JW subtitle extractor

Ez itt a JW TV.
2026. március 14-én ért véget a Gileád-iskola 159. osztályának öt hónapon át tartó képzése.
A diplomaosztó program segít a tanulóknak alkalmazkodni azokhoz a változásokhoz,
amelyek rájuk várnak.
Az elhangzott alapelvek igazából nekünk is hasznosak,
hiszen mi is szembenézünk változásokkal.
Egész biztos, hogy ti is találtok majd tanulságokat ebben a programban.
Sok szeretettel üdvözlök mindenkit,
aki részt vesz ezen a programon
és azokat is, akik becsatlakoztak.
Elsősorban pedig benneteket,
a 159. osztály végzőseit.
Öt hónap kemény munka áll mögöttetek.
Lehet, hogy szinte végkimerülésig tanultatok,
de most végre elérkezett
a diplomaosztótok napja.
Együtt örülünk a barátaitokkal,
a családtagjaitokkal
és azzal a sok ezer testvérrel,
akik online csatlakoznak be.
Hát! Csak eljött.
Hihetetlen, de végre elérkezett
a diplomaosztótok napja, amit annyira vártatok.
Tudom.
Nemsokára ott lesztek a megbízatási helyeteken.
A gyakorlatban alkalmazhatjátok majd
azt a sok-sok értékes dolgot, amit megtanultatok.
Együtt, vállvetve dolgozhattok majd a testvéreitekkel,
miközben előmozdítjátok a békét.
De mit érzel, ha azt hallod, hogy béke?
Talán aggódsz, hogy az új helyen, ahova küldenek,
sikerül-e majd jól kijönnöd másokkal?
Vagy ha az eddigi megbízatási helyedre mész vissza,
azon tűnődsz, hogy vajon majd azt figyelik,
hogy változtam-e a Gileád hatására.
Ezek érthető aggodalmak.
Pontosan ezért az előadásom témája ez: Törekedj a békére!
Az tény, hogy ez egyáltalán nem egy könnyű feladat.
Ezt Jézus is elismerte, ami jól látszik abból,
amit a Máté evangéliuma 5. fejezete szerint mondott.
Nézzük, milyen helyzetet vázolt fel,
és hogy mit tanulhatunk belőle.
Olvassuk el a Máté 5:23, 24-et.
Jézus ezt mondta a tanítványainak:
„Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed,
és ott eszedbe jut, hogy a testvérednek
valami panasza van ellened,
hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, és menj el.
Előbb békülj ki a testvéreddel,
és csak azután menj vissza felajánlani az ajándékodat.”
Na már most, amiről Jézus itt beszélt,
az a hallgatói számára alighanem lehetetlen küldetésnek tűnt.
Hiszen gondolj csak bele:
menj el, keress meg valakit,
miközben a városban ünnepi időszak van,
és több százezer ember tolong.
Hagyd ott az ajándékodat az oltárnál,
kutasd át az egész várost ez után az egy ember után,
akinek nem mellesleg valami baja van veled,
és utána még időben menj vissza az oltárhoz,
hogy felajánd az áldozatodat Jehovának.
Szóval Jézus ezzel a példával azt akarta hangsúlyozni,
hogy békére törekedni időnként nem könnyű.
Éppen ezért beszéljünk a következő kérdésekről:
miért olyan nehéz időnként megóvni a békét,
és mi segít megtenni ezt, még ha nehéz is?
Hogy megkapjuk a választ, beszélni fogunk
három olyan aggodalomról, ami árthat a békének,
és megvizsgáljuk Ábrám, vagyis Ábrahám példáját.
Látni fogjuk, hogy mi ösztönözte őt arra, hogy a békére törekedjen,
még olyan helyzetekben is, amikor összeveszhettek volna Lóttal.
Nézzük az első aggodalmat:
attól félhetünk, hogy gyengének tűnünk.
Sajnos különböző okokból
sokan küzdhetünk önértékelési problémákkal,
és emiatt arra érezhetünk késztetést,
hogy igyekezzünk ügyesnek és fontosnak látszani,
de mindeközben a többieket háttérbe szorítjuk,
ezzel pedig feszültséget szítunk.
Amikor veszélybe került a béke, Ábrám hagyta,
hogy hatással legyen rá ez a félelem?
Keressük ki Mózes első könyvéből a 13. fejezetet.
Itt azt a jól ismert történetet olvashatjuk,
amikor Ábrám és Lót pásztorai veszekedni kezdtek,
Ábrám pedig felismerte,
hogy ez árthat a Lóttal való kapcsolatának.
Figyeljük meg, mit tett.
Az 1Mózes 13:8, 9-ben ez áll:
„Ábrám ezért ezt mondta Lótnak:
»Kérlek, ne veszekedjünk, se mi, se a pásztoraink,
hiszen testvérek vagyunk.
Bármelyik területet választhatod.
Kérlek, váljunk szét!
Ha te balra mész, én jobbra, s ha te jobbra mész, én balra.«”
Szóval Ábrám kezdeményezett.
Igen, nem félt sem attól,
hogy megalázza magát Lót szemében,
sem attól, hogy kevésbé fontosnak tűnjön nála.
Pedig megtehette volna,
hogy a saját szerepére irányítja a figyelmet.
Mondhatta volna ezt: „Na, álljunk csak meg!
Ki csapódott kihez? Te követtél engem!
Jehova engem választott!
Engem küldött ide, nem téged.”
Hát így sok mindent elérhetett volna,
de az biztos, hogy a béke nem lett volna közte.
Ábrám nem így döntött.
Bár neki sem volt tökéletes az önértékelése
– ahogy egyikünknek sem az –,
nem félt a kisebb módjára viselkedni.
Inkább engedett Lótnak.
Mi indította Ábrámot arra, hogy így tegyen?
Az, hogy jobban érdekelte, hogy Jehova mit gondol róla,
mint hogy az emberek milyennek látják őt.
És ez a lényeg.
Nem azzal foglalkozott, hogy melyik rész számít a legjobbnak,
csak azzal, hogy ott lehet az ígéret földjén.
Ez már önmagában biztosította őt arról,
hogy Jehova elégedett vele.
És pont ezt emeli ki a Máté 5. fejezet 23-as, 24-es verse.
Jézus is erről beszélt.
Elmondta, hogy az, aki erőfeszítést tett a békéért,
visszatérhetett és bemutathatta az áldozatát,
felajánlhatta az oltáron Jehovának.
Ábrám mindennél jobban vágyott erre.
Békében akart lenni Istennel.
Tehát mi az első tanulság,
amit levonhatunk Ábrám történetéből?
Ha félünk attól, hogy mások gyengének,
kevésbé fontosnak tartanak minket,
vagy hogy esetleg nem veszik észre,
hogy milyen jól képzettek és tapasztaltak vagyunk,
az azt mutathatja, hogy önértékelési problémákkal küzdünk.
Ez megakadályozhat minket abban,
hogy békében legyünk másokkal.
Hogyan kerülhetjük ezt el?
Kövessük Ábrám példáját.
Legyünk elégedettek a lehető legnagyobb megtiszteltetéssel,
azzal, hogy Jehova barátai lehetünk.
Minden ajándék és minden feladat,
amit emellett kapunk tőle, csupán ráadás.
Szóval az tény, hogy Ábrám
alázatosan bánt Lóttal, és talán ezt gondolta:
„Biztosan Lót is ugyanilyen alázatosan bánik majd velem!”
Ezt várná az ember, nem?
Ezzel el is jutottunk a második aggályhoz.
Félhetünk attól, hogy kihasználnak minket.
Például ha egy nézeteltérésben
készek vagyunk engedni a másiknak,
azt érezhetjük, hogy ezzel sebezhetővé válunk.
Teret adunk a másiknak, hogy visszaéljen
a helyzettel és kihasználjon minket.
Mi történt Ábrámmal?
Olvassuk tovább a történetét a Mózes 1. könyve 13. fejezetéből.
Kérlek, figyeljétek meg, mit ír a 10-es verstől.
Láttuk, hogy Ábrám kezdeményező volt,
kedves volt Lóttal, és igyekezett a békét előmozdítani.
Aztán ez történt: „Lót pedig szétnézett, és látta,
hogy az egész Jordán-környék vízben gazdag terület.
Olyan volt az (mielőtt Jehova
elpusztította Szodomát és Gomorrát),
mint Jehova kertje, mint Egyiptom földje Coárig.
Lót ekkor a Jordán-környéket választotta,
és kelet felé vonult a táborával.
Így hát szétváltak.
Ábrám Kánaán földjén lakott,
Lót pedig a Jordán-környék városaihoz közel.”
Mit gondoltok?
Akkor most Lót visszaélt azzal,
hogy Ábrám ilyen kedves volt vele?
Az igazat megvallva nem tudjuk.
Nem ismerünk minden részletet,
ami szerepet játszott a döntésében.
És hogy mennyire nem érdemes ítélkeznünk Lót felett,
azt még jobban kifejti majd a főelőadás,
úgyhogy maradjatok velünk!
De ha Lót döntése váratlanul érte Ábrámot,
vagy talán bosszantotta, könnyen erre juthatott volna:
„Várjunk csak!
Nem is éri meg alázatosnak lenni!
Így nem érem el, amit akarok.
Határozottan ki kéne állnom magamért!”
Gondolkodhatott volna így.
De rá egyáltalán nem ez volt jellemző.
Ellenkezőleg.
Nézzük csak meg a 11. vers végét és a 12. vers elejét.
Azt írja, hogy: „Így hát szétváltak.
Ábrám Kánaán földjén lakott”.
Nem ellenkezett, nem lázongott,
nem érezte úgy, hogy igazságtalanság történt.
Látszik, hogy őszintén alázatos volt,
nem csak megjátszotta ezt azért, hogy elérje, amit akar.
Szóval egyértelmű, hogy Ábrámnak
a béke sokkal fontosabb volt, mint az, hogy ő jól járjon.
Mit gondoltok, mit tanulhatunk a példájából?
Ha attól félünk, hogy mások visszaélnek majd azzal,
hogy készek vagyunk engedni
– például majd ők kapnak egy feladatot,
vagy ők kapják az elismerést –,
akkor hajlamosak lehetünk úgy gondolkodni,
hogy igazából nem éri meg alázatosnak lenni.
De ez megbontja a békét.
Úgyhogy soha ne engedjünk az ilyen érzéseknek!
