JW subtitle extractor

A mai napiszöveg a vendégszeretetről szól.
De tudjuk, hogy a vendég-
szeretet összefügg azzal,
hogy nagylelkűen adunk másoknak.
Talán nektek is feltűnt egy nagyon
érdekes mondat a mai kommentárban.
Itt ezt olvashatjuk:
„A vendégszeretet az egyik
legjobb ellenszer a magányra.”
Voltatok már magányosak?
De úgy tényleg, igazán?
A magány nagyon fájdalmas.
És könnyen előfordulhat, hogy valaki
úgy magányos, hogy sokan veszik körül.
Egy író azt mondta, hogy „az egyedüllét
kellemes, a magány kicsit sem az”.
Egy másik így fogalmazott a magányról:
„Olyan, mintha borús időben
csak esőfelhőket látnánk az égen.”
Egy testvérnő szerint pedig a magány olyan,
minthogyha „belecsúsznál egy verembe”.
Minél mélyebbre kerülsz, annál sötétebb van.
Vajon hogyan tudnánk megküzdeni
a magánnyal, mielőtt még túl mélyre süllyednénk?
Mi segíthet kikecmeregni a veremből,
vagy elűzni az esőfelhőket?
A mai napiszöveg szerint a vendégszeretet,
vagyis ha nagylelkűen adunk.
Ez az egyik legjobb ellenszer a magány ellen.
De miért mondhatjuk ezt?
A válaszhoz vizsgáljunk meg
három bibliai alapelvet!
Először is nézzük meg, milyen ígéretről
olvashatunk a Cselekedetek 20:35-ben!
Keressük meg a Cselekedetek 20:35-öt!
„Mindenben megmutattam nektek a tetteimmel,
hogy hogyan kell keményen fáradozva
segítenetek a gyengéket,
és hogy elmétekben kell tartanotok
az Úr Jézus szavait, aki maga mondta:
»Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«”
Az első pont nagyon egyszerű.
Ha adunk, boldogok leszünk.
Pál itt Jézust idézi.
Figyeljétek meg, hogy Jézus nem azt mondta,
hogy akkor adunk, ha boldogok vagyunk,
vagy azért adunk, mert boldogok vagyunk!
A boldogságunk abból fakad,
ha nagylelkűen adunk másoknak.
Ezt azért fontos jól értenünk, mert előfordulhat,
hogy nincs kedvünk adakozni.
De hogyha ilyenkor erőt veszünk magunkon,
akkor biztosan boldogok leszünk.
Napjainkban a tudomány is alátámasztja azt,
amit Jézus mondott.
Felfedezték, hogy az adakozás
endorfint szabadít fel az agyban,
és ez belső békét és boldogságot ad.
Tehát az adakozás boldoggá tesz.
A második ígéretet a Héberek 13:16-ban találjuk.
Nézzük, mit ír a Héberek 13:16:
„Ezenfelül ne feledkezzetek meg arról,
hogy jót tegyetek,
és megosszátok másokkal, amitek van,
mert az ilyen áldozatok
nagyon kedvére vannak Istennek.”
Szóval az adakozás különleges kapcsolatot
alakít ki köztünk és Jehova között.
Ő nagyon örül annak, hogyha vendégszeretőek
vagyunk, hogyha adunk másoknak.
Vajon mit tesz ilyenkor Jehova?
Talán eszünkbe jut, amit Pál
a Filippi 4:18, 19-ben írt.
Pál itt megdicsérte a filippi gyülekezetet,
mert a testvérek nagylelkűen bántak vele,
és segítették őt.
Erre Pál azt mondta nekik, hogy cserébe Jehova
megad nekik mindent, amire szükségük van.
Tehát nagyon különleges
kapcsolatba kerülünk Jehovával.
Értékesek vagyunk neki,
és megígéri, hogy mindenről gondoskodik,
az érzelmi szükségleteinkről is.
De amikor ezt hallod, lehet, hogy ezt mondod:
„Az igaz, hogy amikor adakozok,
amikor vendégszerető vagyok,
akkor boldog vagyok,
de később újra magányos leszek.
