JW subtitle extractor

Elkezdődött tisri.
Ebben a hónapban végig ünnepeltünk.
Most, hogy befejeztük a városfalak építését,
eljött az ideje annak, hogy segítsünk a népnek
helyreállítani a Jehovával ápolt kapcsolatát.
A legtöbben nem ismerték Isten törvényét.
Segíteni kellett nekik megérteni.
Ki más lett volna alkalmasabb a feladatra,
mint Ezsdrás,
aki előttem tért vissza Jeruzsálembe?
– …ezek Jehova rendelkezései
és bírói döntései.
Ezsdrás és más léviták felolvastak
Mózes törvényéből.
– Gondoljatok Istenre!
Megmagyarázták azt, és segítettek megérteni a népnek.
– Engedelmeskedjetek Jehovának!
Rádöbbentünk, hogy a népünk
mennyire megbántotta Jehovát.
Nem tartottuk meg a sabbatot,
sánta áldozatokat ajánlottunk fel,
és sokan elváltak a feleségüktől,
hogy idegen nőket vegyenek el.
Bár a törvény szavai elszomorítottak bennünket,
segítettek megérteni,
hogyan imádhatjuk újra engedelmesen Jehovát.
– Ne sírjatok, kérlek! Most, hogy tudjátok,
minek örül Isten, tegyétek azt, amire kér!
– Menjetek, igyatok édeset,
egyetek finom ételeket!
Küldjetek annak is akinek nincs mit ennie!
Ne bánkódjatok, testvéreim,
hisz Jehova öröme a ti erődítményetek!
Jehova utasításainak megfelelően
megtartottuk a lombsátorünnepet.
Nagyon boldogok voltunk,
és hálát adtunk Jehovának a sok-sok áldásért.
A hónap 24. napján újra összegyűltünk,
hogy hallgassuk Isten törvényét.
Megvallottuk bűneinket,
és bánkódtunk miattuk.
Írásba foglaltuk az elhatározásunkat.
Megfogadtuk, hogy engedelmeskedni
fogunk Jehova törvényének.
– Ámen! Ámen!
De voltak, akik hamar elfelejtették, amit ígértek.
– Pélet!
– Megjöttél?
Itt van a bérleti díj.
– Tedd be egy zsákba, azt könnyebb vinni.
Mit szólsz Nehémiás ötletéhez?
– Jeruzsálem benépesítésére gondolsz?
– Minden tizedik családot arra kényszerítenek,
hogy költözzön a városba. Ez nevetséges!
– Hallottam róla.
– Mi is pont beleestünk.
De miért én?
Az nem számít, hogy nekem földjeim vannak?
– Oh! És mikor költöztök?
– Mi? Én nem költözök sehova!
Jogom van eldönteni, hol éljek, és neked is.
– Nekünk nem kell menni.
– Még nem, de ha kiválasztanak,
állj mellém, és mondj te is nemet!
– Rahám, Nehémiás azért van itt,
mert a király megbízta.
Nehémiás a kormányzó.
– Most még igen, de majd jön másik.
A király visszavárja,
és ha elmegy, minden megint a régi lesz.
– Ne felejtsd el, hogy Jehova akkor is
látni fog minket, ha ő már nem lesz itt!
Jehova akarja, hogy Jeruzsálem benépesüljön.
Nem hiszel ebben?
– Szóval, Nehémiás pártját fogod.
Hogy lehetsz ilyen hálátlan?
– Várj!
Ezt itt hagytad.
– Miről beszéltetek?
– Rahám nem hajlandó Jeruzsálembe költözni.
Azt akarja, hogy támogassuk.
– Mit mondtál neki?
– Azt, hogy Nehémiás Jehovát képviseli.
Rahám nem ismeri fel, milyen boldog lehetne,
ha engedelmeskedne Jehovának.
– Szóval… mi megyünk, ha kiválasztanak?
– Igen.
Inkább tartok Nehémiással, mint vele.
Egyetértetek?
– Igen.
– Én is.
