindnyájukat”.
Persze azt látták, hogy Noé építi a bárkát.
Biztosan megkérdezték tőle,
hogy miért dolgozik
ezen a hatalmas építményen.
És Noé természetesen el is mondta nekik.
De azt nem ismerték fel,
hogy Noé Jehova áldásával
tudja építeni a bárkát.
És azon sem gondolkodtak el,
hogy ez mit fog jelenteni nekik.
Az emberek inkább
a mindennapi dolgokkal voltak elfoglalva:
ettek, ittak, házasodtak.
Csak ezek érdekelték őket.
Bolondnak nézték Noét és a családját.
Azt gondolták, elment az eszük.
Kinevették őket, gúnyolódtak rajtuk,
és talán még meg is fenyegették őket.
Végül elkészült a bárka.
Noét és a családját biztosan
jó érzés és büszkeség töltötte el,
és hálásak voltak Jehova segítségéért.
Jehova mindig megadja
a kellő útmutatást a szolgáinak.
Most újra szólt Noéhoz.
Nézzük tovább a történetet,
a 7. fejezet 1. verstől!
„Jehova ezután ezt mondta Noénak:
»Menj be te és az egész családod a bárkába,
mert téged igazságosnak találtalak
ebben a nemzedékben.
Minden tiszta állatból hetet vigyél magaddal,
hímet és nőstényt;
minden tisztátalan állatból csak kettőt:
egy hímet és egy nőstényt;
az ég repdeső teremtményeiből is hetet,
hímet és nőstényt,
hogy fennmaradjanak az egész földön.
Mert már csak hét nap,
és esőt bocsátok a földre 40 nap és 40 éjjel;
és eltörlök a föld színéről
minden élőlényt, amelyet alkottam.«
És Noé mindent úgy tett,
ahogyan Jehova parancsolta neki.”
Nem vesztegethették az idejüket,
sürgősen cselekedniük kellett.
Hét nap múlva elkezdett esni az eső.
Nagyon sok állatnak kellett
helyet találni a bárkában.
Az élelemről is gondoskodni kellett.
És Noé engedelmeskedett.
A beszámolóban már másodszor olvashatjuk,
hogy Noé mindent pontosan úgy tett,
ahogyan Jehova parancsolta neki.
Most olvassuk tovább
a 7. fejezetet a 6. verstől!
„Noé 600 éves volt,
amikor a vízözön elárasztotta a földet.
Noé a vízözön előtt bement a bárkába a fiaival,
a feleségével, valamint fiainak a feleségeivel.
Mindenféle tiszta és tisztátalan állatból,
minden repdeső teremtményből
és mindabból, ami él és mozog a földön,
kettesével bementek Noéhoz a bárkába,
hím és nőstény,
pontosan úgy,
ahogy Isten parancsolta Noénak.
Hét nappal később eljött a vízözön a földre.
Noé életének 600. évében,
a 2. hónap 17. napján
feltört a hatalmas, mély vizek összes forrása,
és megnyíltak az ég zsilipjei.
Negyven nap és negyven éjjel
ömlött az eső a földre.
Ezen a napon ment be Noé a bárkába a fiaival,
Sémmel, Hámmal meg Jáfettel,
valamint a feleségével
és fiainak a három feleségével.
Velük együtt bement
minden vadállat a maga neme szerint,
minden háziállat a maga neme szerint,
minden csúszó-mászó állat a földön
a maga neme szerint,
minden repdeső teremtmény
a maga neme szerint,
minden madár, minden szárnyas teremtmény.
Kettesével mentek be Noéhoz a bárkába
minden állatból, amelyben az élet lehelete volt.
Hím és nőstény ment be mindenféle állatból,
pontosan úgy, ahogy Isten parancsolta Noénak.
Jehova ezután bezárta az ajtót.
Negyven napig
egyre csak esett az eső a földön,
és a víz egyre csak emelkedett,
majd felemelte a bárkát,
és az magasan a föld felett,
a víz színén úszott.
A víz egyre áradt,
és egyre magasabbra emelkedett a földön,
de a bárka továbbra is a víz felszínén úszott.
A víz pedig annyira elárasztotta a földet,
hogy ellepett minden magas hegyet
az egész ég alatt.
A víz 15 könyökkel emelkedett a hegyek fölé.
Így hát elpusztult a földön minden élőlény,
mely élt és mozgott:
a repdeső teremtmények,
a háziállatok, a vadállatok,
a nyüzsgő állatok és az összes ember.
Minden, ami a szárazföldön volt,
vagyis minden, aminek az orrában
az élet lehelete volt, meghalt.
Isten tehát eltörölt mindent,
ami a föld színén volt;
embereket, négylábú állatokat,
csúszó-mászó állatokat
és az ég repdeső teremtményeit.