Vajon ez azt jelenti, hogy nálam
nem működik ez az alapelv?”
Jusson eszünkbe, amit Jézus
a Máté 6:25-ben és 33-ban mondott!
Itt megfogalmazta, hogy ne aggódjunk azért,
hogy mit fogunk enni, vagy mit fogunk inni,
mert Jehova gondoskodik rólunk a kellő időben.
És mi bízunk Jézus szavaiban.
Akkor ez azt jelenti, hogy ha nehéz
helyzetben vagyunk, vagy éhesek vagyunk,
és Jehova gondoskodik rólunk,
akkor már soha többé nem leszünk éhesek?
Nem, másnap már újra korog majd a gyomrunk.
A lényeg, hogy Jehova a megfelelő időben
gondoskodni fog a szükségleteinkről.
És ugyanez a helyzet
az érzelmi szükségleteinkkel is.
Jehova azt nem mondja,
hogy sose leszünk magányosak,
lehangoltak, vagy akár depressziósak,
de arról biztosít bennünket,
hogy ha adunk másoknak,
hogy ha vendégszeretőek vagyunk,
akkor ő gondoskodni fog mindenről,
ami ahhoz kell,
hogy boldog és megelégedett életet éljünk.
Ez a második ígéret:
ha adakozóak vagyunk,
akkor különleges kapcsolatban leszünk
Jehovával, és ő gondoskodni fog rólunk.
A harmadik ígéretet a Lukács 6:38-ban találjuk.
Lukács 6:38.
Jehova itt megígéri, hogy számíthatunk arra,
hogy többet fogunk kapni viszonzásul,
mint amennyit adtunk.
Itt ezt olvashatjuk:
„Legyetek adakozók, és nektek is adni fognak.
Jó mértéket, megnyomottat, összerázottat
és csordultig teltet öntenek majd öletekbe.
Mert amilyen mértékkel mértek,
olyannal fognak mérni nektek viszonzásul.”
Szóval Jehova tényleg azt ígéri, hogy mi többet
fogunk kapni viszonzásul, mint amennyit adtunk.
És ebben hiszünk is.
De talán mindannyian voltunk már úgy, hogy azt
éreztük, hogy csak adunk és adunk magunkból,
például a testvéreknek
vagy a családtagjainknak,
és nem kapunk semmit vissza.
Akkor ez azt jelenti, hogy a mi esetünkben
nem működik az alapelv?
Jézus tisztában volt azzal, hogy ez működik.
Nézzétek csak, mit mondott:
„Legyetek adakozók”, és kapni fogtok.
De vajon kitől?
Nem feltétlenül azoktól, akiknek adunk.
Jézus itt általánosságban beszélt az emberekről.
Amilyen mértékkel mértek,
olyannal fognak az emberek nektek is mérni.
Szóval, mi a lényeg?
A lényeg az, hogy Jehova megígérte,
hogy ha adakozóak vagyunk,
hogy ha erősítjük a testvéreinket,
hogy ha vendégszeretőek vagyunk,
akkor biztosak lehetünk benne,
hogy ő így vagy úgy,
de meg fogja adni a szükséges erőt ahhoz,
hogy ki tudjunk tartani.
Vajon ez tényleg működik a gyakorlatban?
Most elmondok egy megtörtént esetet
egy testvérnőről, akit nevezzünk Lydiának.
Lydia egyedülálló volt, és úttörőzött.
Mint mindenkinek,
neki is voltak jobb és rosszabb napjai.
De úgy ismerték,
mint aki nagylelkű és vendégszerető.
Mindig voltak társas összejövetelek nála.
Előfordult, hogy meghívta az egész szántóföldi
csoportot a prédikálás előtt magához reggelire.
És volt olyan is,
hogy az időseket elvitte kirándulni.
De aztán később rákkal diagnosztizálták.
Meg is kellett operálni,
és ez az egész nagyon megviselte.
Lydia annyira depressziós lett,
hogy a vének, a testvérek,
sőt még a közeli barátai sem gondolták,
hogy egyszer visszanyeri majd régi önmagát.