Jeruzsálem falainak felavatásakor dicsérő
és hálaadó énekeket énekeltünk Istenünknek.
Ünneplésünk messzire elhallatszott.
Gyakran eszembe jutott ez a nap,
még azután is, hogy visszatértem a királyhoz.
De ha arra gondolok, hogy mi történt a távollétemben,
azt kívánom, bárcsak sose mentem volna el.
Jehova megbízott egy férfit, hogy jegyezze fel,
mi történt Jeruzsálemben a távollétemben.
Malakiásnak hívták.
Tóbiás, bár nem volt zsidó,
szabadon bemehetett a templomba.
– Eliásib!
– Tóbiás!
Kihasználta a családi kapcsolatait,
hogy elérje, amit akar.
– Rég láttalak, mi járatban?
– Csak látni akartalak.
Oh, hoztam egy kis apróságot.
– Áh, áh, Tóbiás, mindig olyan nagylelkű vagy!
– Ugyan, semmiség.
– Hm… tehetek érted valamit?
– Ha már így rákérdeztél,
volna egy apró kérésem.
– Mondd! Mit szeretnél?
– Hát, egy család vagyunk…
– Ühüm.
– És arra gondoltam, hogy ha a rokonaink
meglátogatnak Szamáriából,
jó lenne egy hely, ahol
kényelmesen együtt ehetünk.
– Hm.
– Úgy értem, itt a templomban.
Ők is mutatnak be áldozatot Jehovának, elég gyakran.
Na jó, néha.
– Egy étkezőt a templomban?
Tudod, hogy nem tehetek ilyet.
Hiszen minden helyiség foglalt.
– Mindegyik? De némelyik csak raktár.
– Azokat a léviták használják.
– És nem tudnál kiüríttetni egyet nekem?
Csak egyet, több nem kell.
– De mit fog szólni Nehémiás?
– Mit számít az?
Nehémiás messze van, Susánban.
– És ha megtudja?
– Miért tudná meg?
El akarod mondani neki?
– Nem! Nem!
– Akkor nincs mitől félned.
– A főpapunk már megint nem tudott
nemet mondani Tóbiásnak.
– Hova tegyem a gabonát?
– Ide. Csak óvatosan!
– Rendben.
– Nézzétek, ott jön!
– Lehetne gyorsabban?
Ha majd végeznek, akkor az asztalt
tegyétek ide, a székeket pedig a fal mellé.
– Tóbiás, mondd, ezentúl hová pakoljunk?
– Ahová akartok. A ti gondotok.
Menjetek! Gyerünk, gyorsabban!
Szóval, pakoljatok le!
A székeket ide, az asztalt oda.
– Hogy engedheti ezt Eliásib? Felháborító!
Ráadásul egy olyan embernek, mint Tóbiás.
Pedig Nehémiás annyi mindent tett,
hogy megőrizze a templom szentségét.
– A legtöbben már a tizedet sem adják meg.
– Ha enni akarunk, inkább a nyájainkkal
és a földjeinkkel kellene törődnünk.
Isten szolgálatából nem fogunk megélni.
– Ne! Figyeljetek, nem engedhetjük,
hogy mások elvegyék az örömünket!
– De mi hasznunk van Isten szolgálatából?
– És az Írás is azt mondja,
hogy „gondosan törődj a juhaiddal”.
– De azt is mondja,
hogy „a hűséges ember sok áldást kap”.
Várnunk kell Jehovára.
A megfelelő időben mindent helyrehoz.
Malakiás látta, hogy a nép
félvállról veszi Jehova imádatát.
A léviták, akik egykor büszkén kiálltak
Jehova törvénye mellett,
most megkérdőjelezték,
hogy van-e értelme a szolgálatuknak.
– Fiatalember!
Vigyél inkább egy juhot!
Minél nagyobb az áldozat,
annál nagyobb az áldás.
Ráadásul, jó benyomást tehetsz másokra. Hm?
– Köszönöm! Már van mit vinnem.
– Értem, de várj!
