JW subtitle extractor

Nagy szeretettel üdvözlünk titeket!
Ebben az adásban arról lesz szó,
hogy hogyan válik a javunkra,
ha kiigazítjuk a gondolkodásunkat.
Megismerünk két családot,
akik vendégszeretetet mutattak,
és megtudjuk, hogy Jehova
hogyan jutalmazta meg őket ezért.
Arról is fogunk tanulni,
hogy hogyan formálja Jehova a népét,
és hogy mit tanulhatunk
ezekből a finomításokból.
És arról is lesz szó,
hogy miért tesz jót
az egész családunknak az,
ha Jehova van
az első helyen az életünkben.
Ez itt a JW TV.
Az előadásunk címe:
„Használd bölcsen
az emlékezőképességedet!”
Talán erre gondolsz:
Mégis hogyan?
Nem tudom befolyásolni az emlékeimet.
És ez valamilyen szinten igaz.
De mi döntjük el,
hogy min gondolkodunk,
és hogy milyen emlékeket idézünk fel.
Meg fogjuk vizsgálni,
hogy hogyan használja Jehova
az emlékezőképességét.
Majd látni fogjuk, hogyan segít
ez a képességünk,
hogy szeressünk másokat,
és jót tegyünk velük.
Mit lát bennünk Jehova?
Mire összpontosít?
Nézzük meg!
Olvassuk el
a Héberek 6. fejezet 10-es versét.
„Mert Isten nem igazságtalan,
hogy elfelejtkezzen a munkátokról
és a szeretetről, amelyet
a neve iránt tanúsítottatok azzal,
hogy a szenteknek szolgáltatok,
és továbbra is szolgáltok.”
Szóval, mit tart észben Jehova?
A vers szerint a jótetteinket.
Az angol magyarázó
jegyzet ehhez ezt írja:
„Isten szerint igazságtalanság lenne,
ha elfelejtkezne a jótettekről,
amelyeket a hűséges
szolgái vittek véghez.”
Ebből egyértelműen kiderül,
hogy mennyire szeret
minket Jehova Atyánk.
Ő mindent tud rólunk.
Tud a hibáinkról, a bűneinkről
és mindenről, amit elkövettünk.
De nem ezekre a negatív
dolgokra összpontosít.
Szemléltetésül:
az emlékeink olyanok,
mint a könyvek egy könyvtárban.
Jehova minden egyes könyvet ismer.
Néhány a hibáinkról
és a bűneinkről szól.
Más könyvek pedig a jótetteinkről.
Jehova tudja, hogy melyik
könyvekben olvashat a hibáinkról.
De inkább azokra összpontosít,
amik a pozitív dolgokról szólnak,
vagyis a jótetteinkről.
Hogyan segít Jehova példája,
hogy mi is a jóra fókuszáljunk?
Nézzük meg újra a Héberek 6:10-et.
Ez két dolgot említ, ami fontos
kell hogy legyen az életünkben:
az első nem más, mint az Isten
neve iránt tanúsított szeretetünk.
Nagy megtiszteltetés
Isten nevét viselni.
Ugyanakkor felelősség is,
hiszen vigyáznunk kell a hírnevére.
A viselkedésünk, az öltözködésünk
és a beszédünk
hatással van mások
véleményére Jehováról.
Ezt ne felejtsük el!
Az 1Korintusz 10:31 arra ösztönöz
minket, hogy bármit teszünk,
mindent Isten dicsőségére tegyünk.
Szeretnénk, ha mindenki tudná,
hogy Jehova neve szent,
és hogy ez a név
nagyon fontos nekünk.
Azáltal is szeretetet tanúsíthatunk
a neve iránt,
ha ismertté tesszük azt,
méghozzá a prédikálás által.
Éppen ezért fontosnak tartjuk,
hogy ügyesen lássuk el ezt a feladatot.
Időt szánunk arra, hogy felkészüljünk.
Miközben beszélgetünk az emberekkel,
nem szeretnénk elfelejteni,
hogy mi is a célunk ezzel.
Emellett igyekszünk minden
lehetőséget megragadni,
hogy kötetlenül tanúskodjunk,
célokat tűzünk ki a szolgálatban,
és ha a körülményeink engedik,
minden hétre betervezzük,
hogy mikor megyünk prédikálni.
Az a legfőbb célunk,
hogy mindent a jó hírért tegyünk,
és hogy kimutassuk, mennyire
szeretjük Jehovát és a nevét.
A második dolog, amit a Héberek
6. fejezet 10-es verse említ,
hogy továbbra is
a szenteknek szolgálunk.
De kik a szentek?
A szentek kifejezés
ebben a szövegkörnyezetben
a felkent keresztényekre utal.
A héber keresztények sokféleképpen
segítettek a felkent társaiknak.
Amikor arra volt szükség, fizikailag
és anyagilag is gondoskodtak róluk.
Pál őszintén megdicsérte őket azért,
hogy ilyen készségesen
támogatták egymást,
és tudta, hogy továbbra is
így fognak tenni.
Kövessük ezt a kiváló példát,
amit az első századi keresztények
állítottak elénk!
Ne felejtsük, mennyire fontos
jót tenni másokkal!
Nekünk is jólesik, ha valaki
kedves és nagylelkű velünk.
De még nagyobb örömet érzünk,
amikor a szeretet arra indít minket,
hogy mi adjunk másoknak.
És igazából nagyon sokféleképpen
adhatunk a testvéreinknek.
Mire gondolhatunk?
Gondoskodhatunk élelemről,
ruháról és szállásról azoknak,
akik egy természeti katasztrófa,
súlyos betegség vagy üldözés miatt
nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
Vagy azáltal is adhatunk
a testvéreinknek,
ha megdicsérjük és bátorítjuk őket.
És talán az egyik legfontosabb módja
annak, ahogyan jót tehetünk velük, az,
ha imádkozunk értük.
A lényeg, hogy a körülményeinktől
függetlenül alkalmazni tudjuk,
amit a Példabeszédek 3:27-ben
olvashatunk.
„Ne tartsd vissza a jót azoktól,
akik rászorulnak,
ha módodban áll segíteni rajtuk.”
Tehát, ha szeretjük Isten nevét,
és jót teszünk másokkal,
azzal bizonyítjuk, hogy észben
tartjuk a fontosabb dolgokat.
De az a baj, hogy sokszor pont
azok a dolgok jutnak eszünkbe,
amiket legszívesebben elfelejtenénk.
Ez különösen igaz lehet akkor,
ha valaki rosszul bánt velünk.
Amikor rágondolunk,
csak a sérelem jut eszünkbe,
és nem hiszünk abban,
hogy megváltozhat.
Az, hogy újra bízzunk benne,
egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik.
Most két példát fogunk megnézni.
Az egyik Dávid király
és Simei története.
Simei Saul király rokona volt.
Éveken át haragot táplált Dávid iránt,
őt okolta azért, hogy Saul
háznépétől elkerült a királyság.