Mindet eltörölte a földről.
Csak Noé és azok maradtak életben,
akik vele voltak a bárkában.
És a víz még 150 napig árasztotta el a földet.”
Noénak nem kellett azon gondolkodnia,
hogyan gyűjtse be az állatokat,
mert azok maguktól jöttek.
Jehova csodát tett.
Noénak nem kellett keresgélnie őket,
mindenféle állat jött.
Voltak, amelyek hetesével,
mások pedig kettesével jöttek.
Képzeljük el, ahogy az a rengeteg állat
özönlik a bárkába!
Van, amelyik peckesen jár,
cammog, ugrál vagy totyog.
Noénak és a családjának
mindnek helyet kellett találniuk.
Biztosan szívesen megsimogatták azokat,
amelyeknek finom, puha volt a bundája.
Más állatoknak viszont tüskéik voltak,
vagy rücskös, érdes volt a bőrük.
Némelyik pedig olyan nagy volt,
hogy biztosabb volt kitérni az útjából.
Mindenféle madár is jött.
Micsoda színkavalkád lehetett a bárkában!
Képzeljük el a hangokat!
Biztosan akkora volt a lárma, hogy Noénak
és a családjának túl kellett kiabálnia.
Amikor már mindannyian bent voltak,
Jehova bezárta az ajtót.
Képzeljük el, ahogy a család összehúzódik,
és figyelmesen hallgatja,
hogy vajon mi történik odakint!
Aztán egyszer csak esni kezd.
Először talán csak halkan szemerkélt az eső.
De aztán zuhogni kezdett.
Fülsiketítő lehetett.
Végre bekövetkezett,
amire már oly régóta vártak.
Fáradtak voltak, kimerültek,
de nem sokat aludhattak aznap este,
ami nem is csoda.
El kellett látniuk az állatokat.
Az eső is hangos volt,
és biztosan sokat imádkoztak.
Vajon gondoltak a kint maradt emberekre?
Bizonyára.
Ismerték őket, prédikáltak nekik.
Sokan a rokonaik voltak.
Mennyire szomorúak lehettek miattuk!
Jehovához hasonlóan Noé sem örült
a gonoszok halálának, egyáltalán nem.
Biztos szomorú volt,
hogy ilyen sok embernek meg kell halnia,
de tudta, hogy a megmentésük rajtuk múlott,
hiszen kaptak figyelmeztetést.
Még ha magát a bárkát nem is látták,
melyet Noé épített, biztosan hallottak róla.
Tudhatták, miért épül.
De most már túl késő volt.
Jehova bezárta az ajtót.
Az eső folyamatosan ömlött,
megállás nélkül csak szakadt.
Aztán történt valami, amit sosem felejtettek el:
a bárka megmozdult.
Ez a hatalmas építmény
egyszer csak felemelkedett a földről,
úszni kezdett a vízen.
Biztos a torkukban dobogott a szívük.
Vajon ki fogja ezt bírni a bárka?
Most folytassuk tovább az olvasást
a 8. fejezet 1. versétől!
Nézzük, mi történt ezután!
„Isten nem feledkezett meg Noéról,
valamint a vadállatokról és a háziállatokról,
amelyek Noéval voltak a bárkában.
Isten szelet bocsátott a földre,
és a víz apadni kezdett.
A mély vizek forrásai bezárultak,
és az ég zsilipjei is,
így az égből szakadó eső is elállt.
A víz kezdett szép lassan
visszahúzódni a földről,
majd 150 nap múlva leapadt.
A 7. hónap 17. napján
a bárka megfeneklett az Ararát hegységben.
A víz egyre csak apadt a 10. hónapig.
A 10. hónap 1. napján
előtűntek a hegycsúcsok.
Negyven nap elteltével Noé kinyitotta
a bárkán az ablakot, amelyet készített.
Azután kiengedett egy hollót,
és az kint repdesett,
és mindig visszatért,
míg a víz fel nem száradt a földről.
Később kiengedett egy galambot is,
hogy meglássa,
vajon leapadt-e a víz a föld felszínén.
De a galamb nem tudott mire rászállni,
ezért visszarepült hozzá a bárkába,
ugyanis még víz borította
az egész föld felszínét.
Noé pedig kinyújtotta a kezét,
és bevette a galambot a bárkába.
Várt még hét napot,
és újra kiengedte a galambot a bárkából.
Amikor a galamb estefelé visszatért hozzá,
Noé látta, hogy frissen szakított
olajfalevél van a csőrében!
Ebből tudta, hogy a víz leapadt a földön.
Várt még hét napot.
Utána kiengedte a galambot,
de az nem tért többé vissza hozzá.”
40 nap és 40 éjjelen át hallották
az eső szűnni nem akaró zaját,
és egyszer csak elállt az eső.