Úgy látom, rendes ember vagy,
ezért ma neked nagyon olcsón adom.
Alig többért, mint a galambok ára.
Vess rá egy pillantást!
– De hát ez vak!
És még sánta is!
– Ennél a fajtánál ez normális.
– Isten törvénye tiltja,
hogy beteg állatot áldozzunk fel.
Ha lesz pénzem juhra,
egészségeset veszek.
– Miért dobnád ki a pénzed?
Ennek sincs semmi baja. Jó áron adom.
– Mennem kell.
– Gondolkodj! Amúgy is ez csak egy hagyomány. Áh!
– Már a templomban sem mennek
úgy a dolgok, mint régen.
Nem számít nekik, mit gondol Jehova.
– Azuba! Mi történt?
Mi a baj?
Hol van Rahám?
Válólevél?
– Én, én próbáltam jó feleség lenni, de nem volt elég.
Rahám elküldött.
– Ne aggódj, Azuba!
Itt maradhatsz velünk, lakj nálunk.
– Szívesen látunk.
– Ó, Istenem, az én hibám!
– Ne mondj ilyet, ez nem igaz!
– De nem szültem neki gyereket.
– Akárhogy is van, a házasság szent.
Bízz Jehovában, ő nem dob el magától.
– Köszönöm!
– Rahám!
Látogatónk volt múlt éjjel.
A feleséged.
Vagy mondjam azt, hogy a volt feleséged?
Hogy tehetted ezt Azubával?
Hogy lehetsz ilyen szívtelen?
– Mózes azt mondta, hogy ha egy férfi
illetlenséget talál a feleségében,
írjon válólevelet, adja neki oda, és küldje el.
Azuba nem szült nekem gyereket,
úgyhogy szerintem jó okom van rá.
Belefáradtam ebbe a házasságba.
Ma elveszem Gizlát.
– Gizlát? Azt a moábitát?
Te is megesküdtél, hogy nem veszel feleségül
más nemzetből való nőt.
A törvény figyelmeztet, hogy el fogják téríteni
gyermekeinket Jehovától,
és akkor fellángol ellenünk a haragja.
– Hogy jössz te ahhoz,
hogy így kioktass engem?
Azt fogom tenni, ami szerintem boldoggá tesz.
Ez rám tartozik.
– Rahám! Komolyan azt hiszed,
hogy majd így boldog leszel?
Az igazi boldogságot
csak Jehova tudja megadni.
– Jehova, miért bánunk ilyen hűtlenül egymással,
meggyalázva szövetségedet?
– Malakiás!
Mondd meg a papoknak,
akik megvetik a nevemet:
„A fiú tiszteli az apját, a szolga is az urát.
Ha tehát én atya vagyok,
hol a nekem járó tisztelet?
Ha úr vagyok, hol az engem megillető félelem?”
– Jó ember! Barátom, úgy látom,
még nincs áldozatod.
– Léviták, miért vetitek meg Jehova Isten nevét?
– Megvetjük? Hogyan?
– Az áldozatokkal.
Vak, sánta és beteg állatot ajánlotok fel,
és azt mondjátok, nincs ebben semmi rossz.
Azt várjátok, hogy Jehova elfogadja?
– Úgyis a fazékban végzi.
Akkor már senki sem mondja meg,
hogy sánta volt.
– És mit szól Jehova?
Azt hiszitek, ő nem látja?
Egy nap eljön a templomához,
és megtisztít titeket tűzzel, Lévi fiai!
– Malakiás, mi ütött beléd?
Miért panaszkodsz?
Rajtad kívül mindenkinek jó így.
– Figyeljetek, papok!
„Ha nem szívlelitek meg szavamat
– mondja Jehova –,
akkor átkot küldök rátok,
és áldásaitokat átokká változtatom.”
„Térjetek vissza hozzám, és én is
visszatérek hozzátok!” – mondja Jehova.
– És mégis hogyan térjünk vissza?
– „Vajon az ember meglophatja Istent?
Ti viszont megloptok engem” – mondja Jehova.
– Hogy lopjuk meg?