Ehelyett Ábrám példáját kövessük.
Bízzunk abban, amire Jehova tanít minket:
hogy mindig az a legjobb, ha a békés utat követjük.
Még akkor is, ha elsőre úgy tűnik, hogy ez nem válik be.
Lehet, hogy így kevésbé fogunk érvényesülni,
de elérjük azt, ami a legfontosabb:
Jehova elégedett lesz velünk, békében lehetünk vele.
És amikor Lót kezdte learatni a döntéseinek
a következményét, hogy reagált Ábrám?
Kiderült, hogy csak van benne neheztelés,
vagy inkább azt bizonyította,
hogy ő tényleg fátylat borított a múltra?
A válaszhoz meg kell várnotok a program végét.
Most pedig elérkeztünk a diplomaosztónak ahhoz a részéhez,
amit nagyon megszerettünk az utóbbi időben.
Ez nem más, mint A mi történetünk.
A mostani epizód különösen ösztönző lesz azoknak,
akik a misszionáriusokhoz hasonlóan szívből vágynak arra,
hogy többet tegyenek a szolgálatban.
Biztosan élvezni fogjátok!
Következzen A mi történetünk legújabb része,
melynek a házigazdája Jeremy Clarke.
Ez itt A mi történetünk.
A Máté 5:6 szerint
Jézus azt mondta,
hogy boldogok, akik éheznek
az igazságosságra,
mivel Isten megadja nekik,
amire szükségük van.
Mit gondoltok, mit tesz Jehova azért,
hogy a fiatalok is érezzék ezt?
A szüleikre bízza őket.
De mi van azokkal,
akiknek a szülei nem Tanúk?
Nekik hogyan segít Jehova?
Az ókorban ezt időnként úgy tette,
hogy érett gondolkodású
felnőtteket használt fel.
Például Joás királynak
Jójada főpap segített,
Uzziásnak pedig Zakariás próféta.
Most a Gileád-végzősök
arról fognak mesélni,
hogy kitől kaptak segítséget ahhoz,
hogy Jehova barátai legyenek,
és hogy mi ösztönözte őket arra,
hogy még nagyobb mértékben
kivegyék a részüket Jehova szolgálatából.
Vágjunk is bele!
Az első vendégeim, Antron és Rebeca
Carraway az Egyesült Államokból.
– Nagyon örülünk, hogy itt vagytok.
Azt tudjuk, hogy pár éve már
az Egyesült Államokban szolgáltok,
de mesélnétek egy kicsit a múltatokról?
Antron?
– Persze.
Dél-Karolinából származom.
A szüleim az igazságban neveltek fel.
Nagyon sokat tanultam apától arról,
hogyan bánjak az emberekkel.
Anya pedig rengeteget segített abban,
hogy tűzzek ki célokat Jehova szolgálatában.
Mások is felkaroltak a gyülekezetben.
Például egy testvér, aki felajánlotta
nekem és az unokatestvéremnek,
hogy tanulmányozzuk együtt
a Példabeszédeket.
– Miért pont azt a könyvet?
– Akkoriban még csak tinédzser voltam,
és mivel a Példabeszédek könyvében
sok hasznos tanács van,
ezzel segített nekünk felismerni, hogy
az egész Biblia gyakorlatias könyv.
Egy másik testvér is nagy hatással volt rám.
Egy gyülekezetbe jártunk, és néhány
évet a Bételben szolgált, majd visszajött.
Ekkor ezt javasolta:
„Neked is ki kéne próbálnod a Bételt.”
Azt is mondta, hogy hasznos lenne,
ha megtanulnék egy idegen nyelvet,
úgyhogy megtettem, ami tőlem telt.
– És mindez így is lett.
– Igen.
– Milyen jó, hogy odafigyeltek rád!
Rebeca, te is az igazságban nőttél fel?
– Igen, csak én Spanyolországban.
Közel laktunk a fiókhivatalhoz.
Emlékszem, hogy nagyon sokszor
hívtunk meg bételeseket az otthonunkba.
– És milyen hatással volt rád, hogy
ilyen sok teljes idejű szolga járt nálatok?
– Tudtam, hogy nincs sok mindenük,
de igaz volt rájuk, hogy semmi
jót sem nélkülöznek.
Nyilvánvaló volt számomra, hogy
Jehova minden szempontból gondoskodik róluk.
Láttam rajtuk, hogy tényleg boldogok
és mindig mosolyogtak.
Ez nagyon ösztönzően hatott rám.
Arra vágytam, hogy én is ilyen boldog legyek.
– De jó ezt hallani!
És volt még más is, amivel
a szüleid segítettek téged?
– Igen, emlékszem, apa minden este
lefekvés előtt imádkozott velünk, lányokkal,
de azt is fontosnak tartotta, hogy hallja,
ahogy mi egyedül imádkozunk.
Szerintem így akarta megtudni, hogy
Jehova mennyire valóságos számunkra.
Anya pedig arra ösztönzött minket,
hogy töltsünk minél több időt
a gyülekezetünkben szolgáló úttörőkkel,
és mi így is tettünk.
Ez pedig segített abban, hogy
már fiatalon megszeressük a szolgálatot.
– A szüleitek ügyesen elültették bennetek
a Jehova iránti szeretetet.
Így pedig arra is vágytatok, hogy
még többet tegyetek Jehováért.
Mikor adódott erre lehetőségetek?
– Amikor Antron udvarolni kezdett nekem,
a New York-i Bételben szolgált,
de nem sokkal később
új megbízatást kapott:
az ugandai fiókhivatalba.
– Ugandába?
– Hát nagyon meglepett ez a felkérés,
de örültem, hogy mehetek.
Folytatódott az udvarlás,
és Madridban összeházasodtunk.
Néhány nappal később Rebeca
velem jött Ugandába a Bételbe.
Így kezdődött a házasságunk.
– Ezek ti vagytok Ugandában?
– Igen, a fiókhivatalban.
– És milyen volt ott?
– Az biztos, hogy ez egy életre
szóló élmény marad.
De bevallom azt is, hogy azért nem volt
könnyű egyszerre ennyi változást megélni.
Újdonsült feleség voltam,
és a Bétel is új volt.
Új volt a kultúra, a nyelv, az ételek,
még a gondolkodás is.
– Az ember ilyenkor sokat tanul magáról.
Önmagáról, a másikról,
és ez segít a fejlődésben.
– Gondolom, eszedbe jutott néhány
példabeszéd is, amit régen tanultál.
– Igen, a Gileádon is beszéltünk a 19:11-ről,
hogy az ember „ékességére van,
ha túllép azon, hogy megsértették.”
A földünket a teremtés
számtalan csodája ékesíti.
Jehova mégis azt mondja, hogy az válik
igazán az ékességünkre, ha megbocsátunk.
Ha belegondolok, pont ezt tették
az ugandai testvéreink.
Csináltunk néha olyasmit, amivel
megbánthattuk volna őket,
de ők sosem panaszkodtak, egyszerűen
megbocsátottak, és ez az ékességükre vált.
– És végül az ugandai testvérek
nagyon közel kerültek hozzánk.
Tapasztaltuk, hogy ha szívből szeretjük őket,
akkor azt hihetetlen módon tudják viszonozni.
És erre szükségünk is volt.
Például amikor a honvággyal küzdöttünk.
Eszembe jut az egyik misszionárius házaspár.
Ők mindig észrevették, ha nem voltunk jól.
Sok időt töltöttek velünk, kedvesen
bátorítottak minket.
És tudtuk, hogy az ő szeretetük valójában
Jehova szeretetét és törődését tükrözi vissza.
– Mennyi ideig is voltatok ott?
– Tíz évig voltunk Ugandában.
– Nehéz volt eljönni?
– Igen, nehéz volt.
Sokat sírtunk, hogy el kellett jönnünk.
– Férfiasan bevallom, bőgtünk.
– Ez így volt, de azóta is tartjuk
a kapcsolatot az ottani barátainkkal.
Néhány testvérnőt nagyon
a szívembe zártam.
– Hát értettek ahhoz, hogy egy külföldi,
hogy ne érezze magát külföldinek.
Képzeld, mielőtt eljöttünk,
adtak nekünk egy kecskét és
egy darab földet, hátha egyszer visszatérünk.
– Ez jó!
Köszönjük az interjút.
Látszik, hogy sokat merítettetek
a szüleitek példájából,
és ti is sokat segítettetek másoknak abban,
hogy megszeressék Jehovát,
ezután pedig még többeknek
fogtok tudni segíteni ebben.
Az osztályból néhányaknak
csak az egyik szülőjük van az igazságban.
Például Csia-huj Lin testvérnőnek,
aki Tajvanról érkezett.
Hadd mutassam be nektek!
Örülünk, hogy itt vagy.
– Köszönöm.
– Mesélsz egy kicsit arról,
hogy hogy nőttél fel?
– Szívesen.
Tajvanon születtem és nőttem fel.
Tíz éves voltam, amikor
az anyukám megkeresztelkedett.
– De jó! És mi
a helyzet apukáddal?
– Egyelőre ő nem Tanú, de szereti
a testvéreket és támogat minket.
Anya volt az, aki sokat segített
nekem és az öcsémnek,
hogy megszeressük Jehovát
és a szolgálatot.
– Ez itt te vagy az anyukáddal?
– Igen, a királyságteremben.
– És ez az öcséd itt mellettetek?
– Igen.
– Aha. És mit tett az anyukád azért,
hogy megszeressétek Jehovát?
– Hát, úgy kezdett el úttörőzni,
hogy közben teljes időben dolgozott,
és rólunk is gondoskodott.
Ő olyan igazi úttörő volt,
tényleg nagyon szerette.
Még mindig emlékszem az arcára,
amikor hazajött a szolgálatból.
Csak úgy ragyogott!
Alig várta, hogy elmesélje,
milyen jó tapasztalatai voltak aznap.
– És milyen volt a szolgálat neki
azon a területen?
– Hát, az az igazság, hogy
nem sokakat érdekelt a Biblia.
Inkább azzal voltak elfoglalva,
hogy jó munkahelyük legyen
és sok pénzt keressenek.
De anya mindig talált érdeklődőket,
amiben szerintem az segített,
hogy nagyon örömteli volt,
és őszintén szerette az embereket.
Például nagyon ügyesen
kezdett beszélgetéseket
az Új világ fordítás elején található
„Ismerd meg Isten Szavát” című résszel.
