JW subtitle extractor

Édesanyám 1922-ben
született Bulgáriában.
Az 50-es évek elején
a családunk Németországból
az Egyesült Államokba költözött.
New Yorkban telepedtünk le,
és anyukám itt ismerte
meg az igazságot.
Életemben először
olvastam a Bibliát.
A Jelenések 21. fejezetéhez lapoztam.
Az érintett meg,
hogy nem lesz többé betegség,
sem kesergés, sem halál, soha többé.
Mindenki, aki megismeri az igazságot,
meg szeretné azt
osztani a családjával is.
Arra vágytam,
hogy megismerjék az igazságot
arról, hogyan tudnak
megszabadulni mindentől,
az elnyomástól, betegségtől, haláltól.
Anyukám fontosnak tartotta,
hogy a kiadványaink elérhetőek
legyenek bolgár nyelven is.
Megkérdezte a testvéreket Brooklynban,
hogy lefordíthatna-e néhány
kiadványt bolgár nyelvre.
A testvérek megengedték neki,
úgyhogy bele is kezdett a munkába.
Először néhány
tájékoztatólapot készített el.
Bulgária ekkoriban kommunista
ország volt, a vasfüggöny mögött.
Mivel a Bibliáról és Istenről szóló
kiadványok be voltak tiltva akkoriban,
ezért nem lehetett
csak úgy elküldeni őket.
Amikor elkészültek a fordítások,
valakinek be kellett
csempésznie az országba.
Mi is azok között voltunk,
akik önként jelentkeztek a feladatra.
Vonattal mentünk el Bulgáriába.
Mindig nagyon sok csomagunk volt,
amikor Bulgáriába mentünk,
mert ott maradtunk egész nyárra,
két és fél hónapig.
A bőröndökben különböző helyekre
rejtettük el a kiadványokat.
Hm, és képzelhetitek,
hogy amikor az ember
betiltott kiadványokat
próbál bevinni egy országba,
az bizony nem könnyű, és veszélyes is.
A tájékoztatólapokat vittük.
Sejtették, hogy van nálunk valami.
Anyukám látta, hogy valószínűleg
át fognak minket kutatni.
Ezért gyorsan kivettük az elrejtett
kiadványokat a bőröndökből.
Beletettük őket egy kisebb kézitáskába.
De a tájékoztatólapok nem fértek bele,
mert nem voltak összehajtva,
ezért azokat a karunkra tettük,
és rátettük a kabátjainkat.
Csak azon aggódtam,
hogy hogyan rejtsük el
úgy a kiadványokat,
hogy ne találják meg őket.
Mert ha megtalálják, annak nagyon
komoly következményei lesznek.
Átkutatták a bőröndjeinket,
és szó szerint mindent feltúrtak bennük.
És persze nem tették vissza
a ruhákat összehajtogatva,
úgyhogy anyukám gondolt egyet,
és megkérdezte őket:
„Elnézést, összehajtogathatom
a ruhákat, ha már végeztek?”
Erre ők azt mondták,
hogy „Persze, csinálja!”.
Fogtam a tájékoztatólapokat,
amiket elrejtettünk a kabátok alá,
és betettem abba a bőröndbe,
amit már átnéztek.
Miután átkutatták az összes bőröndöt,
csak az én kis kézitáskám maradt.
Az egyikük ezt mondta:
„Ez túl kicsi,
ide biztos nem rejtettek semmit!”
És aztán odatette a többi közé.
Az egyikük nagyon ideges lett,
mert tudta, hogy van nálunk valami,
de nem tudta megtalálni.
Évekkel később, amikor anyukám
egyedül utazott el Bulgáriába,
már a határon megtalálták
nála a kiadványokat.
Anyukámat letartóztatták emiatt,
börtönbe vetették.
És aztán körülbelül két héten át
minden egyes nap kihallgatták.
Időközben a kormány
változtatott az álláspontján,
és úgy döntöttek, hogy mivel
anyukám külföldi állampolgár,
egyszerűen csak
kiutasítják az országból.
Anyukám mind a mai napig
ragaszkodik Jehova imádatához.
Ott van az összejöveteleken,
felkészül rájuk, olvassa a Bibliát,
és buzgón megosztja
másokkal az igazságot.
Az igazság segített át
mindenen az életemben.
Amíg csak élek,
arra szeretném felhasználni
minden erőmet,
hogy megosszam másokkal,
mi Jehova akarata.

Maria Kaloyanoff: Istennek engedelmeskedünk