A 2Sámuel 16-ban láthatjuk,
hogy Simei köveket és port dobált
Dávidra és az embereire, átkozva őket.
Ez borzasztóan nagy tiszteletlenség
volt Simei részéről.
Abisai engedélyt is kért Dávidtól,
hogy megölhesse Simeit,
de Dávid nem engedte.
Alázatosan ellenállt a kísértésnek,
hogy bosszút álljon,
és Jehovára bízta
az igazságszolgáltatást.
Azzal, hogy nyugodt maradt,
és önuralmat gyakorolt,
nagyon jó példát állított elénk.
Amikor Dávid visszaszerezte a trónt,
Simei a bocsánatáért esedezett.
Ekkor Abisai újra
az életére akart törni,
de Dávid ismét nem engedte neki.
Sőt, meg is esküdött,
hogy nem fogja megölni Simeit.
Az, ahogyan Dávid
kezelte ezt a helyzetet,
biztosan örömet szerzett Jehovának.
De mi történt a halála előtt?
Figyeljük meg, mit mondott
a fiának, Salamonnak
az 1Királyok 2:8, 9 szerint:
„Aztán itt van még a benjáminita Simei,
Gera fia Bahurimból.
Ő volt az, aki rosszindulatú
szitkokat szórt rám azon a napon,
amikor Mahanaimba mentem.
De amikor lejött elém a Jordánhoz,
megesküdtem neki Jehovára:
»Nem öllek meg.«
Most pedig ne hagyd büntetlenül,
hiszen bölcs ember vagy,
és tudod, mit kell tenned vele.
Tegyél róla, hogy
ez az idős ember meghaljon.”
Dávid a 60-as évei elején járt,
amikor Simei nyilvánosan gyalázta őt,
és 70 éves volt, amikor meghalt.
Tehát hosszú éveken keresztül
nem lépett túl a történteken.
Észben tartotta, mit tett vele Simei.
Nos, a Biblia nem írja le,
hogy miért reagált így Dávid.
De azt jól mutatja,
hogy amikor valaki igazságtalanul
vagy rosszul bánik velünk,
nehéz lehet elengedni a sérelmet,
még akkor is,
ha eredetileg jól reagáltunk.
A negatív érzések hosszú
évekig is bennünk maradhatnak.
De mi segíthet abban,
hogy továbblépjünk,
és meg tudjunk bocsátani?
Az, ha megvizsgáljuk,
hogyan bánt Jézus Péterrel.
Amikor Jézust letartóztatták,
Péter azt mondta az Urának,
hogy sosem fogja elhagyni őt.
De csupán néhány órával később
Péter megtagadta Jézust,
nem is egyszer vagy kétszer,
hanem háromszor!
Gondoljunk csak bele:
Jézus élete legnehezebb
próbájával néz szembe.
És pont amikor a legnagyobb szüksége
lenne a barátai támogatására,
beleértve Péterét is,
ők mind elhagyják az Urukat.
Amint Péter felismerte, hogy mit tett,
az óriási bűntudat súlya alatt
keserves sírásra fakadt.
Hogyan kezelte Jézus ezt a helyzetet?
Az 1Korintusz 15:5 szerint
miután feltámadt,
megjelent Péternek.
Vajon azért tett így,
hogy leszidja őt, és közölje vele,
hogy milyen nagyot csalódott benne?
Hogy megkapjuk a választ,
nézzük meg a Márk 16:7-et.
Egy angyal ezt mondta az asszonyoknak,
akik Jézus sírjához mentek:
„De menjetek, mondjátok meg
a tanítványainak és Péternek:
»Előttetek megy Galileába.
Ott majd viszontlátjátok,
ahogy megmondta nektek.«”
Az ehhez a vershez tartozó
magyarázó jegyzet ezt írja:
„Valamivel azelőtt, hogy Jézus megjelent
a tanítványainak, amikor együtt voltak,
kétségkívül megjelent külön Péternek…
Ez a személyes figyelem,
valamint hogy az angyal név szerint
megemlíti az üzenetében,
minden bizonnyal arról biztosította
Pétert, hogy Jézus megbocsátott neki,
amiért háromszor letagadta,
hogy bármi köze lenne hozzá”.
Ez biztosan nagy megkönnyebbülést
jelentett Péternek.
Persze Jézus nem felejtette el,
hogy mit tett.
Viszont tudatosan úgy döntött,
hogy nem a hibáira emlékszik,
hanem az értékes tulajdonságaira.
Nemcsak megbocsátott Péternek,
hanem azt a feladatot is rábízta,
hogy erősítse a testvéreit.
Milyen nagyszerű példát állított elénk!
Szóval, mit tegyünk,
ha megbánt minket egy barátunk?
A jóra emlékezzünk,
úgy, ahogy Jézus tette.
Nézzük, még hogyan használhatjuk
jól az emlékezőképességünket.
Ismét Dávidról lesz szó.
Ő felidézte azokat az emlékeit,
amikor Jehova megszabadította őt.
Így bátran szembe tudott nézni élete
legnagyobb megpróbáltatásaival is.
Nézzük meg, mit mondott
a 27. zsoltár 2-es, 3-as versében:
„Amikor gonoszok támadtak rám,
hogy felfalják húsomat,
ellenségeim és ellenfeleim
botlottak meg és estek el.
Még ha egy egész sereg ütne is
tábort ellenem, nem fél a szívem.
Még ha háború törne is ki ellenem,
akkor is töretlenül bízom.”
Mit mondott itt?
„Nem fél a szívem”,
valamint „töretlenül bízom”.
Használjuk mi is bölcsen
az emlékezőképességünket!
Ez segít, hogy olyan eltökéltek
legyünk, mint Dávid.
Gondolj bele:
biztos volt már olyan, hogy amikor
próba ért, imádkoztál Jehovához,
és ő megadta a helyzethez
szükséges bölcsességet és erőt,
és talán magad is meglepődtél
a megoldáson.
Emlékezz vissza erre!
Vagy lehet, hogy arra vágytál,
hogy többet tegyél,
Jehova pedig elgördítette az utadba
kerülő hegynek tűnő akadályokat,
így el tudtad érni a célodat.
Ezt se felejtsd el!
Az életünk során rengeteg
emlékre teszünk szert.
Amikor felidézzük a testvéreinkkel
és a testvérnőinkkel töltött időt,
igyekezzünk a jóra emlékezni,
a nagyszerű tulajdonságaikra,
és arra, hogy mennyi jót tettek!
És ha magunkra gondolunk,
szabaduljunk meg az olyan
negatív érzésektől,
mint a neheztelés és az irigység!
Próbáljunk meg fejlődni
az olyan tulajdonságokban,
mint a szeretet és a megbocsátás!
Soha ne felejtsük el,
hogy Jehova hogyan támogatott
minket a múltban.
És vegyük észre,
amit most tesz értünk!
Ha bölcsen használjuk
az emlékezőképességünket,
akkor biztos, hogy ki fogunk tartani,
nem számít, hogy mit hoz a jövő.
