JW subtitle extractor

Ez itt Birmingham,
a tudósként és lelkészként ismert
Joseph Priestley egykori otthona.
1789-ben Priestley és más
hozzáértő személyek nekifogtak,
hogy elkészítsenek egy
új angol bibliafordítást.
Az elmúlt 200 évben úgy tűnt,
hogy az erőfeszítésük kudarcot vallott,
és minden a semmibe veszett.
Miben volt más ez a fordítás,
és miért nem adták soha közre?
Számos tudós segítségével most fény
derül a történetükre és a munkájukra.
A legtöbben tudósként ismerik,
aki tanulmányozta az
elektromosságot, a gázokat,
és sok mindent
feltárt az oxigénről.
Joseph Priestley egy
rendkívüli ember volt.
Napjainkban a legtöbben
tudósként ismerik,
de ő nem erről szeretett
volna híressé válni.
Azt akarta, hogy lelkészként
és teológusként emlékezzenek rá.
Ez volt a legfontosabb az életében.
Kiváló volt a memóriája,
nagyon könnyen tanult nyelveket,
és ha munkáról volt szó,
óriási teherbíró
képességgel rendelkezett.
Már egészen fiatalon
elkezdett héberül tanulni,
körülbelül 15 éves korában.
Ezt követően görögül
és latinul is megtanult,
majd pedig az ismertebb
sémi nyelvekre irányította a figyelmét.
Később az élete során ez nagyon
hasznosnak bizonyult számára,
mert amikor újra vizsgálat alá
vetett bibliai szövegeket,
össze tudta hasonlítani
a King James Version-t
a Biblia eredeti nyelven
írott szövegeivel.
Idővel egyre több kézirat került elő
mind a héber, mind a görög szövegekből.
Így az derült ki,
hogy nem csak egy-egy forrásra
lehet támaszkodni a fordításkor,
mint ahogy a King James
Version készítői tették.
Az igaz, hogy a King James Version
nyelvezete gyönyörű és választékos,
de a fordítás minőségét
tekintve pontatlan,
és szövegbetoldások vannak benne.
Priestley szabadgondolkodó volt,
aki az igazság után kutatott.
A legfontosabb igazság, amit felismert,
hogy a Szentírás egyértelmű különbséget
tesz a mindenható Isten és Jézus között.
Egy 1783-as értekezésében ezt írta:
„Az Írásokból kiderül,
hogy egyetlen Isten van,
aki mindennek az alkotója és ura.
Egyedül ő méltó az imádatunkra,
ő küldte el Jézus Krisztust,
hogy útmutatást adjon az emberiségnek.
Képessé tette arra,
hogy csodákat tegyen,
feltámasztotta őt a halálból,
és minden hatalmat neki adott.”
Úgy gondolta, hogy a King James Version
elmossa a különbséget
Isten és Krisztus között.
Így 1787-ben írt
az egyik közeli barátjának,
Theophilus Lindsey-nek,
aki szintén lelkész volt.
Lindsey anglikán papként
kezdte a pályafutását,
aztán fokozatosan kezdett
olyan tanításokat megkérdőjelezni,
mint amilyen a háromságtan.
Priestley-éhez hasonló következtetéseket
vont le a Biblia tanításait illetően.
Priestley ezt írta Lindsey-nek:
„Boldoggá tesz, hogy örömmel venné
egy új bibliafordítás elkészítését.
Azt gondolom, hogy nem lesz
túl nehéz feladat számunkra.
Ha Ön elkészíti az Újtestamentumot,
én vállalom az Ó.-t.
Három éven belül
akár készen is lehetünk.”
Az, hogy három év alatt befejezik
ezt a munkát, hatalmas célkitűzés volt.
Ha a King James Version-re gondolunk,
azt 7 év alatt fejezte be 47 tudós.
Így hát Priestley és Lindsey,
két másik férfival együtt,
belevágtak a tervek elkészítésébe.
Az volt a tervük, hogy a King
James Version-ből indulnak ki,
és csak azokat a
részeket változtatják meg,
ahol pontosabb fordításra van szükség.