– Erre mondjuk, hogy izzott a szellemtől.
És mondd csak, hogy megy most
a szolgálat a testvéreknek ezen a területen,
ahol az emberek inkább anyagiasak?
– Ami azt illeti, elég jól.
Van is egy videó,
amit szívesen megmutatnék.
– Akkor lássuk.
Ilha Formosa, vagyis Szép sziget.
Így nevezték a portugál
gyarmatosítók Tajvant,
ahol a partok és a hegyek
lélegzetelállítóak.
De ahogy mindenhol, itt is
az emberek a legértékesebbek,
azok, akik Jehovát szolgálják.
1948-ban Stanley Jones,
aki a Gileád-iskola nyolcadik osztályában
végzett, ellátogatott Tajvanra.
Sokat utazott, hogy részt vegyen
a kongresszuson,
amin több mint 300-an keresztelkedtek meg.
Ezeknek az első lelkes
prédikálóknak köszönhetően
mára több mint 11 000 hírnök
szolgál a szigeten.
Napjainkban Tajvan az egyik
legsűrűbben lakott ország a földön.
A fővárosban, Tajpejben
több mint 2 millió ember él.
Itt rengeteg lehetőség van arra,
hogy az ember meggazdagodjon.
De a testvérek követik a lelkes
misszionáriusok példáját,
és a királyságmunka támogatására
összpontosítanak.
Gyerekkoromban a szüleim
sokszor veszekedtek a pénz miatt.
Ezért eldöntöttem, hogy ha felnövök,
sok pénzt fogok keresni.
Azt gondoltam, hogy ettől leszünk boldogok.
Aztán 17 évesen elkezdtem tanulmányozni,
és megtudtam, hogy Jehova örök életet
akar adni nekünk egy paradicsomi földön.
Felismertem, hogy akkor leszünk
igazán boldogok, ha elégedettek vagyunk.
’99-ben keresztelkedtem meg.
Miután hozzámentem Ji-hunghoz, szerettünk
volna elköltözni és úttörőként szolgálni,
de mivel az édesapám korábban stroke-ot kapott,
a segítségünkre szorult nyolc éven át.
Ahogy telt az idő, egyre jobban megszerettem
a munkámat, mert sikerélményt adott.
Aztán elgondolkodtam, hogy vajon
csak kifogásként mondom,
hogy gondoskodnom kell a családomról,
pedig igazából csak arra törekszem,
hogy kényelmes életet éljek.
És amikor arról hallottunk, hogy
milyen élményeik vannak azoknak,
akik többet tesznek Jehováért,
az arra indított,
hogy mi is átgondoljuk a körülményeinket,
hogy tudnánk-e valamin változtatni.
Aztán apukám sajnos elhunyt,
viszont ez lehetővé tette, hogy
egyszerűsítsünk az életünkön,
úgyhogy mind a ketten felmondtunk
a munkahelyünkön.
Elköltöztünk olyan területre, ahol
több hírnökre van szükség,
és belevágtunk az úttörőzésbe.
Amikor elmondtam a főnökömnek,
hogy mit tervezek,
egyáltalán nem örült neki.
Döbbenten ezt kérdezte:
„Normális vagy Ji-hung?
Jól átgondoltad ezt?
Mi lesz a jövőddel és a családoddal?”
De nem tudott eltántorítani a döntésemtől.
Jehovától nagyon sok ajándékot kaptunk,
úgyhogy igazán hamar megszerettem
ezt az új életünket.
Sokkal több időt töltünk a testvérekkel,
és sok bibliatanulmányozónak
tudtunk segíteni,
hogy megismerjék Jehovát
és a barátaivá váljanak.
Sátán világa illúzióra épül.
Sok mindennel kecsegtet,
amik nagyon kívánatosnak tűnnek.
De igazából attól leszünk boldogok,
ha jó kapcsolatban vagyunk Jehovával.
Ő azt ígéri nekünk, hogy tökéletes
körülmények között élhetünk majd,
és hogy örökké a barátai lehetünk.
Bárcsak hamarabb egyszerűsítettem
volna az életemen,
és így még több időt tölthettem
volna Jehova szolgálatában!
Teljesen egyetértek azzal, amit
a Példabeszédek 10:22 ír:
„Jehova áldása az, ami gazdaggá tesz.”
A Tajvanon szolgáló első misszionáriusok
nagyszerű munkát végeztek.
A példájuk a mai napig arra
ösztönzi a testvéreket,
hogy bátran hozzanak áldozatokat
Jehova szolgálatáért.
– Nagyon buzdító látni, hogy a testvérek
ilyen lelkesek a szolgálatban.
– Igen.
– És mondd csak, anyukádon kívül más is
segített, hogy közelebb kerülj Jehovához?
– Fiatalként volt egy időszak, amikor
nem vettem komolyan az igazságot.
Néha kihagytam az összejöveteleket.
De volt egy misszionárius házaspár
a gyülekezetünkben, akik odafigyeltek rám.
Észrevették, ha nem voltam ott,
és érdeklődtek, hogy mi újság velem.
– Ők vannak ezen a képen
az anyukáddal és az öcséddel?
– Igen.
– De jó!
És ők is voltak a Giléadon?
– Igen. Sőt, A föld végső határáig című
videónkban is szerepeltek.
Nagyon örültem, hogy velük lehettem.
De aztán egy másik városba nevezték ki őket.
Nagyon sajnáltam.
Utána viszont kaptam egy másik barátot,
egy japán testvérnőt, aki Tajvanra költözött.
Ő gyakran elhívott prédikálni, és a szolgálat
több ágát is megmutatta.
– De kedves tőle!
És máshogy is segített neked?
– Igen, például amikor megjelent
a Fiatalok kérdezik: Hogyan szerezhetek
igazi barátokat? című videónk,
áthívott magához, hogy nézzük meg együtt.
Miközben ment a film, és láttam, hogy ez
az úttörő testvérnő hogyan segített Tarának,
arra gondoltam, hogy ez a japán testvérnő
pont ugyanígy törődik velem.
Addig is biztos voltam benne,
hogy ez az igazság.
Fejben tudtam, de abból, hogy
a testvérnő ilyen kedvesen törődött velem,
felismertem, hogy Jehova mennyire
szeret engem, és hogy odafigyel rám.
Ez arra indított, hogy közeledjek hozzá
és a barátja legyek.
– Ezt jó hallani.
Szóval, az anyukád és mások segítségével
megszeretted Jehova szolgálatát.
– Ühüm.
Elkezdtem úttörőzni, aztán átmentem
az angol gyülekezetbe.
Úgy szeretem, hogy a szolgálatban
segíthetek másoknak felismerni,
hogy mennyire szereti őket Jehova!
Sok helyről költöztek ide testvérek,
és nagyon buzdító látni, hogy
mennyire önfeláldozóan szolgálnak.
Tényleg készek bármit megtenni Jehováért.
– Valóban nagy öröm, amikor segíthetünk
valakinek megismerni az igazságot.
Jó, hogy itt voltál.
És imádkozunk Jehovához, hogy áldja meg
a Tajvanon szolgáló testvéreket.
Köszönjük, hogy meséltél.
– Én is köszönöm.
Sok testvér nem a szüleitől kap segítséget,
hogy megismerje Jehovát.
De akkor kitől?
Hallgassuk meg, mit mond erről
Doug Terrell az USA-ból.
– Szia Doug!
Jó, hogy itt vagy!
Elmeséled, hogy hogyan
kerültél közel Jehovához?
– Amikor tizennyolc voltam, nehéz
időszakon mentem keresztül.
– Mit értesz ez alatt?
– Nem az igazságban nevelkedtem.
Anyukám mindent megtett, hogy jól neveljen
engem és a testvéreimet,
de sajnos én rossz döntéseket hoztam.
Rossz társaságba keveredtem.
Dühös, depressziós
és szorongó ember voltam.
Már odáig fajult a helyzet,
hogy egyszer anyukám nagyon
komolyan elbeszélgetett velem.
Addigra több egyháznál is jártam, mert
nagyon szerettem volna megismerni Istent.
Voltam a katolikusoknál, a pünkösdistáknál
és a metodistáknál is.
– És mi volt a benyomásod?
– Egyáltalán nem éreztem az őszinteséget,
és így nem voltak rám hatással.
Emlékszem, amikor anyukámmal megvolt
az a komoly beszélgetésem,
könnyek között térdre rogytam,
és hosszasan könyörögtem Istenhez,
hogy engedje, hogy megismerjem őt,
és hogy választ kapjak a kérdéseimre.
– Mik voltak ezek a kérdések?
– Kíváncsi voltam arra,
hogy Istennek van-e neve,
miért történnek rossz dolgok jó emberekkel,
és hogy miért olyan képmutatóak a vallások.
– Nagyon sok embert foglalkoztatnak
ezek a kérdések.
Mi történt ezután?
– Két héttel az imám után Jehova Tanúi
megjelentek az ajtónkban.
Azelőtt nem nagyon álltunk szóba velük.
– Ez érdekes.
És hogyhogy akkor kinyitottad?
– Ez az eset más volt.
Két testvérnő jött, és az egyikük
a középiskolai tanárom volt.
Emlékszem, hogy mindig milyen
kedves volt az órákon,
úgyhogy amikor megláttam, ajtót nyitottam.
Ő pedig azzal a kérdéssel indított,
hogy tudtam-e, hogy Istennek van neve.
Majd felolvasta a Zsoltárok 83:18-at,
később pedig az 1János 5:19-et,
vagyis hogy „az egész világ
a gonosz hatalmában van”.
És ekkor először olyan öröm töltött el,
amit addig még sosem éreztem.
– De jó!
És mások is segítettek rajta kívül,
hogy jobban megismerd a Bibliát,
és közelebb kerülj Jehovához?
– Igen, elkezdtem tanulmányozni a Bibliát.
Később ellátogattam Atlantába,
ahol megismertem egy testvért,
aki a legjobb barátom lett.
– Mesélj róla!
– Akkor már körülbelül egy éve
tanulmányoztam a Bibliát,
de nem tudtam alkalmazni, amit megtanultam.
Viszont ez a testvér nagyon odafigyelt rám.
Lelkes úttörő volt, és mindent
megtett, hogy segítsen.
Szóval úgy döntöttem, hogy
odaköltözöm hozzá Atlantába,
és vele folytatom a tanulmányozást.
