JW subtitle extractor

Örülhetünk, hogy az előadás címe az,
hogy „9700 férfi és négy tanulság”,
nem pedig „9700 tanulság és négy férfi”.
Itt ülnénk egy darabig.
De ki volt ez a 9700 férfi,
és mit tanulhatunk tőlük?
Vizsgáljuk meg a történetüket.
Lapozzunk a Bírák könyvéhez.
Keressük ki együtt a 7. fejezetet,
és olvassuk el a 7-es verset!
Biztos kíváncsiak vagytok,
hogy kik is ezek a férfiak.
Tehát 7:7:
„Jehova ekkor ezt mondta Gedeonnak:
»Ez által a 300 férfi által
– akik lefetyelték a vizet –
szabadítalak meg titeket,
és a segítségemmel legyőzöd Midiánt.
A többi katona pedig menjen haza.«”
Ugye ismerős?
Gedeon és az emberei.
De nem Gedeonról lesz szó,
és nem is a 300 harcosról,
hanem a többi katonáról
fogunk beszélni.
Arról a 9700 férfiról,
akiknek haza kellett menniük,
vagyis megváltozott a megbízatásuk.
Sok mindent tanulhatunk tőlük.
Az lesz a feladatotok,
hogy megerősítsétek
és megszilárdítsátok a testvéreiteket.
És néhányuknak komoly
változásokkal kell szembenézniük.
A ti életetekben is lesznek változások,
vagy most, vagy a jövőben.
Új munka, új fiókhivatal,
új ország és nyelv,
és persze sok minden más is változhat.
Biztos lesz, amit már alig vártok,
de olyan is, amit nem igazán.
Hogyan tudtok alkalmazkodni ilyenkor,
vagy másokat támogatni ebben?
A katonák példája jó támpontokat ad.
Szerintetek mit érezhettek,
amikor elküldték őket?
Próbáljuk meg beleképzelni
magunkat a helyükbe.
A 6. fejezetből
nagyon sok részlet kiderül.
Az első hat versből megtudjuk,
hogy hét hosszú évig éltek félelemben
a midiánita csapatok
gyakori rablótámadásai miatt.
Barlangokban bujkáltak,
nem volt mit enniük,
fizikailag és érzelmileg is kimerültek,
és teljesen elszegényedtek.
De a 14-es vers szerint
Gedeonnak csatába kell mennie,
majd a 34-es, 35-ös szerint
megfújja a kürtöt, és követeket küld
az abiezritákhoz Manasséba,
Áserbe, Zebulonba és Naftaliba.
32 000 férfi sorakozik fel
Gedeon mögött,
hogy támogassák őt ebben a harcban.
Mindent hátrahagytak, hogy
részt vehessenek a csatában.
Eljött a pillanat,
nem kell többé bujkálniuk.
A 7. fejezet 3-as verse szerint
kaptak egy lehetőséget.
Aki félt és rettegett,
következmények nélkül hazamehetett.
22 000-en így is tettek.
De nem ezek a férfiak!
Ők nem féltek.
Tudták, mire képes Jehova.
Ez lehet az ő Vörös-tengerük,
az ő Jerikójuk, az ő pillanatuk.
Mindent hátrahagytak,
hogy ott lehessenek.
Micsoda esemény!
Aztán a 7-es versből megtudjuk,
hogy bár nagyon elszántak voltak,
azt mondták nekik,
hogy menjenek haza.
De miért?
A 6-os versből megtudjuk,
hogy az volt az oka,
hogy letérdelve itták a vizet.
Mit érezhettek?
„Csak adnának még egy esélyt.
Én soha többé
nem innék letérdelve vizet.
Maradnom kéne,
hiszen tapasztaltabb,
erősebb és gyorsabb vagyok
bárkinél, aki itt van.”
Aztán képzelhetjük, elindulnak,
erre a többiek utánuk szólnak, hogy:
„Jól jönne a kürt,
és az útravaló is, ami nálatok van.
Hagyjátok már itt nekünk őket,
aztán nyugodtan menjetek haza.”
Na ekkor mit érezhettek?
Csalódottak voltak?
Vagy az is lehet, hogy szomorúak?
Ha igen, az teljesen érthető,
hiszen mindent megtettek,
hogy ott lehessenek.
És ez az első tanulság.
Teljesen normális,
hogyha valaki szomorú,
amikor elveszíti a megbízatását.
Nem azt jelenti, hogy nincs hite,
vagy rossz a hozzáállása.
Az érzései az odaadását tükrözik,
hogy megbecsülte a munkáját,
szívét-lelkét beleadta,
annyira szerette azt.
Mit lenne jó tennünk?
Az ilyen testvéreknek nem az segít,
ha megmondjuk, mennyi
jó dolog van a változásban.
Majd rájönnek.
Viszont együttérzően
meghallgathatjuk őket.
Elmondhatjuk, mennyire értékeljük
a munkát, amit végeztek.
Mondjuk el nekik, milyen értékesek,
hogy szeretjük őket,
és hogy Jehova is szereti őket.
Bár teljesen normális, hogyha
elszomorít minket egy nehéz helyzet,
például egy változás az életünkben,
de nem akarunk szomorkodni örökké.
Mit tehetünk ez ellen?
Nézzük a második tanulságot.
Miért kellett hazamenniük
a katonáknak?
Azzal volt a baj,
ahogyan a vizet itták?