A napjainkban élő testvérek
között is találunk olyanokat,
akik helyesen használják
az emlékezőképességüket.
Az egyikőjük Don Schwenning.
Az évtizedek során rengeteg szervezeti
változásnak volt már szemtanúja.
Mit tanult ezekből?
Jehova Tanúi
modern kori történelmére
a folyamatos fejlődés
és a változás jellemző.
Ezek közül sokat
személyesen is átélhettem.
Persze amellett,
hogy ezek izgalmasak,
néha kicsit ijesztőek is.
De mindenképpen
jó eredményre vezetnek.
Láthattam, ahogyan Jehova
a réz helyett aranyat hoz.
Don Schwenning vagyok.
Már több mint 70 éve
szolgálom Jehovát.
Szóval, épphogy
csak elkezdtem.
Apukám úgy ismerte meg
az igazságot,
hogy kapott egy könyvet
a munkatársától.
Hamarosan elkezdtünk járni
az összejövetelekre.
Ez elég nagy változás volt,
de a testvérek nagyon
kedvesen bántak velünk.
Egyből befogadtak minket,
és a gyülekezet részévé váltunk.
Jó volt érezni,
hogy szeretnek és értékelnek.
Néhány változást könnyű volt
megérteni és elfogadni.
Például, amikor megkaptuk
az Új világ fordítást,
annak rögtön tudtam örülni.
Olyan nagy kincsnek tartottam,
hogy mindennap olvastam
belőle egy fejezetet.
Sokkal könnyebb volt megérteni,
mint a King James-fordítást,
amit azelőtt olvastam.
Segített meggyőződni róla,
hogy Jehova egy valóságos személy,
és közelebb tudtam kerülni hozzá.
Így előrehaladtam,
és 16 évesen
megkeresztelkedtem.
Miután 18 lettem,
kineveztek kisegítőszolgának.
Az egyik első feladatom az volt,
hogy egy könyvtanulmányozási
csoportot vezessek,
ahol sok testvér idősebb
és tapasztaltabb volt nálam.
Eleinte rettentően izgultam.
Köszönöm, hogy eljöttetek.
Ööö… és akkor most… ööö…
Sokszor elég nehéz volt.
Időnként azt sem tudtam,
hogy miről beszélek,
és csak úgy átvettük az anyagot.
Annak ellenére,
hogy hebegtem-habogtam,
a testvérek nagyon megértőek
és segítőkészek voltak.
Éreztem, hogy Jehova támogat,
hogy el tudjam látni ezt a feladatot.
A változások valamennyire
mindannyiunkat érintenek.
De ami ’72-ben volt,
az mellbe vágott.
Gyülekezetszolgaként
én álltam a gyülekezet élén,
és nagyon sok felelősségem volt.
Aztán jött az a kiigazítás,
hogy ezentúl egy testvér helyett
egy vénekből álló testületnek
kell vezetést nyújtania.
Ez olyan érzéseket váltott ki belőlem,
aminek nagyon nem örültem.
Szerettem volna szívből
támogatni ezt a változást,
de ezen még dolgoznom kellett.
Az biztos, hogy nagyon
közel kerültem Jehovához,
mert sokat imádkoztam azért,
hogy segítsen megérteni,
hogy miért kéri ezt tőlem.
Rá kellett jönnöm,
hogy még inkább az ő szemszögéből
kell néznem a dolgokat.
Idővel sikerült felismernem,
hogy miért bölcs ez a változtatás.
Nagyon örülök, hogy most már
egy testület áll a gyülekezet élén.
Az, hogy több ember között
oszlik meg ez a felelősség,
nagyon sok áldással jár.
Igazán sokat merítettem
az idősebbek tapasztalatából
és a fiatalabbak lendületéből.
Láthattam,
milyen igaz az a példabeszéd,
hogy sok tanácsadóval
sikert lehet elérni.
Mindig lesznek változások.
Jehova azt szeretné,
ha együttműködnénk vele,
és élveznénk az ezekből
fakadó előnyöket,
amiknek a felismeréséhez
olykor idő kell.
Persze a legnagyobb változás
még előttünk áll.
Jehova népének történelmében
ez a legizgalmasabb időszak.
Ha fiatal vagy,
ne maradj le erről!
Ismerd meg
Jehova szervezetét!
Válj a részévé!
Tegyél a gyülekezetedért!
Ismerd meg jobban a véneket!
Mondd el nekik, hogy bármilyen
feladatot kész vagy elvállalni!
Engedd, hogy Jehova irányítson!
Ha rábízod magad,
a lehető legizgalmasabb élet vár rád.
De ha nem haragszotok,
most mennék is.
Még sok dolgom van.
Valószínűleg mindannyiunknak nehéz
lenne elképzelnünk a gyülekezetet
vének testülete nélkül.
Schwenning testvérnek viszont
éppen ez a változás
okozott nehézséget.
Mi segített neki, hogy úgy lássa
a dolgokat, mint Jehova?
Az, hogy sokat imádkozott,
és meg akarta érteni a változás okát.
Most nézzük meg, hogy az ima
hogyan segített két családnak,
akik többet szerettek volna tenni
másokért, és mit tapasztaltak,
amiért vendégül látták
a különleges kongresszus küldötteit.
2015-ben a városunkban Medellínben
volt egy különleges kongresszus,
és lehetőségünk volt
küldötteket elszállásolni.
De abban az időben
annyira sok feladatunk volt,
hogy 24 óra is kevésnek tűnt.
A fiunk akkoriban 11 éves volt,
épp hogy elkezdett kamaszodni,
a feleségem pedig pont akkor
épült fel egy betegségből,
és aggódott, hogy nem tudnánk
megfelelően kiszolgálni a vendégeket.
Azt gondoltuk, hogy bár ez
egy nagyon különleges lehetőség,
ez most nem a legmegfelelőbb idő.
Amióta a fiunk megszületett,
folyamatosan kértük Jehovát,
hogy segítsen nekünk,
hogy jó szülők lehessünk.
Szerettünk volna a fiunknak segíteni,
hogy közelebb kerüljön Jehovához
és az ő szolgálatát válassza.
Aztán a feleségem
egy nap ezt mondta:
„Jehova annyira nagylelkű velünk,
nem kellene nekünk is
azoknak lennünk
és adni magunkból a testvéreknek?”
Ezután még többet imádkoztunk,
és elosztottuk a feladatokat
egymás között,
hogy készen álljunk
a küldöttek fogadására.
Amikor a vendégek megérkeztek,
éreztük, hogy annyira
kedvesek és őszinték.
Olyan volt, mintha már
évek óta ismertük volna egymást.
Nagyon buzdító volt,
hogy itt voltak!
Látszott, hogy mennyire
szeretik Jehovát,
és hogy jó kapcsolatban vannak vele.
Egyértelmű volt számunkra,
hogy sokat tettek ezért.
A fiunknak nagyon sokat segített,
hogy összebarátkoztunk
ezekkel a testvérekkel,
és hogy sokat beszélgettünk velük.