– „A tizedekkel és az adományokkal is
megloptok engem,
méghozzá az egész nemzet” – mondja Jehova.
„Hozzátok be a teljes tizedet a raktárakba,
hogy legyen élelem a házamban,
és kérlek titeket, ezzel tegyetek próbára engem,
hogy nem nyitom-e meg nektek az ég zsilipjeit,
és nem árasztok-e rátok áldást bőségesen.”
Mást is tesztek még, ami miatt nem tetszik
Jehovának egyetlen felajánlásotok sem.
– Mégis mit?
– Hűtlenek vagytok a feleségetekhez,
noha ő társatok, törvényes feleségetek.
De vannak, akik nem tettek így,
mert úgy gondolkodnak, ahogy Jehova.
Ezért vigyázzatok, hogyan gondolkodtok.
És ne legyetek hűtlenek a feleségetekhez,
„mert gyűlölöm a válást” – ezt mondja Jehova, Izrael Istene.
A papnak őriznie kell a tudást,
és a szájából törvényt vár a nép.
De ti, ti sokakat megbotránkoztattatok.
Jehova feltárta, hogy a szívükkel volt a gond.
Mindezek ellenére Malakiás talált olyanokat,
akik örömmel engedelmeskedtek Jehovának.
– Jó látni!
– Téged is.
– Azuba, ne csüggedj!
Jehova felszínre fogja hozni,
hogy ki igazságos, és ki nem,
ki az, aki szolgálja őt,
és ki az, aki nem.
– Te biztos próféta vagy.
– Én is csak Jehovát szolgálom, mint ti.
Biztosak lehettek benne,
hogy amikor Jehováról beszélgettek egymással,
ő figyel, és emlékkönyvet írnak előtte azokról,
akik mélységesen tisztelik őt,
és elmélkednek a nevén.
Jehova legyen veletek!
Évekig távol voltam Jeruzsálemtől,
de sokat gondoltam a népemre.
Engedélyt kértem a királytól,
hogy visszatérhessek hozzájuk.
De ami ott fogadott,
az nagyon megdöbbentett.
– Eliásib! Béke legyen veled!
– Te itt? Nem számítottam rád…
– Hol vannak a léviták és az énekesek?
– Néhányan most nincsenek itt.
– Nincsenek? Akkor hol vannak?
– Ööö, Pedája itt van.
Pedája, vezesd körbe Nehémiást!
Ööö, mennem kell.
– Hogyne!
Pedája, mondd,
hogy tudjátok ellátni a szolgálatot?
Rendesen megkapjátok az ellátmányt?
– Az igazság az,
hogy szinte semmit sem kapunk.
– Az meg hogy lehet?
– A papok és a léviták régóta
nem veszik komolyan a feladataikat.
Az emberek látták ezt,
ezért egy ideje nem adnak tizedet.
Így a legtöbbünk visszatért a földjeire dolgozni.
– Te hogyhogy maradtál?
– Megelégszem azzal, ami van.
Hiszem, hogy Jehova támogatja
azokat, akik bíznak benne.
A megfelelő időben kiigazítja a dolgokat.
– És Eliásib nem szólította fel a népet,
hogy hozzák be a tizedet?
– Malakiás próféta figyelmeztette
őt és a többi papot.
De Eliásib kipakoltatta velünk ezt a raktárat,
ahol az ellátmányaink voltak,
és odaadta Tóbiásnak, hogy használja.
– Pedája, segíts kipakolni innen!
– Mit csináltok?
– Eliásib! Hogy hagyhattad ezt?
Hogy hanyagolhattátok el
a helytartókkal Isten házát?
– Megmagyarázom.
– Ürítsétek ki, kérlek, ezt a helyiséget,
és hozzátok vissza az eszközöket!
– Ne!
– Igen, uram!
– Hívjátok össze a lévitákat, az énekeseket, a helytartókat!
Mindegyiküket visszarendelem.
Pedája, ezentúl te, Selémia és Cádok
felügyeltek a raktárakra. Hanán segít nektek.