Tényleg?
A Bírák 7:2-ből kiderül,
hogy miért küldték haza őket.
„Jehova ekkor ezt mondta Gedeonnak:
»Túl sokan vannak veled ahhoz,
hogy a segítségemmel
legyőzzék Midiánt.
Izrael még dicsekedne
velem szemben, így szólva:
’A saját kezem szabadított meg.’«”
Szóval miért kellett hazamenniük?
Hogy egyértelmű legyen,
hogy ezzel a kis sereggel
csak Jehova arathat győzelmet.
A próba csak azt segített
eldönteni, hogy ki maradjon.
A cél az volt,
hogy megszenteljék Jehova nevét.
Ezek a férfiak azért akartak
részt venni a csatában,
hogy dicsőséget szerezzenek Jehovának.
Először lehet, hogy csalódottak
voltak, hogy hazaküldték őket,
és nem harcolhattak,
de ezzel sokkal inkább
meg tudták dicsőíteni Jehova nevét,
mint bármivel,
amit a csatában tettek volna.
Ez volt a második tanulság.
Az a legfőbb megbízatásunk,
hogy dicsőséget adjunk Jehovának.
Ez mindig így lesz.
Ezen semmi sem változtat.
Ezt a feladatunkat
senki nem veheti el tőlünk,
és sosem válunk majd
túl időssé ahhoz,
hogy eleget tegyünk neki.
Ha mindig ez marad
az életünk középpontjában,
és ha ebben találunk
valódi megelégedettséget,
akkor még ha néha el is csüggedünk,
vagy csalódottak leszünk,
boldogok tudunk maradni,
bárhol szolgáljunk is.
A harmadik tanulság:
mindenki él át változást.
A történetben sem
csak a 9700 férfi élt át,
hanem a 300 is, aki ott maradt.
Az a különleges esemény
a fáklyákkal, a korsókkal
és a midiániták üldözésével
csak egy éjszakáig tartott.
A Bírák 8. fejezet
28-as verséből kiderül valami.
Miután legyőzték a midiánitákat,
az országban 40 évig béke volt.
A 29-es vers szerint pedig
még Gedeon is „hazament és ott élt”.
A változás az élet velejárója.
Mire gondoljunk akkor, amikor
pont a mi megbízatásunkról van szó?
A barátaink 30 évig voltak
misszionáriusok Burkina Fasóban.
Sajnálták, hogy véget ért,
de ezt mondták:
„Lásd meg a jót a megbízatásodban,
akár szereted, akár nehéznek találod,
vagyis élvezd, amíg tart.”
Hadd meséljem el Kenneth történetét.
Ennek a fiatal testvérnek
a Bétel-szolgálat volt az álma.
És meg is hívták Wallkillba.
Élvezte minden egyes percét.
De sajnos megsérült,
és emiatt haza kellett mennie.
Összeomlott.
Az álma szertefoszlott.
Ezt mondta:
„Minden egyes nap visszavágytam.
Azért imádkoztam,
hogy újra bételes lehessek.”
És képzeljétek el,
öt év múlva visszahívták őt.
De Kenneth utólag
visszagondolva egyvalamit sajnál.
Hogy nem ismerte fel,
és nem értékelte,
hogy mennyi örömben volt része
az otthon töltött évek alatt.
Együtt úttörőzhetett
az anyukájával és a testvérével.
Úgyhogy még a nehéznek
tűnő feladatokban is
meg tudjuk találni az örömünket.
Ne csak akkor értékeljük, ha már vége.
Végül a negyedik tanulság,
a személyes kedvencem,
a 300 harcos megfújja a kürtöket,
összetöri a vizes korsókat,
a midiániták pedig menekülnek.
Mi történik ezután?
Kiderül a Bírák 7:23-ból:
„Összehívták hát Izrael férfiait
Naftaliból, Áserből
és egész Manasséból,
és azok üldözőbe vették Midiánt.”
Mi ebben az érdekes?
Ismerősek ezek a törzsek?
Korábban olvastunk róluk,
hogy közülük is hívtak el
embereket a harcba,
aztán pedig hazaküldték őket.
De most rajtuk a sor.
Lehetőségük van részt venni
a midiániták üldözésében,
feltéve, hogy hajlandóak rá.
Ez a negyedik tanulság.
Mivel a szervezet
folyamatosan változik,
fontos, hogy rugalmasak legyünk.
Bármilyen feladatot kell is ellátni,
tegyük azt teljes szívvel.
És lehet, hogy egy-egy változás miatt
időnként csalódottak vagyunk,
de vigyázzunk,
hogy sose keseredjünk meg.
Jehova nagyra értékeli,
hogy alázatosak vagytok,
ezért maradjatok is ilyenek.
Így mindig lesz feladatotok
Jehova szervezetében.
Mit is tanultunk ettől a 9700 férfitól?
Legyünk együttérzőek azokkal,
akiknek változásokkal
kell szembenézniük.
És ha éppen mi vagyunk azok,
vessük bele magunkat a munkába,
lássuk meg benne a jót, és élvezzük.
Végül ne feledjük,
hogy a legfontosabb az,
hogy Jehovát dicsőítsük.
Ezt pedig egy örökkévalóságon át
szeretnénk megtenni.

D’Arcy MacEwan: 9700 férfi és négy tanulság – Gileád-diplomaosztó (159. osztály)