Összesen hét évig laktunk együtt.
– Akkor ő egy igaz barát,
aki őszintén törődött veled, és segített
közelebb kerülnöd Jehovához.
És mi történt ezután?
– Egyszer a körzetfelvigyázó
eljött a tanulmányozásomra.
Annyira kedves és megértő volt velem!
Ezután imádkoztam Jehovához.
Azt kértem tőle, hogy segítsen kitalálnom,
hogyan tehetnék többet érte.
– Van itt egy kép.
Elmondanád, hogy kiket látunk rajta?
– Persze.
Ez a keresztelkedésemkor készült.
Közvetlenül jobbra a tanárom van,
aki bekopogott hozzám a jó hírrel.
A bal szélen pedig a legjobb barátom áll.
– És ha jól tudom, ő segített összebarátkoznod
a körzetfelvigyázóval is, ugye?
– Igen.
Azok a rossz dolgok, amiket régen tettem,
nem múltak el nyomtalanul.
Még hatással voltak rám.
Segítségre volt szükségem,
hogy leküzdjem ezeket.
Az a testvér, aki akkor a körzetfelvigyázóm volt,
elhatározta, hogy támogatni fog.
Segített, hogy fejlődni tudjak a szolgálatban.
Például hogy hogyan lehetek
jobb tanító és pásztor,
valamint hogy hogyan küzdhetek meg
a negatív érzéseimmel.
Nem sokkal később pedig én is
körzetfelvigyázó lettem.
– Ez nagyszerű!
És ha visszatekintesz, mi jut eszedbe,
amikor azokra gondolsz, akik támogattak
abban, hogy közelebb kerülj Jehovához?
– Onézimusz példája jut az eszembe.
Mielőtt keresztény lett, csak
egy szökött rabszolga volt.
Akkoriban a rabszolgákat
tulajdonnak tekintették.
De miután keresztény lett, Pál
a gyülekezet értékes tagját látta benne.
Velem is úgy bántak mások,
mintha a tulajdonuk lennék,
egy senkinek éreztem magam,
akinek kilátástalan a helyzete.
De Jehova mások által,
például a középiskolai tanárom, a legjobb
barátom és a körzetfelvigyázó által segített,
hogy észrevegyem, mennyire értékes vagyok.
– Jó látni, hogy sok célodat elérted.
A példádból egyértelmű,
mennyit jelent egy fiatalnak, hogyha
odafigyelünk rá, és időt töltünk vele.
Nagyon köszönjük, hogy meséltél.
Amikor igazán közel kerülünk Jehovához,
az arra ösztönöz bennünket, hogy
többet akarjunk tenni érte.
Az utolsó interjúalanyaim, Andy
és Julia Alton, egy házaspár Thaiföldről.
Mindketten az Egyesült Királyságból
származtok, de Thaiföldön szolgáltok.
Elmesélitek, hogy kötöttetek ki ott?
– Igazából sokáig az volt a célunk,
hogy a nagy-britanniai Bételben szolgáljunk.
– Jelentkeztünk, de nem kaptunk választ.
Hogy őszinte legyek, kicsit csalódottak voltunk,
és nem tudtuk, mi lesz velünk.
– Hát igen.
Előfordul, hogy kitűzünk egy célt
Jehova szolgálatában,
de nem úgy, és akkor érjük el,
ahogy terveztük.
Ti mit tettetek?
– Elmondtuk imában a helyzetet Jehovának.
Később pedig jött a lehetőség arra,
hogy kipróbáljuk magunkat Thaiföldön.
– Hogy jött ez a lehetőség?
– A húgom és a férje ott szolgáltak,
mert ott több hírnökre van szükség.
Szóval buzdítottak,
hogy próbáljuk ki mi is.
– Aztán Manchesterben, közel
a lakóhelyünkhöz alakult egy thai nyelvi csoport.
Ez sokat segített abban,
hogy végül eljussunk Thaiföldre.
– És milyen volt az elején?
– Nagyon élveztük.
De kb. félévente haza kellett utaznunk
az Egyesült Királyságba, hogy dolgozzunk,
az érdeklődőket pedig
emiatt át kellett adnunk.
Így akárhányszor visszatértünk Thaiföldre,
elölről kellett kezdeni az egészet.
– És igazából még mindig vágytunk arra,
hogy a nagy-britanniai Bételben szolgáljunk.
Tudtuk, hogy el kell döntenünk, mi legyen:
továbbra is Thaiföldön szolgálunk, vagy
visszamegyünk Angliába, és ott úttörőzünk.
– És közben a Bételbe
csak nem akartak meghívni titeket.
Hogy döntöttetek?
– Sokat imádkoztunk,
és végül Thaiföld győzött.
– Mi segített meghozni ezt a döntést?
– Hát, számításba vettünk mindent.
És azért lett Thaiföld,
mert itt van ránk szükség.
Nagyon sok a teendő.
Szóval úgy döntöttünk, hogy elengedjük azt,
amire vágyunk, és erre koncentrálunk.
Illetve ez volt az ijesztőbb döntés is.
– És az miért volt lényeges,
hogy ez az ijesztőbb?
– Az ijesztőbb döntéshez ki kellett
lépnünk a komfortzónánkból.
Ez egyáltalán nem jött könnyen, ezért teljesen
Jehovára kellett bíznunk magunkat.
És ennek köszönhetően sokkal
közelebb kerültünk hozzá.
– Köszi, hogy ezt elmagyaráztad,
és azt is, hogy ilyen bátrak voltatok.
Milyen a szolgálat Thaiföldön?
– Egy szóval: fantasztikus!
Ezen a képen minket láthattok.
Épp szolgálatba megyünk Bangkokban.
Nagyon sok az érdeklődő.
Thaifölddel kapcsolatban érdekes, mint
ahogy talán tudjátok is,
hogy elsősorban buddhisták ott az emberek.
De rengetegen, különösen a fiatalok,
keresnek még valamit.
Többre vágynak.
Úgyhogy sokan kíváncsiak
a Biblia üzenetére.
Van erről egy videónk.
– Nézzük meg!
Ez itt Thaiföld.
Az élénk színek hazája, ahol
az utcákat belengi a helyi ételek illata,
és ahol az emberek olyan kedvesek, hogy
az országot a mosoly országának is nevezik.
A vendégszeretet itt nem csupán formalitás.
Az embereknek nagyon fontosak
a barátaik és a családtagjaik.
De sokan ennél többre vágynak.
Nagyon fontos nekik, hogy
megtalálják az élet értelmét.
Vegyük például Narümon
és Khanittha történetét.
Olyan helyen nőttem fel,
ahol az emberek azt várták a vallási
vezetőktől, hogy jó példát mutassanak.
De egyáltalán nem így tettek.
Úgyhogy már gyerekként feltettem a kérdést,
hogy ha vallási vezető létükre
ilyen képmutatóak
hogy lehet, hogy az emberek
mégis tisztelik őket?
Nem értettem.
De mindig csak annyit mondtak:
„Hát tudod, ő egy szerzetes,
úgyhogy tisztelned kell.”
Ez nem tűnt valami logikusnak,
szóval egyáltalán nem voltam
elégedett a válaszukkal.
Apukám kedves és szeretetre méltó ember volt,
de sajnos volt egy függősége.
Nagyon sokat ivott.
A buddhista tanok szerint,
hogyha valaki alkoholista,
annak az lesz a büntetése,
hogy a pokolba kerül.
Ez megrémített.
Nem akartam, hogy ez történjen vele,
ezért elmentem a templomba.
Tudni akartam, mit tehetnék azért,
hogy ne ez legyen a sorsa.
De azt mondták, hogy semmit
nem tehetek érte.
A jótettek nem ellensúlyozzák a rosszakat.
Viszont ha adományokkal
támogatom a templomot,
azzal némiképp könnyíthetek
a helyzetén a pokolban.
Nem nyugtatott meg ez a válasz,
ezért elkezdtem még többet kutatni a témában.
Tudni akartam, hogy más vallások
mit tanítanak erről.
Már gyerekkorom óta arra tanítottak, hogy
csak úgy vakon higgyek,
meggyőződés nélkül, és hogy
nem jó kérdéseket feltenni.
De én meggyőző érvekre vágytam.
Úgyhogy a közösségi médiában beléptem olyan
csoportokba, amik a vallással foglalkoznak.
Kiderült, hogy sok olyan ember van,
aki szeretné megváltoztatni a vallását,
és sokan meg is hívtak
a saját egyházukba.
Ez érdekelt ugyan, de féltem elmenni.
Egyszer láttam egy Bibliát.
Arra gondoltam, hogy talán ebből
majd válaszokat kapok.
Kölcsön akartam kérni,
hogy otthon elolvassam.
De a hitoktató azt mondta,
hogy nem vihetem el,
meg kell vásárolnom.
Nagyon megdöbbentett, hogy
1000 bahtot kértek volna érte.
Az jutott eszembe, hogy talán online
ingyenesen is olvashatom a Bibliát.
Szóval beírtam a keresőbe, hogy Biblia,
és rákattintottam az első linkre.
Lejjebb görgettem, és ezt láttam:
„Próbáld ki az ingyenes bibliatanfolyamunkat.”
Persze utólag már tudom,
hogy ez a jw.org volt.
Nem voltam benne biztos,
hogy tényleg ingyenes,
de úgy döntöttem, belevágok.
Kitöltöttem az űrlapot, megadtam az adataimat,
és úgy gondoltam,
hogyha később kiderül, hogy mégsem ingyenes,
akkor legfeljebb majd abbahagyom.
Aztán két nap múlva felhívott egy testvérnő.
Többször is megkérdeztem tőle,
hogy tényleg ingyen van a tanfolyam?
Azt mondta, hogy igen.
Alig akartam hinni a fülemnek!
Egyik nap együtt mentem el
ebédelni a főnökömmel.
Amikor elkezdtünk volna enni,
észrevettem, hogy becsukja a szemét.
Nem tudtam, miért csinálja,
úgyhogy megkérdeztem.
Azt mondta, hogy imában
megköszönte az ételt.
Kiderült, hogy keresztény,
és Istenhez imádkozott.
Megörültem:
„Nahát, pont azon gondolkodom,
hogy vallást kéne váltanom,
de nem tudom, hogy
pontosan mit kéne tennem.”
