JW subtitle extractor

Az oroszlán nem véletlenül
a bátorság jelképe.
Az oroszlán Afrika
legnagyobb vadmacskája.
Egy kifejlett hím akár
230 kilogrammot is nyomhat.
A nőstények kisebbek,
de még így is elérhetik a 180 kilogrammot.
Az oroszlánok olyan nagy állatokat is elejtenek,
mint a bivaly vagy a víziló.
A macskafélék közül egyedül
az oroszlánok élnek falkában.
A falkát általában egymással rokonságban álló
nőstények, a kölykeik és néhány hím alkotja.
A kifejlett, egészséges oroszlánra,
csúcsragadozó lévén, más állat nem vadászik.
Egyedüli ellenfele a saját fajtársa.
Minden falkának saját területe van.
De képesek vérre menő harcot
vívni egy másik falkával,
hogy megszerezzék a vadászterületét.
A kölykökre egy másik veszély leselkedik.
Az idegen hímek igyekeznek elűzni a falkához
tartozó hímeket, és átvenni a falka vezetését.
Ha sikerül nekik, akkor megölik
az elűzöttek kölykeit,
és sajátokat nemzenek.
A kis oroszlánkölykök nem tudnák
magukat megvédeni.
De a felnőttek bátran harcba szállnak értük.
A hímek és a nőstények is
védelmezik a falkát.
A nőstények még az életük árán is készek
megvédeni a kicsinyeiket a betolakodó hímektől.
Sőt, van, hogy összefognak, így a kölyköknek
nagyobb az esélyük a túlélésre.
A lovakat gyakran fogták harcra az ókorban.
A vágtató lovak erőt sugároztak.
Már a lovasság vagy a harci szekerek puszta
látványa is félelmet keltett az ellenségben.
Ám felkészítés nélkül nem lehetett
őket csatába vinni.
A lovak alapvetően félénkek.
A csatatéren inkább csak akadályozták volna
a harcot, ha nem készítik fel őket.
Hogy miért?
Mivel kiváló a látásuk és a hallásuk,
könnyen megriadnak.
A lovak majdnem mindent
látnak maguk körül.
A látóterük közel 360 fokos.
Az ókori csatatér félelmetes látvány
volt egy lónak.
Ezért a katonák időnként szemellenzővel
vitték harcolni őket.
Mindkét fülüket 16 izom mozgatja.
A hang irányába tudják őket mozdítani,
hogy jobban halljanak.
Hamarabb észlelik a veszélyt,
mint az emberek.
A csatatéren állandó veszélyt rejtett magában az,
hogy a lovak könnyen megijedtek.
Ezért a katonák igyekeztek megijeszteni
az ellenfél lovait, hogy káoszt keltsenek.
Hogyan tudták felkészíteni a lovakat a harcra?
A kiképzésük során olyan hangoknak
és látványnak tették ki őket,
melyekkel a csatatéren is találkozhattak.
A lovak így fokozatosan legyőzték a félelmüket.
Egy harcra edzett ló
nem ijedt meg a csata hangjától,
hanem bátran az ellenség felé vágtatott.
Ázsia déli részén él egy meglepően
bátor kis emlős:
az indiai mungó, vagy más néven
indiai szürkemongúz.
A mungó viszonylag kis termetű.
Testhossza a farkát is beleszámítva
általában kevesebb, mint egy méter.
Kis termete ellenére a mungó
különösen bátor vadász.
Többnyire kisebb állatokkal táplálkozik,
de a kedvencei a mérges kígyók,
köztük a királykobra.
Több mungófaj, így az indiai mungó
is arról ismert,
hogy képes elbánni
a mérges kígyókkal.
Hogy lehet az, hogy nem esik baja
a kígyóval vívott harcban?
Az indiai mungónak sűrű,
vastag bundája van.
Amikor izgatott vagy mérges,
feláll a testén a szőr.
A kígyóval vívott küzdelme során
ez a durva szőrzet nagyon jó védelmet nyújt neki.