De mindenekelőtt
lefektették a szabályokat,
amiket a munkájuk során követtek.
Az egyik szabálynak köszönhetően
ez a fordítás
eltért volna az akkor elérhető
angol nyelvű Bibliáktól,
sőt, az összes más nyelvű
bibliafordítástól is.
A szabály egyszerű volt.
Az eredeti héber szöveget követve
Isten nevére az Úr szó helyett
a Jehova névvel utaltak
az Ószövetségben.
Az Újszövetségben pedig
ott használták ezt a nevet,
ahol ez segített különbséget tenni
Isten és Krisztus közt.
Ez a gondolat nem volt új keletű.
Van egy könyv, amit Hopton Haynes írt.
Ebből megtudhatjuk,
hogy 40 évvel azelőtt,
hogy Priestley-ék munkához láttak,
ő is hasonló véleményen volt.
Haynes arra a következtetésre jutott,
hogy a King James Version-ben
az eredeti „Jehova” szót
kellett volna meghagyni.
Így az Újszövetségben,
ahol gyakran használják az „Úr” szót,
sokkal könnyebb lett
volna megkülönböztetni,
hogy mikor utalnak
ezzel a címmel Istenre,
és mikor Krisztusra.
Priestley-ék pedig egyetértettek ezzel.
Ugyanakkor felismerték, hogy
még több segítségre lesz szükségük,
ezért további munkatársakat kerestek,
de nem sokan ajánlkoztak.
És ez nem is csoda,
hiszen volt mitől tartaniuk.
Egy bibliafordítás elkészítése
a 18. századi Angliában
nemcsak kihívást jelentett,
hanem óriási veszélyt is.
Egy új bibliafordítás készítése
kényes téma volt.
Azok, akik belevágtak ebbe a munkába,
legtöbbször nem fejezték be.
Az anglikán egyház számára
nagyon fontos volt a King James Version.
Ez volt az a fordítás,
amit az egyház jóváhagyott,
és amire a tanításait alapozta.
Tehát ha valaki azt mondta,
hogy új fordításra van szükség,
mert ez nem elég jó,
azzal tulajdonképpen
azt a gondolatot közvetítette,
hogy a tanítás sem jó, újra van szükség.
Vagyis magával az egyházzal ment szembe.
Három hónappal
az első megbeszélésük után
más tudósok is csatlakoztak hozzájuk.
Köztük volt Robert Edward Garnham is,
aki a munkájával
nagyban hozzájárult a sikerükhöz.
Most Cambridge-ben vagyunk,
és megkértük dr. Nicolas Bellt
és dr. Chris Reidet,
hogy meséljenek Garnhamről
és a munkájáról.
Robert Garnham 1769-ben,
16 évesen érkezett a Trinity College-be.
Kiváló tanuló volt,
és később az egyetem
professzorává vált.
A munkája túlnyomó részét
valószínűleg itt,
a Trinity College könyvtárában,
a Wren Libraryben végezte.
Bár az ő idejében feltehetően
még nem volt itt ennyi könyv,
a könyvtár nagy részét Bibliák,
különböző bibliai
szövegmagyarázó könyvek,
és más vallásos témájú
szövegek tették ki.
Az, hogy ilyen sok forrás
volt elérhető egy helyen,
hozzájárult ahhoz, hogy mélyreható
bibliai kutatást tudjon végezni.
Priestley és Lindsey
nagyra becsülték a munkáját.
Nagyon intelligens ember volt.
Rendkívül szorgalmasan dolgozott,
mindenekfelett pedig
nagyszerű munkát végzett.
Lenyűgöző megismerni
ennek a férfinak a történetét,
látni, hogy mennyi energiát fektetett
abba, hogy megismerje a Bibliát,
és hogy ilyen mélyrehatóan
tanulmányozta azt.
Garnham diszkréten dolgozott,
ugyanakkor nagyon gyorsan.
Miután befejezte az eredeti feladatát,
és lefordította az Újszövetségben
levő leveleket, még többet tett.
Priestley az 1789.
november 25-i levelében,
amit Lindsey-nek címzett, ezt írta:
„Mr. Garnham nagyon
értékes tagja a társulatunknak.”