Ő erre ezt válaszolta:
„De jó! Én ingyenes bibliaórákat
szoktam adni. Érdekel?”
Rögtön igent mondtam.
2019-ben az édesapám sajnos meghalt.
Hiányzik.
Szomorú vagyok, de már nem félek
annyira, mint korábban.
Mióta megismertem a Bibliát,
biztos vagyok benne, hogy
a jövőben fogok még vele találkozni.
Fel fog támadni, és újra együtt leszünk.
Amikor a Boldogan élhetsz örökké
könyv 27. fejezetét vettük,
az nagy hatással volt rám.
A tanítóm segített felismerni,
hogy Jézus nem képmutató.
Nemcsak mondja, hogy szeret minket,
hanem az áldozatával bizonyította,
hogy ő és az Atyja is szeretik az embereket.
Ez meggyőzött róla, hogy ők olyan vezetők,
akik tényleg tiszteletreméltóak,
mert kedvesek és önzetlenek.
Nagyon jó látni, amikor
valaki Jehovát választja,
akárcsak Narümon és Khanittha.
Ezért prédikálunk.
Ugyanis amikor valaki megleli az igazságot,
az megváltoztatja az egész életét.
– Ismeritek őket, ugye?
– Igen, amikor Thaiföldre kerültünk,
Narümon éppen tanulmányozott,
és ugyanabba a gyülekezetbe jártunk.
– Már értem, miért szerettek ott szolgálni.
Voltak, akik segítettek hozzászokni
a helyi körülményekhez?
– Igen, a testvérek sokat
támogattak minket.
Például van egy Gileádot végzett
misszionárius házaspár.
Segítettek abban, hogy
hogyan tudunk sokat tenni,
de kiegyensúlyozottnak maradni
és hozzászokni a kultúrához.
Megmutatták például, hogy hogyan
tehetjük a lakásunkat otthonossá,
ahol megnyugodhatunk és feltöltődhetünk,
hogy másnap újult erővel
mehessünk a szolgálatba.
– Milyen jó, hogy segítettek
és jó példát mutattak nektek!
Szóval Andy és Julia, hogy érzitek,
titeket mi indított arra, hogy többet
akarjatok tenni Jehováért?
– Az én esetemben a szüleim segítettek.
Mindketten szeretik Jehovát,
nagyon kedvesek és mindig nagylelkűen
segítenek a testvéreknek.
Apukámmal például emlékszem, jó párszor
ott voltunk királyságterem építkezéseken.
Mindketten nagyon szerettük ezt együtt csinálni.
Aztán ott volt még két vén
a gyülekezetünkből,
akikkel egyébként egy munkahelyen dolgoztam.
Ők is jártak építkezésekre.
Szóval nekem ők voltak azok,
akik segítettek megszeretni Jehovát
és célokat kitűzni.
– Ez te vagy?
– Igen, a szüleimmel.
– De jó!
– Nekem is jó példát mutattak a szüleim.
Anya akkor keresztelkedett meg, amikor
kicsi voltam, apa pedig pár évre rá.
Onnantól kezdve Jehova szerves
része volt a mindennapjainknak.
Ami hét gyerekkel rendesen feladta a leckét.
De bármi történt is, részt vettünk
az összejöveteleken és a szolgálatban.
Ez nem volt kérdés.
Emlékszem, hogy sokszor, amikor
hazajöttem a suliból,
anya ott ült az asztalnál és tanulmányozott.
És mire felkeltem, apa általában
már olvasta az Őrtornyot.
Olyan akartam lenni, mint ők.
Jehova mindig valóságos volt nekik.
– Az te vagy mindkét képen?
– Igen, ez én vagyok anyával és apával.
– A példátok megmutatja, hogy
milyen fontos, hogy a szülők,
a misszionáriusok és mások
időt fordítsanak arra,
hogy segítsenek a fiataloknak
megtanulni Jehovára támaszkodni,
bízni benne és célokat kitűzni.
Nagyon tetszett a történetetek.
Jehova segít, hogy megismerhessük őt,
és ehhez bárkit fel tud használni.
Tudtatok azonosulni valamelyik vendégemmel?
Titeket hogyan támogat Jehova, hogy
segíteni tudjatok másoknak közeledni hozzá?
Szülők, nagyon ügyesek vagytok,
amiért mindent megtesztek azért,
hogy a gyermekeitek megszeressék Jehovát
és a lehető legtöbbet adják neki.
És ebben akkor is sikeresek lehettek,
ha a társatok nem támogat.
És ti, kinevezett testvérek,
misszionáriusok, úttörők és idősek,
nektek is felelősségetek, hogy
segítsetek a fiataloknak.
Sokat tehettek azért, hogy megszeressék
Jehovát, legyenek céljaik,
és később majd ők segítsenek másoknak.
Reméljük, tetszettek nektek ezek az interjúk.
Találkozunk A mi történetünk
következő részében.
Köszönjük!
Hálásak vagyunk nektek, hogy felkészültetek ezekre a szuper interjúkra.
És nagyon felvillanyozó volt látni,
hogy milyen sokan vannak még,
akik őszintén vágynak rá,
hogy megismerjék Jehovát.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele,
én legszívesebben vissza is mennék misszionáriusnak.
De mindegy is, ezt ugye nem én döntöm el.
Nos, amikor a program elején
a nyitóelőadásban elkezdtük megbeszélni,
hogy mi is történt Ábrahám és Lót között,
milyen érzéseid voltak Lóttal kapcsolatban?
Őt raktad a rossz fiú szerepébe?
Ha igen, akkor most jól figyelj,
ugyanis a vezetőtestület egyik tagja
teljesen más megvilágításba helyezi Lót történetét!
David Splane a következő címmel tart előadást:
„Feltételezd a legjobbat!”
Kicsit nosztalgiáztam...
Az jutott eszembe,
hogy jövő hónapban lesz 60 éve annak,
hogy megérkeztem a Gileádra
a Columbia Heights 107. szám alá.
Tisztán emlékszem.
Aztán öt hónappal később
megkaptam a diplomámat.
Szóval azt hiszem,
van némi sejtésem róla,
hogy most mit éreztek.
A diplomaosztó napja
egy rendkívül különleges esemény.
Tudnotok kell, hogy
büszkék vagyunk rátok.
Keményen dolgoztatok,
és Jehova megjutalmazott titeket.
Emellett a hozzáállásotok is
nagyon jó volt,
hiszen nem azért tanultatok,
hogy lenyűgözzetek másokat,
hanem azért, hogy közelebb
kerüljetek Jehovához
és a testvéreitekhez is.
És pont egy olyan dologról fogunk
beszélni ebben az előadásban,
ami nagyban meghatározza
a kapcsolatunkat a testvéreinkkel.
Először is, azzal tisztában vagyunk,
hogy Jehova minden
apró részletet tud rólunk.
Ezért biztosak lehetünk benne,
hogy amikor eljön a vég,
igazságosan fog ítélni.
Ez megnyugtat minket.
Nem kételkedünk benne,
hogy mindent tud.
Minden egyes részlettel
tökéletesen tisztában van,
semmiről nem felejtkezik el,
és semmit nem hagy figyelmen kívül.
Másrészről viszont az is igaz,
amit Jehova Sámuelnek mondott:
„Az ember ugyanis a külsőt látja”.
Kizárt dolog, hogy emberekként
elegendő információnk legyen ahhoz,
hogy igazságos ítéletet hozzunk
egy másik ember fölött.
Ezt jól alátámasztja egy olyan
bibliai szereplő esete,
akiről ma már Jake is beszélt.
Lótról van szó.
Azt fogjuk megvizsgálni,
hogy miért érdemes
jóhiszeműen állnunk másokhoz.
És – csak hogy tudjátok –,
Jake és én összebeszéltünk,
amikor az előadásunkat készítettük.
Úgy is mondhatjuk,
hogy összeesküdtünk.
Péter valami érdekeset írt Lótról.
Nézzük meg ezt a Péter
második levelében.
2Péter
2. fejezet,
és el fogjuk olvasni
a 7-es és 8-as verset.
Figyeljük meg, hogyan jellemzi
Péter apostol Lótot.
Adok egy kis időt.
Ha nektek is fájósak
az ujjaitok, mint nekem,
akkor szükségetek lesz rá.
Tehát 2Péter 2:7-es, 8-as vers.
Itt ezt olvassuk Jehováról:
„És megszabadította
az igazságos Lótot,
akit nagyon gyötört a törvényszegő
emberek gátlástalan viselkedése,
mert nap mint nap kínozták igazságos
lelkét a törvénytelen tetteik,
amelyeket ez az igazságos ember
közöttük lakva látott és hallott.”
„Igazságos”.
De igazából ki is az,
aki így jellemezte Lótot?
Vajon csak Péter apostol gondolta így?
Nem, hiszen ezt Péter második
ihletett levelében olvashatjuk.
Az apostol azért illette
ezzel a jelzővel Lótot,
mert erre kapott ihletést
a szent szellem által.
Szóval nem más, mint a szent
szellem indította Pétert arra,
hogy háromszor is
igazságosnak nevezze Lótot.
És kitől jön a szent szellem?
Jehova Istentől.
Szóval amikor háromszor is azt olvassuk,
hogy Lót igazságos volt,
az Jehova véleménye róla.
Azt tudjuk meg,
hogy ő milyennek látja.
Igen.
Te is így látod őt?
Azt gondolod,
hogy egy igazságos ember?
Vagy inkább a hibái azok,
amik elsőként eszedbe jutnak?
Ábrahám felajánlotta neki,
hogy válasszon ő, hol szeretne élni.
És Lót a legjobb területet választotta.
Lehet, hogy valaki azt
mondja, hogy ez önzés volt.
Meg kellett volna hagynia
Ábrahámnak azt a részt,
hiszen ő volt az idősebb, nem?
Amikor ezt a történetet olvassuk,
igazából nagyon kevés
háttérinformációt találunk benne,
így lehet, hogy azt gondoljuk,
hogy Lót önző volt,
és talán igazunk is van.
De vajon helyes ez a következtetés?
Vagy ha ismernénk minden
egyes apró részletet,
és így valóban átlátnánk
a teljes képet,
esetleg megváltozna
a véleményünk Lótról?
Tételezzük fel, hogy bár Lót
Ábrahám testvérének a fia volt,
idősebb volt Ábrahámnál,
sokkal idősebb.