Ti osztjátok ki testvéreiteknek az ellátmányt.
– Nehémiás, kérlek, várj!
Hadd magyarázzam meg!
– Én majd felszólítom a népet,
hogy hozza be a gabona,
az újbor és az olaj tizedrészét a raktárakba.
– Meg tudom magyarázni.
Ne! Várj!
– Ne feledkezz meg rólam, Istenem,
emlékezz rá, mi mindent tettem házadért
odaadó szeretettel!
Amellett, hogy elhanyagolták Isten házát,
más gondok is voltak.
A nép kereskedett sabbaton,
pedig Jehova szentnek nyilvánította ezt a napot.
– Mit árulsz ma?
– A legjobb szárított halat, Tíruszból.
– Mit akartok itt?
Nem számít nektek, hogy ma sabbat van?
– Nehémiás!
– Miféle gonoszságot műveltek itt?
Isten ezért pusztította el a várost.
– De a nép már nem gondolja rossznak.
– És Jehova mit gondol?
Hogy a sabbat szent maradjon,
leállítottam a kereskedést,
és bezárattam a kapukat.
De a kereskedők a következő héten
megint próbálkoztak.
– Mit jelentsen ez?
Kint kellett aludnom a földön.
– Ismeritek a törvényt. Mit álltok itt?
Sabbaton se munka, se kereskedés, menjetek!
Őrizzétek a kapukat,
hogy a sabbat szent maradjon!
Senkit se engedj be!
Erről se feledkezz meg, Istenem!
Áldj meg és szánj meg,
mert nagy a te szereteted.
Volt még valami,
amit helyre kellett hoznom.
– Szedd a lábad!
– Ana la mitbayen.
– Gyere vissza!
Az apád vagyok, szót kell fogadnod!
– Mi a bajuk a gyerekeknek?
– Nem szeretnek a templomba jönni.
– Mondd, mit nem szeretsz benne?
– Shvok Y-ati!
– Azonnal gyere vissza!
Sajnálom, uram!
A feleségem alig tud héberül.
– Megesküdtél, nem, hogy nem veszel feleségül
olyan nőt, aki nem szolgálja Jehovát!
– Azt már senki sem veszi komolyan. Áá!
– Nem megesküdtél?
– De, igen!
– Akkor miért hagytad figyelmen kívül
Jehova parancsát és a saját esküdet?
– Engedj el!
– Nem csoda, hogy a gyerekeid
nem szeretik Jehovát.
– Ah!
– Azt képzelted, hogy boldog lehetsz
Jehova áldása nélkül?
– Én imádkoztam Jehova áldásáért.
– Az lehet. De nem engedelmeskedtél neki.
Rahám, miért áldana meg Jehova olyasmit,
amit szívből elítél?
Nem meglepő,
hogy az emberek így gondolkodtak,
hiszen a vezetőik rossz példát mutattak.
– Eliásib unokája is egy idegen nőt vett el,
Szanballat lányát.
– Semmibe veszed Isten törvényét?
Meg van írva, hogy ne adjátok
lányaitokat fiaiknak,
és lányaikat se vegyétek feleségül
fiaitoknak vagy magatoknak.
Hát nem ezek miatt vétkezett Salamon király?
– Nagyapa, mondj valamit!
– Maradj csöndben, fiam!
– Hallatlan, hogy ilyen nagy
gonoszságot műveltek,
hogy más nemzetiségű
nőket vesztek feleségül.
Beszennyezted a papságot,
nem lehetsz többé pap.
Jeruzsálemből is menned kell.
– Jó, akkor megyek Szamáriába.
Ott nem ilyen elvakultak.
– De hát ő az unokám.
– Akkor miért nem tettél semmit?
Miért hagytad, hogy megszegje
Jehova törvényét?
Felelőtlen voltál.
Hogyha az imádat beszennyeződik,
nem lehet jó a kapcsolatunk Jehovával.
De alighogy elmentem,
ti mindnyájan hagytátok, hogy ez megtörténjen.