Később aztán odajött hozzám,
és ezt mondta nekem:
„Apa, figyelj, szeretnék elmondani
valamit, valami nagyon fontosat.”
És elmondta, hogy mi van a kis szívében,
hogy mennyire szereti Jehovát.
Majd hozzátette:
„Apa, szeretnék megkeresztelkedni.”
Az, hogy végül elszállásoltuk
a küldötteket,
egyértelműen válasz volt az imáinkra.
A mai napig barátok vagyunk.
Nagyon sok szép emlékünk van
arról a kongresszusról.
Sőt volt, hogy meglátogattuk őket.
Annyira jó, hogy szeretettel
fogadtuk őket,
hogy kitártuk az otthonunk
ajtaját és a szívünket is!
Ez felbecsülhetetlen, óriási öröm!
Sosem gondoltam volna, hogy az,
hogy vendégszeretőek vagyunk,
válasz lesz az anyukám imáira
és az enyémekre is.
Ábrahám szívesen vendégül
látott idegeneket is.
Amikor hallottam
a különleges kongresszusról,
erre gondoltam:
„Mindig is akartam
küldötteket elszállásolni.
Itt a lehetőség!”
Hát… akkoriban
az otthonunkról
nem igazán volt elmondható,
hogy felszerelt,
csak az ahhoz szükséges
dolgok voltak meg,
hogy enni és aludni tudjunk,
és egy icipici asztalunk volt.
De volt egy másik probléma is.
Én nagyon elleneztem a dolgot.
Mondtam nekik,
hogy én nem fogok segíteni,
és ne is kérjenek meg rá.
A húgom nem volt Tanú.
Csak és kizárólag a tanulással
és a munkával foglalkoztam,
de közben nagyon magányos
és céltalan voltam.
Igazából nagyon boldogtalannak
éreztem magam.
A házaspár, akit vendégül láttunk,
annyira kedves, emberséges,
vicces, szeretetteljes
és megközelíthető volt!
Bármit megettek, amit eléjük tettünk,
egyáltalán nem válogattak.
Tényleg nem.
Úgy éreztük magunkat velük,
mintha évek óta ismernénk egymást,
mintha régi barátok lennénk.
Rögtön szembetűnt,
hogy mennyire boldogok.
És rájöttem, hogy ennek az az oka,
hogy Jehovát szolgálják.
A vendégszeretetért,
amit az anyukám és a nővérem mutatott...
nagyon hálás vagyok érte,
mert így találkozhattam
ezekkel a nagyszerű emberekkel,
és ez adta meg a löketet,
hogy közelebb húzódjak Jehovához.
Kértem egy tanulmányozást.
Teljesen belevetettem magam
és előrehaladtam.
Aztán 2020. március 7-én
megkeresztelkedtem.
És életre szóló barátokat szereztünk,
igaz barátokat.
A mai napig tartjuk velük a kapcsolatot,
még egy közös csoportunk is van.
Úgy neveztük el,
hogy a „mi kis családunk”.
A látogatásuk nemcsak
egy nagy élmény volt,
hanem egy óriási ajándék Jehovától
az egész családunknak.
Egységes család,
új barátok,
és olyan emlékek,
amik egy életen át elkísérnek.
Ez csak néhány áldás,
amire akkor számíthatunk,
ha másokat szolgálunk.
Persze nem minden emlék jó.
Vannak olyanok,
amelyeket inkább elfelejtenénk.
Most figyeljünk a következő
reggeli imádatra, amelynek a címe:
„Mindannyian sokszor megbotlunk”.
A Jakab levele
3. fejezet 2. verse azt írja,
hogy mindannyian
sokszor megbotlunk,
és erről sokat
tudnánk beszélni.
De a mostani előadásban
azt vesszük nagyító alá,
amit a szövegkörnyezet
is hangsúlyoz,
vagyis amikor szóban botlunk meg,
vagy a lábjegyzet szavaival, hibázunk.
Már sok tanácsot kaptunk arra,
hogy hogyan tudunk
megfontoltabban beszélni.
Biztos ismerősek lesznek
a következő mondatok:
„Gondolkodj, mielőtt beszélsz”,
„Számolj tízig”
vagy „Hallgasd figyelmesen a másikat”,
és ehhez hasonlók, amik segítenek,
hogy uralni tudjuk a beszédünket.
Ezek mind nagyon hasznosak,
de még ilyen tanácsok
és a tapasztalataink
ellenére is előfordul,
hogy bántó dolgokat mondunk,
vitatkozunk, hevesen védekezünk,
később meg csak ostorozzuk magunkat,
hogy „Mégis hogy mondhattam ilyet?”.
Jakab itt egy nagyon
találó szóképet használ,
azt, hogy valaki megbotlik.
Amikor így járunk,
kínosan érezzük magunkat,
gyorsan körbenézünk,
hogy látta-e valaki.
És miután feltápászkodunk,
az az első reakciónk,
hogy elkezdjük keresni, hogy miben
botlottunk meg, miben is estünk el.
Lehet, hogy volt valami a földön,
amit nem vettünk észre,
vagy egyenetlen volt a járda,
mert már töredezett volt a beton,
és azért botlottunk meg.
Vagy az is lehet,
hogy nem figyeltünk rendesen,
és a saját lábunkban estünk el.
Velem is előfordult már,
hogy mentem lefele a lépcsőn,
és annyira elmerültem
a gondolataimban,
hogy nem figyeltem,
hogy hova lépek,
és megbotlottam.
Néha pedig még az is előfordulhat,
hogy valaki azért esik el,
mert egy másik ember elgáncsolja.
Ahogy már volt róla szó,
amikor megbotlunk,
teljesen természetes,
hogy megnézzük, miért történt.
Ugyanezt szeretnénk tenni,
ha szóban botlunk meg.
Minden ilyen hiba egy lehetőség,
hogy tanuljunk valamit.
Úgyhogy ha így járunk, szánjunk rá időt,
hogy elemezzük az esetet.
Vajon mi okozta,
hogy akkor rosszul reagáltam?
Hogyan ismerhetem fel
az ilyen helyzeteket,
hogy legközelebb
jobban tudjam kezelni?
Ha tudatosítjuk magunkban,
hogy milyen szituációkban
reagálunk rosszul,
az segíthet, hogy felkészüljünk
és uralkodni tudjunk magunkon,
hogy ne utólag szembesüljünk azzal,
hogy milyen jó lett volna
meg sem szólalni.
De ha az ilyen alkalmakkor újra és újra
ugyanabba a hibába esünk,
az azt jelenti, hogy nem igazán
tanultunk a botlásainkból.
Egy rossz reakciónak sok oka lehet,
például a kétely, a félelem
vagy a büszkeség.
Most nézzünk meg
néhány példát arra,
hogy mi minden
húzódhat meg a háttérben,
és hogyan kerülhetjük el,
hogy rosszul kezeljük
a feszült helyzeteket.
Az első ok az lehet,
ha jól ismerünk valakit.