Képzeljétek el, hogy Noé és családja
kinéz az ablakon,
és semmi mást nem lát, csak vizet!
Feltámadt a szél,
és a víz lassan apadni kezdett.
Végül 150 nappal azután,
hogy elkezdett esni az eső,
a bárka megfeneklett.
Milyen boldog lehetett Noé és a családja!
Akkor már ki is mehettek?
Nem.
A víznek még tovább kellett apadnia.
Ráadásul nem unatkoztak, volt mit tenniük.
Gondját kellett viselniük az állatoknak.
Már biztosan nagyon várták,
hogy kimehessenek a bárkából,
hogy újra szabadok legyenek,
és szilárd talaj legyen a lábuk alatt.
De várniuk kellett.
Képzeljük el, ahogy együtt beszélgetnek arról,
hogy mit fognak csinálni,
ha egyszer kimehetnek a bárkából!
Eltelt még további 73 nap.
Most már látszottak a hegycsúcsok.
Most már biztonságos volt kimenni?
Noé kinézett az ablakon.
Kiengedett a bárkából egy hollót,
de az visszatért, mert nem talált szárazföldet.
Noé ezután a holló helyett
egy galambot engedett ki.
De a galamb is visszarepült,
mert nem talált helyet, ahol leszállhatott volna.
Noé egy héttel később újra kiengedte.
Amikor a galamb visszatért,
egy olajfalevél volt a csőrében.
Hét nappal később megint kiengedte,
de ekkor már nem tért vissza.
Mi történt ezután?
Nézzük meg!
Olvassuk el a 8. fejezet 13-tól 22-ig!
„Történt pedig Noé életének 601. évében,
az 1. hónap 1. napján,
hogy a víz felszáradt a földről.
És Noé megbontotta a bárka tetejét,
és látta, hogy a föld felszíne szárad.
A 2. hónap 27. napján a föld felszáradt.
Isten ekkor így szólt Noéhoz:
»Menj ki a bárkából, te és a feleséged,
a fiaid és fiaidnak a feleségei.
Vigyél ki magaddal minden élőlényt:
a repdeső teremtményeket, a háziállatokat
és a földön csúszó-mászó állatokat.
Nyüzsögjenek a földön,
legyenek termékenyek,
és sokasodjanak a földön.«
Noé ekkor kiment, és vele együtt a fiai,
a felesége, és fiainak a feleségei is.
Minden élőlény, minden csúszó-mászó állat
és minden repdeső teremtmény,
mindaz, ami él és mozog a földön,
csoportonként kiment a bárkából.
Azután Noé épített Jehovának egy oltárt,
és vett néhányat minden tiszta állatból
és minden tiszta repdeső teremtményből,
és égőáldozatot mutatott be az oltáron.
Jehova megérezte a kellemes illatot.
Ezért hát Jehova ezt mondta magában:
»Soha többé nem átkozom meg
a földet az ember miatt,
hiszen az ember szívének hajlama
már ifjúságától fogva rossz.
Többé nem sújtom csapással
az összes élőlényt, mint ahogy tettem.
Mostantól kezdve soha nem szűnik meg
a földön a vetés és az aratás,
a hideg és a meleg, a nyár és a tél,
a nappal és az éjszaka.«”
Miután a galamb nem tért vissza,
Noé megbontotta a bárka tetejét.
És látta, hogy a föld nagy része már száraz.
Valószínűleg a tájat
szép, buja növényzet borította.
Ez egészen más lehetett, mint az özönvíz előtt,
amikor a föld még meg volt átkozva.
Ennek ellenére Noé várt Jehovára.
És végül Jehova ezt mondta:
„Menj ki a bárkából”.
Végre!
Milyen örömteli nap lehetett számukra!
370 napon át voltak a bárkában.
Képzeljük el, ahogy kijönnek a bárkából!
Biztosan nagyon boldogok,
örülnek a friss levegőnek,
és izgatottan várják, hogy új életet kezdjenek.
Figyelik, ahogy az állatok kijönnek a bárkából
és szétszélednek a szélrózsa minden irányába.
Némelyiket nagyon megszerették,
de most el kellett válniuk.
Ám ez örömteli búcsú volt.
Nem voltak testet öltött angyalok,
nefilek, sem gonosz emberek.
Mennyire hálásak lehettek Jehova Istennek!
És a hálájukat ki is fejezték.
Noé oltárt épített, és áldozatot mutatott be.
Jehova pedig értékelte az áldozatukat.
Jehova arról biztosította őket,
hogy soha többé nem sújtja csapással
az összes élőlényt a földön.
De ennél többet is tett.
Jehova szövetséget kötött Noéval és a fiaival,
és biztosítékul egy jelet adott,
melyet még ma is láthatunk.