Bár időbe telt, az igaz imádat végül helyreállt.
Sok mindenen mentünk keresztül,
de Jehova végig velünk volt.
Ellenségeskedéssel néztünk szembe…
– Azt javaslom,
vádoljuk meg Nehémiást lázadással.
– Nem várhatunk tovább,
azonnal támadnunk kell!
– De meg akarod várni,
amíg megölnek minket?
…küzdenünk kellett a rossz befolyás ellen…
– Jogom van eldönteni, hol éljek, és neked is.
Állj mellém, és mondj te is nemet!
– Miért dobnád ki a pénzed? Gondolkodj!
Amúgy is ez csak egy hagyomány.
– Inkább a nyájainkkal és a földjeinkkel
kellene törődnünk.
Isten szolgálatából nem fogunk megélni.
…sok álmatlan éjszakánk volt…
– Menjünk el Jeruzsálembe,
nézzük meg, mi történik!
– Hát nem érted? Nem akarják,
hogy felépítsük a falat.
– Te könnyen beszélsz, nem laksz a közelükben.
– Gyűlölnek minket.
…erőnket nem kímélve dolgoztunk…
– Különben is, túl nehéz a munka.
Elfáradtunk.
– Egyébként is minek nekünk ez a fal?
…De sosem fogom elfelejteni,
milyen boldoggá tett minket,
hogy azt tettük, amit Jehova kér.
Miközben mi a falat építettük,
Jehova a hitünket építette újjá.
Képessé tett minket arra, hogy egy emberként
valósítsuk meg az akaratát.
Megtanított rá, hogy bízzunk benne.
És erőt öntött belénk.
– Menjetek, igyatok édeset,
egyetek finom ételeket!
Küldjetek annak is,
akinek nincs mit ennie!
Ne bánkódjatok, testvéreim,
hisz Jehova öröme a ti erődítményetek!
Ne feledkezz meg rólam, Istenem,
és áldj meg engem!
Nehémiás rendkívül bátor férfi volt.
Megtehette volna,
hogy a fényűző susáni palotában marad,
és ott szolgálja Jehovát.
De nem így tett.
Amikor a testvéreinek szüksége volt rá,
ő kész volt megtenni
a hosszú utat Jeruzsálembe.
De először is engedélyt kellett kérnie
Perzsia királyától, hogy elmehessen.
Mi segített Nehémiásnak
bátran odaállni a király elé?
Talán abban bízott,
hogy a király kedveli és tiszteli?
Nézzük meg még egyszer ezt a részt!
– A város, ahová ősapáimat temették,
romokban hever, és a kapuit felégették.
– Nehémiás, mit jelent ez?
Beszélj nyíltan, mit szeretnél?
Ekkor azonnal imádkoztam az ég Istenéhez.
– Ha jónak látja a király,
és ha a szolgád kedves előtted,
akkor küldj engem Júdába,
a városba, ahová ősapáimat temették,
hogy újjáépíthessem azt.
– Rendben.
Jehova velem volt.
Nehémiás alázatosan azonnal
Jehovához fordult imában bátorságért.
A megbízatása során folyamatosan
Jehova segítségét kérte imában,
és ő megáldotta az erőfeszítéseit.
Az első tanulság a következő:
Nehézségek idején természetes,
hogy Jehovára támaszkodunk.
De vajon akkor is így teszünk,
ha jól mennek a dolgok?
Vagy talán elbizakodottan
ezt gondoljuk magunkban:
„Most jól mennek a dolgok.
Tudom, hogy sok a tennivaló
Jehova munkájában,
de én már sok éve szolgálom őt.
Megtettem a tőlem telhető legtöbbet.
Most más hozzon áldozatokat.”
Jehova biztosan nem helyesli
az ilyen gondolkodásmódot.
Sokkal inkább örül annak, hogyha imában
bátorságot és örömet kérünk tőle,
hogy még teljesebb mértékben
tudjuk szolgálni őt.
Ha így teszünk, talán olyan lehetőségek
nyílnak meg előttünk,
melyekre nem is gondoltunk volna.