Mivel már nagyon sok
mindent tudunk róla,
lehet, hogy nem bánunk vele
olyan tisztelettel, mint másokkal.
Talán a mai napiszöveg írója,
Jakab is ilyen helyzetben
volt a testvére mellett.
Gondoljunk csak bele,
hogy milyen lehetett neki egy olyan
báttyal felnőni, mint Jézus.
Talán ezt gondolta magában:
„Biztos ő akar lenni
a mama kedvenc kicsi fia.
Azt hiszi, hogy tökéletes.”
Hát, végül is tényleg az volt.
Mindenesetre azt tudjuk,
hogy Jakab eleinte
nem fogadta el Jézust a Messiásként.
Ennek az lehetett az egyik oka,
hogy együtt nőttek fel.
A Márk evangéliuma 3. fejezet
21-es verséből kiderül,
hogy mi volt a családja
véleménye Jézusról.
Ezt írja:
„amikor a rokonai ezt meghallották
, elmentek, hogy megfogják
– mármint Jézust –,
mert ezt mondták: »Elment az esze.«”
Ha megnézzük a magyarázó
jegyzetet, láthatjuk,
hogy valószínűleg
Jakab volt az a családtag,
aki ezeket a szavakat mondta.
Alighanem nagyon
kellemetlenül érezte magát,
amikor az történt, ami
az 1Korintusz 15:7-ben van feljegyezve.
Tehát 1Korintusz 15:7.
Ez a vers a következőket írja:
„Majd megjelent Jakabnak,
aztán az összes apostolnak.”
Valószínűleg kínosan érezte magát,
amikor Jézus megjelent neki,
és beszélgettek.
Biztos megbánta azokat a dolgokat,
amiket korábban mondott Jézusnak,
és végre felismerte, hogy ő a Messiás.
Most gondoljunk a saját helyzetünkre.
Volt már, hogy olyasmit mondtál
a házastársadnak,
amit senki másnak nem mernél?
Érezted már úgy, mintha
a családod pontosan tudná,
hogy úgyszólván milyen
gombot nyomjon meg
ahhoz, hogy kiborulj és rosszul reagálj?
Lehet, hogy szándékos,
de lehet, hogy nem.
Gondoljuk végig:
„Ha nem egy családtagomról
lett volna szó,
ugyanúgy reagáltam volna?”
Ebből megtudhatjuk,
hogyan szoktunk bánni
a hozzánk közelállókkal,
és hogy fel kell készülnünk arra,
hogyan fogunk reagálni,
ha felidegesítenek minket.
Szóval, próbáljuk felismerni,
hogy mire vagyunk hajlamosak,
és aztán igyekezzünk változtatni.
Tehát az, ha valakit jól ismerünk,
képletesen olyan lehet,
mint egy repedés a járdán.
Vegyük észre, készüljünk fel,
és tegyünk meg mindent,
hogy kikerüljük.
Egy másik helyzet, ha úgy érezzük,
hogy meg kell védenünk magunkat.
Ilyen esetben fontos lenne,
hogy megtaláljuk,
megpróbáljuk beazonosítani,
hogy milyen érzés váltja ki
belőlünk ezt az egészet.
Milyen érzés hatására
reagálunk úgy, ahogy.
Talán féltékenység?
Esetleg büszkeség?
Vagy önzés?
Vagy esetleg eszünkbe jut
egy korábbi sérelem vele kapcsolatban?
Tehát ha elemezzük a helyzeteket,
meg fogjuk érteni, hogy milyen érzések
vannak a reakcióink mögött,
és legközelebb, ha hasonló történik,
másképp fogunk tudni reagálni
ugyanerre az érzésre.
Hagy mondjak el néhány
esetet, hogy lássuk,
hogyan szokott ez
működni a gyakorlatban.
Például, nem figyelnek oda ránk.
A reakció: felemeljük
a hangunkat vagy kiabálunk.
Tiszteletlenek velünk?
A reakció:
mi is tiszteletlenek leszünk.
Tévesen megvádolnak minket?
Erre meg elkezdünk védekezni,
és bizonygatjuk az igazunkat.
Félreértettek minket?
A reakció erre, hogy befeszülünk,
és csenddel büntetjük a másikat.
Jakab a levele 3. fejezetének a végén
a 14–18-ig terjedő versekben leírja,
hogy hogyan tudjuk kicserélni
a negatív érzéseket pozitívakkal.
Tehát Jakab 3:14–18-ig:
„De ha keserű féltékenység
és veszekedésre való hajlam
van szívetekben,
ne kérkedjetek, és ne hazudjatok
az igazság ellen.
Ez nem a felülről jövő bölcsesség,
hanem földi, állatias, démoni.
Mert ahol féltékenység
és veszekedésre való hajlam van,
ott zűrzavar és mindenféle
hitványság is lesz.
A felülről való bölcsesség
viszont mindenekelőtt tiszta,
azután békés, észszerű,
engedelmességre kész,
irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teli,
nem részrehajló, nem képmutató.
Ezenfelül az igazságosság gyümölcsét
békés körülmények
között vetik el azoknak,
akik békére törekednek.”
Úgyhogy ha legközelebb úgy érzed,
hogy meg kell védened magad,
gondold végig,
hogyan fogsz reagálni.
Akár még el is gyakorolhatod
magadban, hogy jól menjen.
Azt könnyű elképzelni,
hogy hogyan fog zajlani egy ilyen
beszélgetés azokkal, akiket jól ismersz.
Mit fogsz nekik mondani,
ők mit fognak reagálni,
és ezt próbáld el magadban.
Először talán nem a legjobb
reakciók jutnak az eszedbe.
De gyakorolj egészen addig, amíg
meg nem találod a megfelelő szavakat.
Persze, amikor megtörténik
egy ilyen beszélgetés,
az valószínűleg másképp fog alakulni.
De azért hasznos a gyakorlás,
mert az a célja,
hogy megtanítson arra,
hogy irányítani tudd az érzéseidet,
és hogy az ilyen helyzetekben
az lebegjen a szemed előtt,
hogy békében legyél a másikkal.
Ez a fajta mentális felkészülés
és az, ha tanulsz a múltbeli hibáidból,
hozzá fog járulni ahhoz,
hogy uralni tudd a szavaidat.
Hogy jobban megértsük, hogyan lehet
tanulni minden egyes botlásból,
segít Jakab szemléltetése
a 3. fejezet 6-os versében.
A nyelvet a tűzhöz hasonlította.
Biztos nagyon rosszul éreznéd magad,
ha véletlenül tüzet okoznál,
de vajon ennyi elég lenne?
Nem.
Megpróbálnád kideríteni,
hogy mi okozta a tüzet,
akár egy szakértő bevonásával.
Így megtanulod,
mit ne tegyél legközelebb.
Például ne hagyd begyújtva a sütőt
vagy bekapcsolva a hősugárzót,
amikor elmész otthonról.
És ha meggyullad az olaj,
ne önts rá vizet,
mert az nem fog segíteni.
Pontosan ugyanezt kell tennünk akkor is,
amikor szóban botlunk meg.