Aztán két vén meglátogatta,
és felolvasta neki a Lukács 6:38-at,
azt, amit az előbb megbeszéltünk.
Felidézték, hogy Lydia mennyire nagylelkű,
mennyire vendégszerető volt,
és hogy mennyi örömet adott ez neki a múltban.
Ő ezt elismerte, de aztán elmondta a véneknek,
hogy most már nem akar
mások társaságában lenni.
Egyszerűen nem megy neki.
A két vén kedvesen arra kérte,
hogy imádkozzon ez ügyben.
Alaposan gondolja át a helyzetét,
és pár hónapig próbáljon nyitni mások felé!
Mindenki meglepetésére ezt meg is tette.
Olyan volt, mintha a viharfelhők eltűntek volna,
és a régi Lydia visszatért.
Azóta sok idő eltelt, és Lydiának még mindig
vannak nehéz napjai, mint mindenki másnak.
De újra boldog,
és szorgalmasan végzi a szolgálatát.
Mi ebből a tanulság?
A vendégszeretet és az, ha nagylelkűen adunk,
a lehető legjobb ellenszere
a depressziónak és a magánynak.
Hogyha adunk másoknak,
akkor Jehova ígérete szerint mi is fogunk kapni.
Van egy nagyon jó történet a Bibliában,
amiből kiderül, hogy nem tudunk
Jehovánál nagylelkűbbek lenni.
Ez a történet a 2Krónikák 25. fejezetében van.
Keressük meg együtt!
2Krónikák 25.,
és nézzük az 5-ös verstől!
Itt Amácia királyról van szó,
aki 25 évesen lett Júda királya,
és épp az ellenséges
edomita sereggel néz szembe.
Az 5-ös vers szerint egybegyűjti Júdát,
és megállapítja,
hogy „300 000 képzett harcos áll
a hadsereg rendelkezésére”.
De úgy érzi, hogy ez még nem elegendő.
Ezért a 6-os vers azt írja,
hogy felfogad 100 000 katonát Izraelből,
méghozzá „100 ezüsttalentumért”.
De a 7-es versben megjelenik
„Istennek egy embere”,
és azt mondja a királynak, hogy küldje haza
a 100 000 katonát, mert „Jehova nincs Izraellel”.
Azt tanácsolja neki,
hogy vonuljon hadba a 300 000 harcossal.
Hogyha megnézitek ugyanebből
a fejezetből a 9-es verset,
láthatjátok, hogy a király erre azt
kérdezi, hogy mi lesz a pénzével.
Ez nem kis összeg volt.
A Bibliában lévő B14-es függelék szerint
100 ezüsttalentum mai pénzben számolva
körülbelül 1,5 millió dollárnak felel meg.
Tehát a király sokat fizetett értük.
A próféta most mégis azt mondja,
hogy egyszerűen küldje őket haza.
A következő szavak nagyon jól megerősítik,
amiről eddig beszéltünk.
Nézzétek csak a 9-es vers második felét!
Így szól: „Erre az igaz Isten embere így felelt:
»Jehova ennél sokkal többet tud adni neked.«”
Vagyis: „Ne aggódj, Jehova
kárpótolni fog, bármennyit is adtál ki!
Nála nincs nagylelkűbb.”
Ma arról beszéltünk, hogy Jehova megígéri,
hogy ha vendégszeretőek vagyunk,
és ha nagylelkűen adakozunk,
akkor boldogok leszünk;
garantálja, hogy ő gondoskodni fog rólunk,
még az érzelmi szükségleteinkről is;
és hogy arra indít másokat, hogy jóval többet
adjanak nekünk, mint amennyit mi adtunk.
Határozzuk el, hogy adakozóak leszünk,
vendégszeretőek és nagylelkűek!
Hogyha így teszünk,
akkor el tudjuk űzni az esőfelhőket,
és mindig többet fogunk kapni,
mint amit mi adtunk.

Robert Luccioni: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről” (Héb 13:2)