Miután Nehémiás megérkezett Jeruzsálembe,
nemcsak parancsokat osztogatott.
A Biblia szerint mindennap
együtt dolgozott izraelita testvéreivel
„hajnalhasadtától egészen a csillagok feljöttéig”.
Ha hozzá hasonlóan mi is
ilyen önfeláldozóak vagyunk,
akkor Jehova nekünk is meg fogja adni
a szükséges erőt ahhoz,
hogy elvégezzük a feladatunkat.
Az izraeliták mindössze 52 nap alatt
befejezték a fal építését.
Micsoda teljesítmény!
Pedig folyamatos ellenállással néztek szembe.
Az ellenségeik először gúnyolták őket,
utána pedig támadással fenyegettek.
Északon ott voltak a szamáriaiak,
keleten az ammoniták,
délen az arabok,
nyugaton pedig az asdódiak.
Minden oldalról
ellenségek vették őket körül.
Könnyen megadhatták volna
magukat a félelemnek.
De mit tett Nehémiás?
Amit mindig is szokott.
Mi volt ez?
A könyvében így fogalmazza meg:
„imádkoztunk Istenünkhöz”.
Majd így bátorította a népet:
„Ne féljetek tőlük! Gondoljatok Jehovára,
ő nagy és hatalmas erejű!”
Ennek eredményeként
folytatták az építkezést.
Nehémiás ellenségei látták,
hogy a fenyegetéseik nem érnek célt.
Ennek ellenére nem adták föl.
Más taktikához folyamodtak.
Háromféleképp is megpróbálták
Nehémiás figyelmét elterelni a munkáról.
Megfigyeltétek, hogyan?
Nézzük meg újra!
Arra kérték, találkozzon velük félúton.
– Ezt üzenem Nehémiásnak:
„Gyere el, és találkozzunk Onó völgyében!”
– El akarnak csalni Jeruzsálemből.
Rágalmakat terjesztettek róla.
– Gesem, ideje, hogy megvalósítsuk a tervedet.
Tóbiás, írd le a következőket:
„A nemzetek között az a hír járja,
és Gesem is azt mondja,
hogy te meg a zsidók lázadást terveztek.
Ezért építitek a falat.”
És megbíztak egy árulót,
hogy csalja tőrbe.
– Idejönnek megölni, éjjel!
Nehémiás menjünk be a templomba,
és zárjuk be az ajtót!
– Semája, egy olyan ember, mint én,
nem futhat el.
– Pedig muszáj!
– Nem. Milyen hatással lenne ez a népre?
Nem tehetek velük ilyet.
– Csak ott vagy biztonságban.
– Különben is, nem vagyok pap.
Ha bemegyek a templomba,
nem maradhatok életben.
Nem megyek be.
– Ez ostoba döntés, Nehémiás.
– Már értem!
Tóbiás és Szanballat bérelt fel téged,
hogy tőrbe csalj, te, képmutató!
Jehova meg fog büntetni téged,
és a többi hamis prófétát is,
amiért meg akartok félemlíteni.
Menjünk, Hanáni, dolgunk van.
Három próbálkozás, három kudarc.
Szóval, mi a második tanulság?
Nehémiáshoz hasonlóan nekünk is
lehetnek ellenségeink,
akik el akarják érni,
hogy felhagyjunk Jehova szolgálatával.
Némelyek talán rá akarnak venni,
hogy úgyszólván „találkozzunk velük félúton”.
Megpróbálják elérni,
hogy kevésbé buzgón szolgáljuk Jehovát,
és világi célokra is törekedjünk.
Nehémiáshoz hasonlóan
mi sem alkuszunk meg,
mert Isten királysága van
az első helyen az életünkben.
Tudjuk, merre tart ez a világ.
Vagy az is lehet, hogy az ellenségeink
rágalmakat terjesztenek rólunk.
Egyes országokban azzal vádolnak minket,
hogy veszélyt jelentünk az államra.