Ez változtatna a véleményünkön?
Ha bételesek vagyunk, biztosan.
Azonnal eszünkbe jut egy szó.
Mégpedig a seniority.
Tudjátok, amikor felszabadul
egy szoba a Bételben,
annak van egy módja,
hogy eldöntsük, ki kapja meg.
Nem sorsolunk,
nem dobunk fel érmét,
nem is kő-papír-ollóval döntjük el,
nem szkanderozunk,
hanem pályázunk.
Azok a bételesek, akik pályáznak,
megnézik a szabad szobákat.
Ha valakinek megtetszik egy szoba,
azt jelzi a Bétel-irodának.
Na de mi történik akkor, ha két
bételesnek ugyanaz a szoba tetszik?
Hát, azé lesz, akinek
nagyobb a seniority-ja.
Vagyis más szavakkal,
aki régebb óta van
a teljes idejű szolgálatban.
Az a személy, aki lemarad a szobáról,
nem fogja azt mondani
a másiknak, hogy:
„Én akartam azt a szobát!
Nekem járt volna!
Hogy lehetsz ilyen önző?”
Nem.
Aki régebb óta teljes idejű
szolga, az kapja meg.
Akkor tegyük fel, hogy Lót
idősebb volt a nagybátyjánál,
talán annyira, hogy
az apja is lehetett volna.
Bár ezt nem jelenthetjük ki biztosan,
hiszen a Mózes első könyve
erről nem közöl semmilyen részletet,
nézzünk néhány érdekességet.
Ábrahámnak két testvére volt,
Hárán és Náhor,
és úgy tűnik, hogy hármójuk közül
Ábrahám volt a legfiatalabb.
Miért mondhatjuk ezt?
Beszéljünk egy kicsit arról,
hogy amikor Ábrahám megszületett,
hány éves volt az apja.
Olyan hatvan körüli volt?
Nem.
Esetleg százéves lehetett?
Nem.
Az édesapja nem kevesebb,
mint 130 éves volt akkor,
amikor Ábrahám megszületett.
Elég ironikus, nem?
Ábrahám úgy gondolta, hogy
százévesen már túl öreg ahhoz,
hogy gyereke szülessen.
Pedig a saját apja 130 éves volt,
amikor ő megszületett.
Szóval azt tudjuk a Bibliából,
biztosak lehetünk benne, hogy
Ábrahámnak voltak idősebb testvérei.
Ki lehet számolni, hogy
amikor Ábrahám született,
a legidősebb testvére 60 éves volt.
Talán ő volt Lót apja.
Ő halt meg először
a három fiútestvér közül.
Akkoriban a férfiaknak 30 éves
koruk körül lettek gyerekeik,
szóval ha Lót édesapja 60 éves volt,
amikor Ábrahám született,
akkor nagy a valószínűsége
annak, hogy Lót ekkor tizenéves
vagy már felnőtt férfi volt.
Ha ez a helyzet,
akkor Ábrahám csak figyelembe vette,
hogy Lót idősebb nála,
és megadta neki a lehetőséget,
hogy ő válasszon előbb területet.
Ha már kaptál meg az alapján
szobát, hogy régebb óta szolgálsz,
akkor biztos nem találod ezt furcsának.
Lehet, hogy most azt gondolod:
„Ez mind nagyon jól hangzik,
de nem lehet bebizonyítani,
hogy Lót idősebb volt Ábrahámnál,
mert a Biblia nem ír erről.”
És pont ez a lényeg.
Az ellenkezőjét sem lehet bebizonyítani.
Ez az előadás nem arról szól,
hogy bebizonyítsunk valamit.
Nem is Lótról szól.
Őt csak példának hoztuk fel.
Az a lényeg, hogy ha nem vagyunk
tisztában minden ténnyel,
akkor mindig a legjobbat kell
feltételeznünk mindenkiről.
Lót esete jó példa erre.
Talán most ezt mondod: „Rendben,
de mi van, ha Lót csak
azért költözött Szodomába,
hogy kényelmesebb élete legyen,
mert nem akart sátorban lakni?
Nem azt bizonyítja ez,
hogy anyagias volt?”
Lehet, hogy így van.
De tisztában vagyunk minden ténnyel?
Biztos, hogy ez motiválta,
hogy Szodomába költözzön?
Vajon kényelmesebb
életet szeretett volna,
vagy azt, hogy a családja
biztonságban legyen?
Ne felejtsük el, hogy
Lótot korábban elrabolták.
Ha veled is ez történt volna,
a biztonságos, fallal körülvett várost
választottad volna a családodnak,
vagy azt, hogy
a szabad ég alatt éljetek?
Ne feledjük, hogy nagyon sok
testvérünk veszélyes környéken lakik,
de nem azért, mert így szeretné.
Nem azért, mert egy nagyváros
kényelmét akarja élvezni,
hanem mert nincs más lehetősége.
Péter apostol ugyanazt
tudta Lótról, amit mi is,
és mégis igazságosnak
nevezte, nem pedig önzőnek,
nem is anyagiasnak,
hanem igazságosnak.
És nem azért lett az,
mert elhagyta Szodoma városát.
Jehova azért mentette meg
a várost ért csapástól,
mert már eleve igazságos
embernek tartotta,
hiszen jól ismerte őt
és a korábbi tetteit is.
De tegyük fel, hogy
Lót tényleg önző volt,
amikor a jobbik területet választotta,
és tényleg anyagias volt, amiért
a családjával Szodomába költözött.
Még ha így is volt, egészen biztos,
hogy Lót rengeteg jó dolgot tett,
ami miatt Jehova nagyon szerette
és igazságosnak tartotta őt.
Nem vagyunk tisztában
minden részlettel.
Szóval az a lényeg, hogy próbáljuk
mindig a teljes képet nézni.
De néha nem áll rendelkezésünkre
minden tény.
Ha úgy vonunk le következtetést,
hogy nem tudunk minden részletet,
azzal magunkat csapjuk be.
Ez történt az izraelitákkal is,
miután elfoglalták az ígéret
földjének egy részét.
Rúben és Gád fiai és Manassé
törzsének az egyik fele
a Jordán keleti oldalán maradt,
mert ott nagyon jó legelők
voltak az állataiknak.
Most lapozzunk
a Józsué 22. fejezetéhez,
és nézzük meg, mi történt.
Adok nektek egy kis időt.
A 22-es fejezetből
a 10-es verset fogjuk elolvasni.
Ha megtaláltátok, olvasom.
Józsué 22:10.
„Amikor a Jordán vidékére értek,
amely Kánaán földjén van,
akkor a rúbeniták, a gáditák
és Manassé fél törzse
épített egy szembetűnően
nagy oltárt a Jordán mellett.”
Ekkor a többi izraelita azzal vádolta
őket, hogy elhagyták Jehovát,
ahelyett, hogy jót
feltételeztek volna róluk.
Még harcba szállni is
készek voltak ellenük.
De mit tudunk a két és fél törzsről?
Korábban egymás oldalán
harcoltak Izrael népével,
amikor megszerezték az ígéret földjét,
sőt még az életüket is
kockáztatták ezért.
Honnan tudjuk ezt?
Ők mindig a frontvonalon harcoltak.
Ez a két és fél törzs volt
az első a csatasorban,
ami a legkiszolgáltatottabb pozíció.
Nagyon bátrak voltak.
Sehol nem olvasunk arról,
hogy még csak apró
jelét is mutatták volna annak,
hogy hűtlenek lettek Jehovához.
De ahelyett, hogy a legjobbat
feltételezték volna róluk,
a többi törzs azt mondta nekik,
amit a 22. fejezet 16-tól 18-ig
tartó verseiben olvashatunk.
Nézzük meg együtt.
16-tól 18-ig.
Itt ez áll:
„Ezt mondja Jehova egész közössége:
»Micsoda hűtlenséget
követtetek el Izrael Istene ellen?
Elfordultatok ma Jehovától,
nem követitek őt,
mert oltárt építettetek magatoknak,
és fellázadtatok Jehova ellen.
Talán nem volt elég az a vétek,
amelyet Peórnál követtünk el?
A mai napig sem tisztultunk meg belőle,
noha csapás érte Jehova közösségét.
Most meg el akartok fordulni
Jehovától, hogy ne kövessétek?!
Ha ti fellázadtok ma Jehova ellen,
akkor ő holnap Izrael egész
közösségére lesz dühös.«”
És ezzel még nem volt vége.
Folytatták tovább.
Amikor a tíz törzs képviselői végre
egy lélegzetvételnyi szünetet tartottak,
a két és fél törzs vénei
elmagyarázták nekik,
hogy nem imádatra építették az oltárt,
hanem azért, hogy azok a törzsek,
akik a Jordán másik oldalán maradtak,
tudják, hogy ők is Jehovát szolgálják.
Hogy szégyellhették magukat
a vének és maga a főpap is,
amikor kiderült, hogy a semmiből
csináltak ekkora ügyet!
Az elején beszéltünk arról,
hogy Jehova azért tud
ilyen igazságos lenni velünk,
mert mindent tud rólunk.
Szóval logikus, hogy minél
többet tudunk a testvéreinkről,
a hátterükről, a gondjaikról,
annál kevésbé fogjuk elítélni őket.
Amikor rájövünk,
hogy valaki már eddig is
milyen sokat dolgozott magán,
nem tudjuk majd nem szeretni,
hiszen lehet, hogy
az egész családjában
ő a legtiszteletreméltóbb személy.
Néha előfordul, hogy
problémánk van valakivel,
de ha megtudjuk, hogy milyen a családja
– például lehet, hogy senkije
nincsen az igazságban,
vagy erkölcstelen életet élnek –,
akkor rájövünk, hogy ő egy kincs.
Ezt a személyt Jehova szereti.
Szóval amikor valaki idegesít minket,
kérdezzük meg magunktól:
„Elképzelhető, hogy Jehova
igazságosnak tartja őt?
Olyannak, aki hűséges és szereti őt?
Engem tényleg idegesít,
de Jehova szemében ő igazságos.
Azzal van a baj, hogy én csak
azt látom, ami idegesít engem.
De a teljes képet nem látom.”
Sok évvel ezelőtt egy másik
Bételben az egyik fiatal testvér
együtt dolgozott egy idős testvérnővel
egy hosszú távú projekten.
A testvérnő is és a férje is
felkentek voltak.