Olvassuk tovább a történetet
a 9. fejezet 8-tól 16-ig!
„Isten még ezt is mondta Noénak
és a fiainak, akik vele voltak:
»Én pedig szövetséget kötök
veletek és az utódaitokkal,
és minden élőlénnyel, amely veletek van,
a madarakkal, a háziállatokkal,
s minden élőlénnyel,
amely veletek van a földön,
mindazokkal, amelyek kijöttek a bárkából,
vagyis a föld minden élőlényével.
Igen, szövetséget kötök veletek:
soha többé nem lesz vízözön,
amely elpusztítja az összes élőlényt,
és soha többé nem fogja
elpusztítani a földet vízözön.«
Isten még hozzátette:
»Ez a jele a szövetségnek, amit veletek
és minden élőlénnyel kötök, mely veletek van;
ez lesz a jele nemzedékeken át:
Szivárványomat helyezem a felhőbe,
és ez lesz a jele a szövetségnek
köztem és a föld között.
Amikor csak felhőt bocsátok a föld fölé,
a szivárvány megjelenik a felhőben.
És emlékezni fogok a szövetségemre,
melyet veletek
és mindenféle élőlénnyel kötöttem,
és többé nem pusztítja el
vízözön az összes élőlényt.
Szivárvány lesz a felhőben,
és amikor meglátom,
emlékezni fogok az örök szövetségre,
amely Isten között és mindenféle
földi élőlény között köttetett.«”
Milyen gyönyörű,
színpompás jelet adott nekik Jehova!
A szivárvány az embereket is, és Istent is
az ő ígéretére fogja emlékeztetni.
Noét és a családját biztosan lenyűgözte
a látvány, a szivárvány színei:
vörös, narancssárga,
sárga, zöld, kékeszöld, kék és lila.
Isten nem hoz vízözönt a földre soha többé,
de nem fogja örökké megtűrni
a gonoszságot, véget vet annak.
Olvassuk el, mit írt erről Péter apostol!
Keressétek meg a Péter 2. levele 2. rész 5-öt!
Ezt írta Istenről:
„És nem vonakodott megbüntetni
egy hajdani világot,
de Noét, az igazságosság prédikálóját
nyolcadmagával megmentette,
amikor özönvizet hozott
az istentelen emberek világára.”
Ma pontosan ugyanolyan a világ,
mint amilyen az özönvíz előtt volt.
Tele van erőszakkal,
és az emberek olyasmiket tesznek,
amiket Jehova gyűlöl.
A többségüket teljesen lekötik
az élet mindennapos dolgai.
A megmentés üzenete,
amelyet hirdetünk, nem érdekli őket.
Sőt, megvetően így gúnyolódnak:
„Hol van az ő megígért jelenléte”,
hiszen nem történik semmi!
„Minden pontosan úgy megy,
mint a teremtés kezdetétől fogva.”
De nagyon is tévednek.
Ahogy Noé idejében
Jehova megbüntette a gonosz embereket,
úgy most is meg fogja.
És mint Noét, a hűségeseket megmenti.
A Biblia ezt írja:
„Jehova tudja, hogyan szabadítsa meg
a próbából azokat, akik odaadóan szolgálják őt,
az igazságtalanokat ellenben [fenntartja] arra,
hogy az ítélet napján el legyenek pusztítva”.
Jehova az egész földet paradicsommá teszi,
ahogyan eredetileg is akarta.
A földön csak igazságos emberek fognak élni,
senki sem fog fellázadni Isten ellen.
És mi fog történni a lázadó angyalokkal?
Amikor vízözön árasztotta el a földet,
a lázadó angyalok
levetették az emberi testüket,
visszatértek az égbe,
de már kegyvesztettek voltak.
Azonban azóta is a hatalmukban tartják,
és rossz irányba befolyásolják
az embereket mind a mai napig.
Jehova hamarosan cselekedni fog.
Amikor ez eljön, az összes lázadó angyal
félre lesz állítva, Sátán is.
A Biblia ezt mondja:
„Hit által volt Noé istenfélő,
és készített bárkát a családja megmentésére,
miután Isten olyasmire figyelmeztette,
amit még senki sem látott.”
A hite engedelmességre indította,
így Noé a családjával együtt megmenekült.
Noénak hosszú élete volt, 950 évig élt.
De amikor ez a hűséges férfi feltámad,
lehetősége lesz arra,
hogy még ennél is tovább éljen, örökké.
Ha Noéhoz hasonlóan erős a hitünk,
és engedelmeskedünk Jehovának,
akkor jó kapcsolatban lehetünk vele,
és ez a barátság sokáig tarthat,
méghozzá örökké.

Noé – A hit és az engedelmesség kiváló példája