Némely esetben sikeresen megcáfoltuk
ezeket a vádakat a bíróságon.
De bárhogy alakuljanak is az események,
abban biztosak vagyunk,
hogy Jehova kézben tartja a dolgokat.
Olyanoktól is jöhet ellenállás,
akik azt állítják, hogy Jehovát szolgálják.
Ahogy Nehémiást egy zsidó társa
megpróbálta rávenni,
hogy szegje meg Isten törvényét,
hogy mentse az életét,
úgy azok, akik egykor Tanúk voltak,
minket is megpróbálhatnak rávenni,
hogy megalkudjunk.
De nem engedünk a hitehagyottaknak,
mert tudjuk, hogy az életünk azon múlik,
hogy engedelmeskedünk-e Isten törvényének.
Nehémiás egyszer sem
sétált bele a csapdájukba.
Vajon miért?
Mert nagyon okos volt?
Nem, nem azért.
Hanem mert Jehovára támaszkodott,
és ő megadta neki a kellő bölcsességet,
hogy felismerje a veszélyt.
Miután a fal felépült, Nehémiás
elhagyta egy időre Jeruzsálemet.
Vajon milyen állapotok fogadták,
amikor visszatért?
Ahelyett, hogy mindenki
boldogan imádta volna Jehovát,
alig lehetett olyat találni,
aki hűségesen szolgálta őt.
Képzelhetitek, hogy érezhette magát,
miután annyi mindent tett azért,
hogy az igaz imádat helyreálljon.
Mondhatta volna: „Elegem van!
Nem csinálom tovább,
bajlódjon velük valaki más!”
Így gondolkodott, és elment?
Nézzük meg újra!
– Hogy hanyagolhattátok el
a helytartókkal Isten házát?
– Ürítsétek ki, kérlek, ezt a helyiséget!
– Ismeritek a törvényt. Mit álltok itt?
Sabbaton se munka, se kereskedés, menjetek!
– Megesküdtél, nem, hogy nem veszel feleségül
olyan nőt, aki nem szolgálja Jehovát!
– Akkor miért hagytad figyelmen kívül
Jehova parancsát és a saját esküdet?
– Eliásib unokája is
egy idegen nőt vett el, Szanballat lányát.
– Meg van írva,
hogy ne adjátok lányaitokat fiaiknak,
és lányaikat se vegyétek feleségül fiaitoknak.
– Beszennyezted a papságot,
nem lehetsz többé pap.
Jeruzsálemből is menned kell.
Bár időbe telt, az igaz imádat végül helyreállt.
Nehémiás nem adta fel.
Mi segített neki kitartani a megbízatásában?
Az, hogy mindvégig megőrizte az örömét.
Az öröme elsősorban nem abból fakadt,
hogy mit sikerült megvalósítania,
hogy mennyire erősek lettek a falak,
vagy hogy mit tettek mások.
Honnan származik a valódi öröm?
Nehémiás ezt így fogalmazta meg:
„Jehova öröme a ti erődítményetek!”
A harmadik tanulság tehát a következő:
Még a nehézségek ellenére is
boldogok lehetünk,
mert az igazi öröm a Jehovával ápolt
jó kapcsolatból származik.
Nehémiás éppolyan ember volt, mint mi.
Ő nem kapott Jehovától természetfölötti erőt,
mint Mózes vagy Józsué.
Akkor mégis mi segített neki?
Az ima, a hit és a Jehovába vetett bizalom.
Ezek adtak neki erőt.
Jehova kétségkívül vele volt, támogatta őt,
és megáldotta az erőfeszítéseit.
Ami Nehémiásnak segített,
az nekünk is erőt fog adni.
Ezért imádkozz Jehovához, higgy benne,
és bízz abban,
hogy megáld az önfeláldozásodért!
Ahogy Jehova megadta Nehémiásnak,
úgy neked is meg fogja adni
a szükséges bátorságot, erőt, éleslátást,
és segít kitartani a megbízatásodban.

Nehémiás: „Jehova öröme a ti erődítményetek” (2. rész)