Ám ha mégis megmarja a kígyó,
a szervezete ellenáll a méregnek.
A mungó rendkívül fürge és mozgékony.
Amikor a kígyó hirtelen lecsap,
a mungó gyorsan kitér előle,
és így elkerüli a marást.
Emellett nagyon kitartó és energikus.
Addig küzd a kígyóval,
amíg ki nem fárasztja.
Végül egy jól célzott harapással
végez az áldozatával.
Rendkívüli védekezőképességének
és adottságainak köszönhetően
a mungó félelem nélkül
száll szembe a kígyóval.
A kolibrik Észak-
és Dél-Amerikában honosak.
Ők a világ legkisebb madarai.
Több mint 300 fajuk létezik.
Bár a méretük különböző,
a legtöbbjük hossza csupán
6 és 12 centiméter között van.
Repülés közben a kolibri szárnyait
csak elmosódva lehet látni,
olyan gyorsan verdes velük.
Ennek a sebességnek köszönhetően
a szárnyai zümmögő hangot adnak ki.
Minél kisebb egy kolibri,
annál gyorsabban mozgatja a szárnyait.
A nagyobbak egy átlagos repülés közben
másodpercenként körülbelül
10–20-szor verdesnek a szárnyaikkal,
míg a kisebbek akár 70–80-szor is.
Tudnak repülni előre-hátra,
oldalra, felfelé és lefelé,
sőt, kis ideig akár fejjel lefelé is.
Miközben a nektárból csemegéznek,
egy helyben lebegnek.
Ám ezeknek a bájos kismadaraknak
meglepően barátságtalan a természetük.
Nagyon harciasan védik
a nektárban gazdag virágokat.
Ha egy másik kolibri a táplálékukat
biztosító területre téved, elűzik onnan.
A nőstények védik a fészküket.
A legtöbb kolibri fajnál a hímek a párzási
időszakban fokozottan védik a területüket.
Mivel a kolibrik nagyon mozgékonyak,
el tudják kergetni a nagyobb madarakat is,
például a varjakat és a sólymokat.
Még az embereket is megtámadják.
Picinyke méretük ellenére a kolibrik
bátran megvédik magukat
és mindazt, ami nélkülözhetetlen a túlélésükhöz.
Egy afrikai elefántcsorda lenyűgöző látvány.
A csorda egymással rokonságban álló
elefánttehenekből és a borjaikból áll.
Az elefántok nagyon összetartóak.
Kiváló a memóriájuk, és ezért
nagyon erős köztük a kötődés.
Akkor is felismerik egymást,
ha már hosszú ideje nem találkoztak.
Ha a kiselefántok nyugtalanok,
az idősebbek odabújnak hozzájuk,
és megsimogatják őket az ormányukkal,
hogy megnyugodjanak.
Ha a csorda egyik tagja gyenge vagy sérült,
a többiek segítenek neki lábra állni
és talpon maradni.
A fiatalabbak létfontosságú dolgokat
tanulnak az idősebbektől,
például azt, hogy hogyan találhatnak
élelmet és vizet.
Szárazság idején a csordának olykor nagyon
messzire kell mennie, hogy vizet találjon.
Az idősebbek mutatják
az utat a fiatalabbaknak.
De vajon honnan tudják,
hogy merre kell menni?
Az idősebbek évtizedek múltán is emlékeznek
a vízlelőhelyekre, még azokra is,
melyek több száz kilométerre vannak,
és megmutatják őket a fiatalabbaknak.
Az elefántok a ragadozóktól is védik egymást.
Az agyarukkal, ormányukkal
és lábukkal elriasztják a támadót.
Hogy megvédjék a borjakat, körülállják őket,
és szembefordulnak a ragadozóval.
Ha a csorda egyik tagja
súlyosan megsebesül,
a többiek, beleértve a fiatalabbakat is,
bátran a védelmére kelnek.

Tanulságok a bátorságról az állatvilágban