A testvér a legkedvesebb ember
volt, aki valaha a földön járt.
A felesége pedig…
hát… nagyon hűséges volt.
Feltételezzük a legjobbat.
De hogyha valaki nem úgy végezte
a munkáját, ahogy ő elképzelte,
azt biztos, hogy ízekre szedte.
Azt hiszem, úgy kezelte a testvéreket,
mintha az unokái lennének.
Ez a testvér nagyon éretten
kezelte a helyzetet.
Nem zsörtölődött.
Nem gondolkodott azon,
hogy milyen jogon beszél
vele így a testvérnő.
Inkább áthívta magához
őket egyik este.
Így megtudta, hogy milyen hűségesen
kitartottak a betiltás alatt.
Ennek hatására változott
a véleménye a testvérnőről,
és reméljük, hogy a testvérnőnek is
más lett a véleménye róla.
Szóval amikor az egyik testvérünk
az idegeinkre megy,
próbáljunk többet megtudni róla,
töltsünk vele időt, menjünk el együtt
a szolgálatba, hívjuk el kávézni.
Ha megismerjük, akkor megszeretjük.
Szóval ha jövő héten
egy páran meghívnak kávézni…
Lehet, hogy valaki félénk,
vagy túlságosan szigorú a tekintete.
Lehet, hogy ritkán mosolyog,
így azt gondolhatjuk, hogy
barátságtalan, büszke, rideg.
De lehet, hogy nem is ez a helyzet,
egészen egyszerűen csak
ilyen arcot adott neki a Jóisten.
Lehet, hogy valaki a rossz egészsége
vagy valamilyen más probléma
miatt nem tud annyit tenni, mint mi.
És előfordulhat, hogy
nem beszél erről másoknak.
Azt gondolhatjuk róla, hogy lusta.
Jehova szerint viszont a legtöbbet adja.
Az is előfordulhat, hogy
valaki nagyon energikus,
és annyira pörög,
hogy le sem lehet lőni.
Vajon azt kéne gondolnunk,
hogy jobbnak szeretné
mutatni magát másoknál?
Lehet, hogy ilyen mintát
látott, ebben nőtt fel.
Ő így tudja a legtöbbet adni Jehovának.
Egyszer az utazómunkában
az egyik gyülekezetben
nagyon sokat beszéltek egy testvérnőről.
Olyasmiket mondtak, hogy:
„Azt állítja, hogy beteg, de nagyon
sokszor látni az üzletekben.
Bezzeg arra van energiája,
hogy elmenjen bevásárolni!
De az összejövetelekre alig jár.”
Meglátogattam, és örülök,
hogy így tettem.
Kiderült, hogy súlyos beteg,
és folyamatos fájdalmai vannak.
Szegény nagyon szenvedett.
De időről időre enyhült a fájdalma,
és ilyenkor megragadta az alkalmat,
és elment vásárolni.
Egyedül élt, úgyhogy
semmilyen segítsége nem volt.
De amikor visszatért a fájdalom,
szinte folyton ágyban volt.
Ahelyett, hogy kritizálják,
sokkal jobban tették volna,
hogyha segítenek neki.
Amint mondtam,
ez az előadás nem arról szólt,
hogy bármit is bebizonyítsunk Lótról
vagy bárki másról.
Az volt a célja, hogy
emlékeztessen minket arra,
hogy Jehova mindennel tisztában van,
nagyon szereti a testvéreinket,
és tőlünk is ezt várja el.
Ezért nagyon örül, ha
a legjobbat feltételezzük róluk.
Biztosak vagyunk benne,
hogy ezt fogjátok tenni,
amikor együtt dolgoztok
a testvéreitekkel.
Ne feledjétek, nagyon
szeretünk benneteket!
Kívánjuk, hogy Jehova
támogasson titeket,
miközben hűségesen szolgáljátok!
Na?
Kíváncsiak vagytok, hová mennek a végzősök?
Sejtettem.
Ez a legizgalmasabb rész.
Ő itt mellettem Ronald Curzan testvér.
Ő fog nekem segíteni abban a megtisztelő feladatban,
hogy átadjuk a diplomákat a Gileád-iskola végzőseinek.
Először is Ajavon testvér, aki visszatér a nyugat-afrikai Bételbe.
Következzen az Alimănescu házaspár.
Ők visszatérnek a romániai Bételbe.
Az Alton házaspár a zambiai fiókhivatalba kapott megbízatást.
Arsiashvili testvér visszatér a grúziai Bételbe.
A Bueche házaspár visszamegy az egyesült államokbeli Bételbe.
A Capece házaspár a mozambiki Bételbe tér vissza.
A Carlisle házaspár a portugál fiókhivatalba kapott megbízatást.
A Carmichael házaspár visszatér az egyesült államokbeli Bételbe.
A Carraway házaspár a zambiai Bételbe kapott megbízatást.
Collymore testvér a nyugat-afrikai Bételbe kerül.
Figely testvér a cseh-szlovák Bételbe tér vissza.
Fudzsita testvér a japán Bételbe tér vissza.
A Gatembasi házaspár a ruandai Bételbe kapott megbízatást.
A Girma házaspár az etiópiai Bételbe tér vissza.
A González házaspár visszakerül a spanyolországi Bételbe.
A Hayega házaspár visszatér a nyugat-afrikai Bételbe.
A Herron házaspár a nigériai Bételben fog szolgálni.
A Hugó házaspár a skandináv Bételbe tér vissza.
A Lagavakatini házaspár visszatér a fidzsi-szigeteki Bételbe.
A Lattanzi házaspár a spanyolországi Bételbe kapott kinevezést.
Lin testvérnő visszatér a tajvani Bételbe.
Lopes testvért a dél-afrikai Bételbe nevezték ki.
MacDonald testvér visszatér az egyesült államokbeli Bételbe.
A Mauri házaspár az ausztrál-ázsiai Bételbe tér vissza.
Mutahi testvér visszatér a kelet-afrikai Bételbe.
Nelson testvér visszatér a skandináv Bételbe.
Az Osogu házaspár visszamegy a nigériai Bételbe.
Peralta testvér visszatér a kolumbiai Bételbe.
Šakić testvérnő a horvát Bételbe megy vissza.
A Spina házaspár a ruandai Bételbe kapta a megbízatását.
Terrell testvér az egyesült államokbeli Bételbe tér vissza.
Vaitiekus testvér a finnországi Bételbe kerül vissza.
Yoon testvér az egyesült államokbeli Bételbe megy vissza.
És Zapp testvér is visszatér
az egyesült államokbeli Bételbe.
És? Szeretnétek látni egyben az osztályt?
Akkor fel a függönnyel!
Igazán büszkék vagyunk rátok!
Tudjuk, hogy sokat tanultatok,
és rengeteg munkátok áll amögött,
hogy most itt lehettek ezen a napon.
Nagyon örülünk neki, hogy Jehova végig támogatott titeket.
Most pedig hallgassuk meg az osztály köszönőlevelét.
Aidan Mauri testvér olvassa fel az ausztrál-ázsiai fiókhivatalból.
Drága testvérek, akik a vezetőtestületben szolgáltok!
Szeretnénk nektek szívből megköszönni,
hogy részt vehettünk az Őrtorony Gileád Bibliaiskolán.
Ahogy megérkeztünk, éreztük,
hogy milyen kedvesen fogadtok bennünket ti is
és az egész Bétel-család.
Ez pedig csak még inkább fokozta bennünk a várakozást
az előttünk álló izgalmas dolgok iránt.
Köszönjük azt a sok törődést, amit tőletek kaptunk,
illetve a segítőitektől, az oktatóinktól
és a teokratikus iskolák osztályától.
Tényleg úgy érezzük,
hogy a saját szemünkkel láthattuk nagy oktatónkat.
A képzés során végig hangsúlyt kapott
Jehova gyengéd és önzetlen szeretete.
Attól kezdve, hogy megjelent az emberiség életében a bűn,
ő mindent megtett azért, hogy újra jó kapcsolatban lehessünk vele.
Az, hogy elmélkedhettünk az édeni ígéreten,
a szövetségeken, amelyeket Jehova Ábrahámmal és Dáviddal kötött,
vagy a mózesi törvény részletein,
például az engesztelés napján,
még jobban elmélyítette az értékelésünket Jézus áldozatáért.
És azáltal is még inkább éreztük Jehova szeretetét,
hogy sokat tanultunk arról,
hogyan tükrözte vissza Jézus az Atya tulajdonságait.
Különösen megérintett minket,
hogy milyen türelmesen bánt az apostolaival,
milyen kedvesen és méltósággal a nőkkel, és az is,
ahogy az önfeláldozó szeretetét bizonyította azzal,
hogy kész volt az életét adni értünk a kínoszlopon.
Igazán hálásak vagyunk azért,
hogy ennyire együttérző királyunk és főpapunk lehet.
A próféciák tanulmányozása megerősítette bennünk,
hogy bízhatunk Jehova ígéreteiben,
és hogy nem kell félnünk az előttünk álló időszaktól.
Például amikor arról tanultunk, hogy Zakariás látomásában
a négy szekér bejárja az egész földet,
és hogy észak földjén Jehova szelleme nyugszik,
az tudatosította bennünk,
hogy Jehova hatalmas angyalai
akárcsak egy lovas hadsereg, védelmezik a népét.
Ezért ahogy a világ állapota egyre csak romlik,
bátran kiállhatunk Jehova uralma mellett
még a nagy nyomorúság alatt is, hiszen biztosak vagyunk benne,
hogy az angyalok támogatnak minket.
A Szeresd az embereket – Képezz tanítványokat nevű
gyakorlati órák segítettek, hogy lelkesebbek legyünk.
A bemutatókból láthattuk,
milyen tulajdonságokra van szükségünk ahhoz,
hogy alkalmazkodni tudjunk az emberekhez.
Mindez arra ösztönöz, hogy még nagyobb szeretettel,
kedvességgel és lendülettel hirdessük a jó hírt,
hiszen a szántóföldek fehérek az aratásra.
Elhatároztuk, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért,
hogy alkalmazzuk mindazt, amit nagy oktatónk tanított nekünk.
Abban is eltökéltek vagyunk, hogy utánozzuk vezetőnk,
Krisztus példáját, miközben vállvetve szolgálunk a testvéreinkkel,
és mindent Égi Atyánk, Jehova dicsőségére teszünk.