Elemezzük a helyzetet, mert ez segít,
hogy rájöjjünk, hogy legközelebb
hogyan tudnánk sokkal jobban reagálni.
Ne feledjük, minden botlásból
tanulhatunk valamit.
Ha ahelyett, hogy a hibáinkon rágódnánk,
inkább a tanulságokra összpontosítunk,
akkor a legfájdalmasabb emlékeinket is
a javunkra fordíthatjuk.
Családfőnek lenni nagy felelősség.
Gondoskodni arról, hogy mindenki
közel maradjon Jehovához,
és támogatni őket
fizikailag és érzelmileg.
Nézzük meg, ahogyan
az e havi zenés videóban
egy apuka megtalálja az egyensúlyt.
A címe: Rád támaszkodom szívemből.
Rád támaszkodom szívemből,
mert te vagy az erőm,
Istenem, megmentőm!
Rád támaszkodom szívemből!
Igen, látom már: számíthatok rád!
Számíthatok rád!
Olyan sok minden aggaszthat még,
állandóan elszívja békém.
Igyekszem nagyon,
de mégsem lesz jobb.
Elképzelhető, hogy magamban bízok.
Nem jó irány, érzem már,
mert Jehova így kér:
„Csak vesd a terhed énrám,
és csak bennem bízzál!”
Rád támaszkodom szívemből,
mert te vagy az erőm,
Istenem, megmentőm.
Rád támaszkodom szívemből!
Igen, látom már: számíthatok rád!
Rád támaszkodom szívemből!
Igen, látom már: számíthatok rád!
Rád támaszkodom szívemből.
Számíthatok rád!
Adódhatnak még súlyos problémák.
Ilyenkor jön jól, mit mondott Atyánk:
„Csalárdabb a szív, hidd el, mindennél.”
Imádkozzunk hát, olvassuk Szavát!
Nincs már okunk kétkedni,
mert Jehova így kér:
„Csak vesd a terhed énrám,
és csak bennem bízzál!”
Rád támaszkodom szívemből!
mert te vagy az erőm,
Istenem, megmentőm!
Rád támaszkodom szívemből!
Igen, látom már: számíthatok rád!
Rád támaszkodom szívemből!
Igen, látom már: számíthatok rád!
Rád támaszkodom szívemből!
Igen, látom már: számíthatok rád!
Mert te vagy az erőm,
Istenem, megmentőm!
Rád támaszkodom szívemből!
Igen, látom már: számíthatok rád!
Számíthatok rád!
Családfők,
Jehova látja,milyen szeretettel
gondoskodtok a családotokról.
Ez nem könnyű,
de ha szívből Jehovára támaszkodtok,
akkor ő segíteni fog,
és a családotok még boldogabb lesz.
A Keress kincseket! sorozatból látjuk,
hogyan meríthetünk több
hasznot a bibliaolvasásból.
Elérkeztünk a Héber iratok
utolsó könyvéhez, Malakiáshoz.
Nézzük, mit tanulhatunk Jehováról,
aki finomít minket.
– Már az utolsónál járunk
a tizenkét prófétai könyvből?
– Hihetetlen, hogy milyen
gyorsan a végére értünk!
– Nekem az a tipp volt a kedvencem,
hogy nézzünk utána, milyen
körülmények között íródott a könyv.
– De jó!
És Malakiás könyvéből
mi tetszett neked?
– Érdekes, hogy ez a könyv
nemcsak hogy utolsó a Héber Iratokban,
hanem ez íródott a legkésőbb is.
Jehova nagyon türelmes
volt az izraelitákkal.
Korábban már rengeteg prófétát
küldött, hogy segítsen nekik.
Ők mégis újra és újra olyan dolgokat
tettek, amiket Jehova gyűlöl.
– Az első két fejezetből
kiderül, hogy miket.
Nem tisztelték Jehovát:
sérült áldozatokat adtak,
néhányan elhagyták a feleségüket,
és voltak, akik bálványimádó nőkért.
A papok pedig semmit sem tettek.
– Én már rég lemondtam volna róluk.
– De Jehova nem így tett.
Ezért küldte el Malakiást.
– Hát igen.
– Olvasás közben feltűnt
nekem néhány szó.
Hihetetlen mélységekre bukkanhatunk,
ha nem siklunk el a szóhasználat fölött.
– Abszolút!
Na és mi tűnt fel neked?
– A 3. fejezet 3-as verse
ezt írja Jehováról:
„Ül, mint az ezüst olvasztója,
és megtisztítja Lévi fiait.”
Azon a két szón gondolkodtam el,
hogy „olvasztó” és „ül”.
– Komolyan?
– Aha.
Rákerestem az Őrtorony ONLINE
KÖNYVTÁR™-ban, és ezt találtam.
„A finomítás ókori eljárása
időt vett igénybe,
ezért a finomító
gyakran ült addig várva,
amíg a folyékony fém úgy nem csillogott,
mint egy magas fényű tükör,
és megláthatta a tükörképét benne.”
Jehova igazából
pont ezt tette az izraelitákkal.
Engedte, hogy próbáik legyenek,
kiigazította őket,
és elküldte a prófétáit újra meg újra.
Türelmesen finomította,
azaz formálta őket.
– Ez Jehovára vall.
Még ha a szolgái
csalódást is okoznak neki,
ő nem bánik velük durván,
és nem mond le róluk egykönnyen.
– Ő ott ül és finomít a népén.
Ezt tette Izraellel,
és ezt teszi velünk is.
Ehhez felhasználhatja a Szavát,
másokat vagy egy nehézséget is.
Persze lehet, hogy úgy érezzük,
hogy egy próba túl sokáig tart,
vagy hogy nem esik jól egy tanács,
de ezek segíthetnek,
hogy fejlődni tudjunk.
– Milyen igaz!
– És neked mit tanít ez Jehováról?
– Azt, hogy ő tudja,
hogy képesek vagyunk megváltozni.
Szóval amikor intenzív
finomításon megyünk keresztül,
az azért van, mert Jehova látja
a bennünk rejlő lehetőségeket.
– Tehát ez a finomítás nem büntetés,
hanem a szeretetének a jele.
– Ezt mutatja az is, hogy Malakiással
a könyve elején Jehova ezt íratta le:
„Szeretlek benneteket”.
– Az egyik Őrtorony jó kérdéseket említ,
amik segítenek elmélkedni
azon, amit olvastunk.
Például, hogy milyen
érzést kelt bennünk,
vagy hogy hogyan tudnánk alkalmazni.
– Tényleg nagyon jók ezek a kérdések.
Persze a helyreigazítás
nagyon tud fájni.
De az a tudat, hogy erre Jehovát
a szeretete indítja,
segít, hogy könnyebben elfogadjam.
Ő azokat a lehetőségeket is
látja bennünk, amiket mi talán nem.
– Bennem az merült fel,
hogy vajon tényleg engedem
Jehovának, hogy formáljon?
Látom, hogy miben kellene fejlődnöm,
de milyen gyakran imádkozom azért,
hogy ez sikerüljön is?
Átgondolom, hogyan tudnám alkalmazni
a Bibliából és a Szervezettől
kapott tanácsokat,
vagy figyelmen kívül hagyom őket?
Amikor próba ér, a nehézségeimre
koncentrálok és megkeseredek,
vagy engedem, hogy formáljon,
és így szelídebbé
és türelmesebbé váljak.
Mire szeretne ráébreszteni Jehova?
– Jó kérdések.
Idővel a hevítés hatására a fémből
a szennyeződések felszínre jönnek.
Nehéz, amikor egy próba, üldözés
vagy egy stresszes helyzet tovább tart,
mint amire számítottunk.
Ilyenkor felszínre jönnek a legbensőbb
érzéseink és indítékaink,
amikről talán még mi sem tudtunk.
Ez velem is megtörtént.
És nem reagáltam túl jól.
Mondtam és éreztem olyat,
amit megbántam.
Ez nagyon elkeserített,
mert azt hittem,
hogy ennél már érettebb vagyok.
– Sajnálom, teljesen átérzem.
Ez a szókép éppen ezért
olyan vigasztaló.
Jehova számít rá, hogy
szembesülni fog a gyengeségeinkkel,
de nem ezekre összpontosít,
hanem a bennünk rejlő értékekre.
Szóval amikor Jehova
segít meglátni egy hibánkat,
az nem ok arra, hogy feladjuk,
hanem lehetőség arra,
hogy fejlődjünk.
– Igen, Jehova talán azért
enged meg egy nehézséget,
mert tudja, hogy az
hogyan képes formálni minket.
– Képzeld el, mit érez,
amikor a tulajdonságait látja benned!
– Hm.
Abban is követhetjük Jehova példáját,
hogy hogyan gondolkodunk másokról.
Látjuk bennük a jót
és azt, hogy milyenné válhatnak
majd az új világban?
Vagy a hibáikra összpontosítunk?
– Jó, ha én is átgondolom, hogy látom,
mit szeret a másikban Jehova.
Lehet, hogy ami engem idegesít,
azt teszi alkalmassá egy feladatra.
– És jó, ha ezt a házasságunkban is
alkalmazzuk.
Szeretnék a benned rejlő értékekre,
a jó tulajdonságaidra összpontosítani.
– Ez kedves tőled!
És jó arra gondolni,
hogy milyen tökéletes társai
leszünk egymásnak az új világban.
– Hű, mennyi kincs egy versben!
– Igen.
És ehhez csupán meg kellett
vizsgálnunk a körülményeket,
utána kellett néznünk egy-két szónak,
és elmélkednünk kellett a tanulságokon.
– Még utánakutathatnánk annak is,
hogy mit jövendölt
Malakiás a Messiásról.
Elvégre ez egy prófétai könyv.
– Igen, ráadásul az utolsó
a Héber Iratokban.
De az üzenete jóval előrébb mutat,
hiszen elvezet minket
Keresztelő Jánoshoz,
ő pedig magához Jézushoz.
– Ez nagyszerű!
– De ez a könyv arra is rávilágít,
mennyire törődik Jehova a nőkkel,
vagy hogy mit jelent számunkra az,
hogy az értékes tulajdona vagyunk.
Sok kincs vár még felfedezésre.
– Mennyi minden rejlik
a kispróféták könyveiben!
Tanulhattunk Jehova
szeretetéről, irgalmáról,
a törődéséről és a hatalmáról.
– Pontosan.
Teljesen új megvilágításban
láthatjuk a tulajdonságait.
Ássunk is tovább, hiszen még
csak a felszínt kapargattuk!
Jehova formál, megtisztít,
türelmesen segít fejlődni
a szervezetének
és minden egyes szolgájának.
Gondolkodjunk el rajta,
hogyan formál Jehova minket,
hogy még értékesebb szolgái legyünk.
Nagyon élveztük, ahogy
a Keress kincseket! sorozat
életre keltette 12 próféta történetét.
Egyébként az ilyen élethű videókhoz
a forgatócsapat
egy külön kis világot hoz létre:
egy izraelita falut,
egy modern lakást
vagy egyéb helyszíneket.
Gondolkoztál már azon,
hogy hogy csinálják?
Derítsük ki!
Mindegyik videónkkal
tanítani szeretnénk.
Ehhez pedig hatással kell
lennünk az érzésekre.
Éppen ezért egy teljesen valóságosnak
tűnő világot kell teremtenünk.
Ahogy elkezdünk tervezni egy videót,
minél hamarabb el kell döntenünk,
hogy egy meglévő
helyszínt használunk,
vagy hogy díszleteket építünk.
A forgatást a testvérek
adományaiból fedezzük,
és ezekkel szeretnénk
igazán takarékosan bánni.
Tudjuk, hogy az adományok
a drága testvéreink kemény
munkájából származnak,
ezért a lehető legjobban
akarjuk felhasználni ezeket,
amikor a díszletekről döntünk.
Szóval mindenekelőtt
meg szoktuk nézni,
hogy van-e olyan meglévő
helyszín, amit használhatnánk.
Van, hogy a helyi testvérek felajánlják
az otthonukat, hogy ott forgathatunk.
Olyan is van, hogy engedélyt kapunk,
hogy egy nyilvános helyet használjunk.
Máskor valamelyik Bétel
területén tudunk forgatni.
Például az egyik videónknál
szükség volt egy kórházi jelenetre,
de nem kellett díszletet építenünk,
vagy elmenni egy igazi kórházba,
mert a forgatócsapat talált
a Bételben egy olyan ablakot,
ami pont megfelelő volt.
Ennél tudták felvenni
a jelenet egyik részét,
a másik részéhez pedig megvásároltak
egy videót egy újszülöttről.
De vannak olyan videók is,
amikhez nem tudunk
egy meglévő helyszínt használni.
Ilyenkor el kell kezdenünk
megtervezni a díszletet.
Ha megszületett a döntés,
hogy díszletet építünk,
a látványtervező összeül a csapattal,
hogy megbeszéljék, mire van szükség.
Az operatőr egyeztet a csapattal,
hogy milyen kamerabeállításokra
lesz szükség,
hogy elmeséljék a történetet.
Ez segít a látványtervezőnek felmérni,
hogy mi látszik majd a képen,
és hogy mi a jelenet lényege.
Így csak annyit építünk fel,
amire tényleg szükség van.
Az építőiparban az a cél,
hogy tartós dolgokat építsünk.
De a díszletekkel más a helyzet.
Itt olyan dolgok kellenek,
amik könnyen összerakhatóak
és könnyen szétszedhetőek.
Persze attól még, hogy ideiglenesek,
jól kell kinézniük.
Sokszor olyan dolgokat készítünk,
amik valóságosnak látszanak,
de nem működnek.
Például építünk egy konyhaszekrényt,
aminek a fiókjai és az ajtajai
nem nyílnak.
Ugyanez a helyzet a lépcsőkkel.