A Gileád-iskola 159. osztálya.
Most pedig következzen néhány záró gondolat.
Annál az érdekes kérdésnél hagytuk félbe,
hogy amikor Lót kezdte learatni a döntéseinek a következményét,
az vajon milyen érzéseket kelthetett Ábrámban?
Mit reagált?
Ezzel eljutottunk a harmadik ponthoz.
Az is visszatarthat minket attól,
hogy békére törekedjünk,
ha vonakodunk elengedni a történteket,
azt, ami bosszúságot okozott.
Tudjuk, hogy nem sokkal azután, hogy Lót
Szodoma és Gomorra vidékére költözött, fogságba esett.
Ugyanis egy háború tört ki, és a győztesek
foglyul ejtették őt is és a családját is.
Ha ekkor Ábrámban lett volna bármilyen neheztelés
Lóttal szemben, milyen érzéseket váltott volna ki belőle ez?
„He-he-he.
Most megkapta!
Ezt jól megérdemelte!
Most aztán megtanulja a leckét!”
Gondolkodhatott volna így.
Viszont ő nem így reagált.
Nézzük is meg a Bibliából.
Lapozzunk Mózes első könyvéhez.
1Mózes 14.
Ábrám félhetett volna attól, hogy
ha elengedi azt, ami köztük történt,
azzal gyakorlatilag lekicsinyelné
azt, amit Lót vele tett,
mintha az teljesen fair dolog lett volna a részéről.
De nézzük, miből látszik,
hogy nem adott teret ennek az érzésnek.
Tehát a történet szerint eljut a hír hozzá,
hogy mi történt Lóttal, és ez tettekre indítja,
hogy mire, az kiderül a 14-es versből.
„Ábrám tehát megtudta, hogy a rokona fogságba esett.
Mozgósította képzett embereit, 318 szolgáját,
akik a házánál születtek, és Dánig üldözte a fosztogatókat.”
Szóval ez volt a reakciója.
Azt tudjuk, hogy Dán
mintegy 200 kilométerre északra volt Mamrétól.
Tehát Ábrámnak ez a mentőakció napokba telhetett,
és nyilván költségekkel meg rengeteg veszéllyel is járt,
de ő kész volt ezeket vállalni.
És ha még megnézzük a 21–23 tartó verseket,
látjuk, hogy Ábrámnak lehetősége lett volna
hasznot húzni abból, hogy segítséget nyújtott,
de ő visszautasította ezt.
Nem volt benne semmilyen hátsó indíték.
Őszinte volt, és emellett alázatos is.
Félretette, hogy hogy bánt vele Lót,
és segített rajta a szorult helyzetében,
amibe a saját döntése miatt került.
Neki csak az volt a fontos, hogy béke legyen,
és ezért nem firtatta a múltat.
Mi a tanulság abból, ahogy Ábrám reagált?
Biztos volt már veled, hogy engedtél a többségnek.
Volt egy ötleted,
de a többiek teljesen másképp látták a helyzetet,
úgyhogy együttműködtél velük,
később viszont a tervük balul sült el.
Jólesne ilyenkor meglovagolni a helyzetet
és azt mondani, hogy:
„Nem megmondtam nektek!”
Vagy legalábbis mindenki tudomására hozni,
hogy neked más ötleted volt.
Nevetünk, de mind csináltuk már.
A legjobb, ha továbblépsz.
Engedd el a negatív érzéseket! Utánozd Ábrámot.
Lehet, hogy nem értesz egyet egy döntéssel,
de ha a többség máshogy látja a dolgot,
akkor támogasd őket! Teljes vállszélességgel.
És ha a tervük kudarcot vall, ahelyett,
hogy másokat hibáztatnál,
legyél olyan alázatos, mint Ábrám,
igyekezz a legjobbat kihozni a helyzetből.
Csakis így lehetsz békében másokkal.
Márpedig ha ez sikerül,
akkor leszel békében Jehovával is,
és ennél semmi sem lehet fontosabb.
Foglaljuk össze, hogy miről volt szó ebben az előadásban.
Ábrámnak sok erőfeszítésébe telt,
hogy békére törekedjen.
Nem félt attól, hogy majd gyengének tűnik,
nem félt tőle, hogy mások kihasználhatják,
és attól sem, hogy elengedje a múltat.
De mit gondoltok, vajon Ábrám pórul járt emiatt?
Hát nem tudjuk, hogy Lót értékelte-e
az erőfeszítéseit,
azt, hogy ennyi áldozatot hozott
a köztük lévő békéért.
Ahogy Splane testvér rávilágított, a Bibliából
ez nem derül ki.
De nem is ez a lényeg.
Ábrámot nem ez ösztönözte arra,
hogy erőfeszítést tegyen a békéért.
Ezt tudjuk róla.
És nagyon érdekes megfigyelni,
hogy mindkét alkalommal,
amikor Ábrám áldozatot hozott a békéért,
vagy legalábbis bizonyította azt,
hogy szeretne jó kapcsolatban lenni Lóttal,
Jehova valami egészen rendkívülit tett érte.
Az 1Mózes 13:14-ben és a 15:1-ben is arról olvashatunk,
hogy személyes ígéretet tett neki.
Ezzel arról biztosította, hogy elégedett vele,
és hogy nagyon szereti.
És Ábrám pontosan erre vágyott.
Az oltárhoz akart menni.
Békében akart lenni Istennel, és ez sikerült is neki.
Szóval ha majd a tűrőképességed határára kerülsz
– merthogy ez meg fog történni –,
lehet, hogy otthon,
lehet, hogy a Bételben,
lehet, hogy a gyülekezetedben,
ne engedj a negatív érzéseknek!
Légy kész alázatosan, úgyszólván megkeresni azt,
akivel feszültté vált a kapcsolatod,
és helyrehozni, amennyire csak tőled függ.
Könnyű ezt megtenni?
Nem.
És vajon garantált, hogy a másik
értékelni fogja az erőfeszítéseidet?
Nem feltétlen, de Jehova értékeli.
Te pedig odamehetsz Jehova oltárához,
hogy felajánld az ajándékodat.
Jehova ott fog téged várni
és elfogadja az áldozatodat.
Miért?
Mert mindent megtettél azért, hogy helyreállítsd a békét.
Kedves tanulók, akik elvégeztétek a Gileád 159. osztályát!
Szeretünk titeket, és azért imádkozunk,
hogy Jehova áldjon meg benneteket, bárhová mentek is.
Nemsokára további lelkesítő előadásokat nézhettek meg
a diplomaosztó programból a honlapunkon
és az alkalmazásunkban.
Mielőtt elköszönnénk,
utazzunk délre a testvéreinkhez Ausztráliába.
Ez a hatalmas ország
a világ leglaposabb kontinensén helyezkedik el,
ami egyben a második legszárazabb vidék
a földön az Antarktisz után.
A neve egy olyan latin kifejezésből ered,
melynek jelentése: ismeretlen déli vidék.
Ez a kontinens olyan ásványokban gazdag,
mint például a fehér opál.
Ausztrália kulturálisan az egyik legszínesebb ország,
hiszen több mint 270 nemzetiség él itt.
A lakosság több mint egynegyede máshonnan származik.
A legtöbb ausztrál nagyon szeret a szabadban időt tölteni,
például szörfözni,
ausztrál focit játszani,
amit ők futinak hívnak,
vagy együtt sütögetni,
amire szintén van egy becenevük:
barbi, ami a barbecue-ból jön.
Ez elmaradhatatlan része a kultúrájuknak.
Az ilyen alkalmakkor mindenki
hoz magával valamit,
és így sok helyi és más nemzeti
étel között lehet válogatni.
Egy tipikus étel a vegemite,
amit 1923-ban Melbourne-ben készítettek először.
Ez egy sötétbarna krém, ami leginkább
sörélesztőből készül és egyedi umami íze van.
Egyeseket a húsra emlékeztet.
A helyiek vékonyan pirítósra vagy kekszre szokták kenni,
és ettől sós, savanykás beütése lesz.
Az ausztrálok odáig vannak a kávéért.
Az itt élők háromnegyede iszik legalább egy csészével minden nap.
A kávézók 95%-a magántulajdonban van.
A kávét jó minőségű import kávébabból készítik,
és hogy ne csak az ízlelőbimbóknak
kedvezzenek, latte arttal díszítik.
A 18. század vége felé több száz Biblia
került Ausztráliába az első flotta hajóin.
A 19. századra Jehova neve már több
őshonos nyelvben is elterjedt volt.
Jehoának vagy Dzsehovának ejtették.
A Biblia üzenete hatással volt az emberekre,
például a fiatal Kartanyára is,
aki mindössze 11 évesen az anyanyelvén,
kaurna nyelven ezt írta:
„Jehovát szolgáld! Jehova a Teremtőnk.
Jehova megment minket a bűntől.”
Arthur Willis szeretett volna segíteni másoknak megismerni Istent.
1931-ben 19 évesen elkezdett úttörőzni,
és az ország távoli részeire is elutazott, hogy prédikáljon.
1932-ben őslakosok után kezdett kutatni,
1943-ban pedig letelepedett Pingellyben,
és megismerte Collardékat, egy nunga őslakos családot.
Jamesnek és a feleségének,
Mabelnek 17 gyereke született.
Bibliatanulmányozás kezdődött velük,
és idővel az ő családjukból alakult meg
az első őslakos gyülekezet Ausztráliában.
James és Mabel Collard unokái
a között a 71 000 hírnök között vannak,
akik Isten királyságáról prédikálnak az országban.
Lelkesen tanúskodnak tengerpartokon,
távoli farmokon
és a városokban is.
Vannak, akik megtanulnak egy idegen nyelvet,
például a kínait,
és nemcsak a nyelvet,
hanem a kultúrát is igyekeznek megismerni.
Az egyik lelkes hírnökökből álló gyülekezet
a Carlton Gyülekezet Melbourne-ben.
A területük magában foglalja
a város üzleti negyedét, ahol sok kultúra találkozik.
A testvérek ebben a gyülekezetben
21 különféle nemzetiséghez tartoznak.
Hallgassuk meg az üzenetüket,
amit szeretnének átadni nektek.
Mi is nagyon szeretünk mindannyiótokat!
A JW TV júniusi adását láthattátok
Jehova Tanúi világközpontjából.

JW TV – 2026. június: A Gileád-iskola 159. osztályának diplomaosztó programja