Nem építjük meg az emeletet,
de ott van a lépcső,
hogy azt az illúziót keltse,
mintha folytatódna a lakás.
Ezzel pénzt és időt spórolunk.
A díszleteknél gyakran használunk
úgynevezett paneleket,
vagyis előre gyártott falelemeket.
Ezeket nagyon könnyű összerakni,
és így pikk-pakk összeáll egy szoba.
És miután vége a forgatásnak,
ezeket nem kell kidobnunk.
Egy projekt után eltávolítjuk
a panelekről a borításukat,
hogyha az le volt festve
vagy raktak rá valamit,
és kiszedjük a szögeket
vagy bármi mást, ami rá lett rögzítve.
Aztán rákerül egy új
6 milis rétegelt lemez.
Így van egy teljesen
újnak tűnő panelünk.
Van köztük olyan, amit már
több mint 9 éve használunk.
Amikor egy új díszletet építünk,
mindig igyekszünk átgondolni,
hogy később mire lehet
majd még felhasználni.
Például amikor az Ó, Jehova...
benned bízom! című videót forgattuk
Ezékiás királyról,
azt kérték, hogy a díszletet
minél többször lehessen még
felhasználni a jövőben.
Most, majd egy évtizeddel
később azt mondhatom,
hogy még mindig használjuk azt,
amit akkor építettünk.
Szóval a munkánk során
mindig fontos szempont,
hogy valami minél többször
újrahasznosítható legyen.
Például az egyik Jósiásos díszletet
felhasználtuk Nehémiás történetéhez
és a Dávidról szóló sorozathoz is.
Volt olyan díszlet is,
amit felhasználtunk
egy mostani osztályteremnek,
aztán egy régi osztályteremnek,
később pedig egy dél-amerikai lakásnak.
Még egy királyságtermet is építettünk,
amit nagyon sokféle videóhoz
fel tudunk használni.
A mérete kifejezetten
a videógyártáshoz lett igazítva,
úgyhogy már 30 emberrel is
teli hatást kelt,
nem úgy, mint egy igazi királyságterem.
A királyságterem könyvtárát más
díszletekhez is fel tudtuk használni.
Például egyszer
egy lakás hálószobájához,
máskor pedig egy interjú helyszínéhez.
Persze amikor újra felhasználunk
díszleteket, gondolnunk kell arra is,
hogy vajon a nézők nem fogják-e
felismerni egy korábbi videóból.
Itt kapnak szerepet a részletek.
Néhány jelentős változtatással
annyira át tudjuk
alakítani a díszletet,
mint hogyha egy teljesen
más helyszín lenne.
Élvezzük, ha egy látványos
díszletet építhetünk,
de azt még jobban, ha egy problémára
kreatív megoldás születik,
vagy ha egy bonyolult dolgot sokkal
egyszerűbben tudunk megoldani.
Megtiszteltetés,
hogy az ember rengeteg kreatív,
tehetséges testvérrel és testvérnővel
dolgozhat együtt.
A legpuritánabb helyszínből is
olyan csodás díszletet varázsolnak,
ami magával ragadóan néz ki a kamerán.
De mindezt azért csinálják,
hogy tanítsanak minket.
Ez lenyűgöző!
Nagyon hálásak vagyunk
Jehovának a videókért.
Most, hogy tudjuk, hogy a testvérek
mennyi energiát fektetnek bele,
és milyen kreatívnak kell lenniük,
talán egy kicsit más szemmel
nézzük ezeket a videókat.
Ma arról volt szó,
hogy hogyan használhatjuk
az emlékezőképességünket úgy,
hogy még nagyobb örömet
szerezzünk Jehovának:
azáltal, hogy alkalmazkodunk
a változásokhoz,
jót teszünk másokkal,
és engedjük Jehovának,
hogy finomítson rajtunk.
Az adás végén pedig
látogassunk el Kambodzsába.
Kambodzsa Délkelet-Ázsia
szívében fekszik,
és híres a sokszínű kultúrájáról
és konyhájáról.
A helyiek a nyüzsgő piacokon
friss hozzávalókat vásárolnak,
hogy elkészítsék az egyik
kedvencüket, az amok trei-t.
Ez egy mártásos, halas egytálétel,
banánlevélbe töltve.
A városokat hátrahagyva megpillanthatod
az ország természeti szépségeit.
Északkeleten magas
vízeséseket láthatsz,
a védett erdőkben pedig
például ázsiai elefántokat
és ibiszféléket figyelhetsz meg.
Emellett szinte minden tartományt
lélegzetelállító lótuszmezők tarkítanak.
Ez az ország a hazája
egy különleges színű drágakőnek.
Ez nem más,
mint a ratanakiri kék cirkonkő.
Ezt a különleges
színárnyalatot úgy érik el,
hogy magas hőfoknak teszik ki a követ,
ami miatt megváltozik a színe.
Az 50-es évek végén misszionáriusok
érkeztek Kambodzsába.
Azonban 1965-ben
a misszionáriusoknak,
többek között George
és Carol Crawfordnak
a politikai helyzet miatt
el kellett hagyniuk az országot.
Egy ideig lehetetlen volt összejöveteleket
tartanunk és prédikálnunk.
Emiatt 25 évig nem volt
Jehova Tanúja az országban.
De Jehova nem felejtkezett el
az itt élő emberekről.
1993-ban Jehova Tanúit
hivatalosan is elismerték,
és a misszionáriusok visszatérhettek.
33 év elteltével
ma több mint 1200 Tanú él itt,
és 1400 bibliatanulmányozást vezetnek.
Többszáz testvér azért költözött ide
a világ különböző pontjairól,
mert megtetszett nekik
az ország és az emberek.
Ez nem is csoda,
hiszen akik ide látogatnak,
hamar jól érzik magukat az itt élő
kedves és őszinte emberek között.
Nemrég megtartották
az első királysághirdetők iskoláját.
20 tanuló vett részt az iskolán,
köztük egy misszionárius házaspár.
Ők azóta vágytak arra, hogy
részt vegyenek egy ilyen oktatáson,
mióta 1999-ben elvégezték a Gileádot.
A kambodzsai fiatalok
együtt vehettek részt az iskolán
tapasztalt misszionáriusokkal.
Két végzőst a Chbar Ampov-i
gyülekezetbe neveztek ki.
Ide tartozik még a 120 kilométerre
lévő Svay Rieng tartomány is.
Az itt működő csoport
videókonferencián csatlakozik be
a Chbar Ampov-i összejövetelre.
Onnan pedig a hírnökök bizonyos
időközönként ellátogatnak a területre,
hogy segítsenek a szolgálatban,
és bátorítsák a testvéreket.
A Chbar Ampov-i gyülekezet tagjai
és a Svay Rieng-i csoport
szeretettel üdvözöl titeket.
Nagyon buzdító látni,
hogy a testvérek a világ
minden részén dicsérik Jehovát!
A JW TV e havi adását láthattátok
Jehova Tanúi világközpontjából.

JW TV – 2026. november