Lindsey később ezt írta
egy másik munkatársuknak:
„Senki nem dolgozik olyan keményen,
mint Mr. Garnham.”
Priestley és a csapata
már nagyon közel jártak,
majdnem végeztek a teljes Bibliával.
Ám ekkor, 1791-ben Birminghamben
erőszakos lázadások törtek ki.
Priestley-ék politikai nézetei
eltértek a többségétől,
és azt is nyíltan vállalták, hogy nem
értenek egyet az egyház tanításaival.
Az anglikán papságnak több sem kellett,
üldözte őket ezért.
A négy napig tartó lázadások során
sokan meghaltak,
és számos épületet tönkretettek,
köztük Priestley otthonát is.
A fairhilli háza
a lángok martalékává vált.
Épphogy megmenekült,
és mindazt, amit papírra vetett,
kidobálták az ablakon.
Minden kézirata és könyve odalett,
és a jelek arra mutatnak,
hogy a teljes fordítása is odaveszett.
Priestley 1794-ben elhagyta Angliát,
és az Egyesült Államokban telepedett le.
Minden szempontból elszigetelődött,
ezáltal nagyon nehéz helyzetbe került.
A személyes könyvtára
és a kollégái nélkül
Priestley képtelen volt folytatni
a fordítói munkát.
Soha nem fogott neki újra.
És mi lett Garnhammel,
és az ő fordításával?
Hogy megkapjuk a választ,
utazzunk el Londonba.
Garnham névtelenül adta közre a munkáit.
Ám miután a csőcselék
elpusztította Priestley otthonát,
és a munkájuk félbeszakadt,
soha nem publikálta a fordítását.
A Bibliáról alkotott véleménye
jelentősen megváltozott,
és fokozatosan elvesztette a hitét.
1802-ben, 49 évesen halt meg.
És mi történt a fordításával?
Van olyan kézirata, ami fennmaradt?
Több mint 200 évig úgy tűnt,
hogy egyetlen egy sincs.
De 2017 elején váratlan felfedezést
tettek egy londoni könyvtárban,
a Dr. Williams’s Libraryben.
Mi volt az pontosan?
Majdnem a teljes Újszövetséget kitevő,
jó állapotú kéziratokat találtak.
Az egyik részük piszkozatokból áll,
a másik pedig kész kéziratokból.
Az egyiken az olvasható, hogy R. E. G.,
ami egyértelműen
Robert Edward Garnham monogramja.
Ahogy a kutatók jobban megvizsgálták
ezeket az újonnan
felfedezett kéziratokat,
felismerték, hogy valami
nagyon különlegesre bukkantak:
Priestley-ék fordítói munkájának
egyetlen fennmaradt részére.
Véleményem szerint nem mindennapi,
hogy megtalálták ezt kéziratot,
mert nem sok ilyen maradt fent.
Ez a felfedezés tényleg rendkívüli!
Garnham fordítása
sokféle módon egyedülálló,
és érthetőbb nyelvezettel ad vissza
több jól ismert verset is.
Ahol a King James Version azt írja,
hogy „az egész világ
a gonoszságban vesztegel”,
Garnham fordításában az áll,
hogy „az egész világ
az Ellenszegülő hatalmában van”.
A „pokol” szó helyett
Garnham a görög „hádesz” szót
„sír”-nak fordította.
De ami a legkiemelkedőbb,
az az, hogy használta Jehova nevét.
Ahol a King James Version azt írja,
hogy „szeressed az Urat,
a te Istenedet a te teljes szívedből”,
ott Garnham írásában ez áll:
„szeressed Jehovát,
a te Istenedet a te teljes szívedből.”
Míg a többi fordítás nagyon
kevésszer használja Isten nevét,
Garnham követte
a fordítói csapatuk szabályát,
és közel 200 helyen használta
Jehova nevét az Újszövetségben.
Korábban úgy gondoltuk, hogy Garnham
fordítása elveszett a zavargások során.
Szóval, amikor megtalálták
az általa fordított Újszövetséget,
az óriási meglepetés volt.
Ezek a kéziratok nagyon érdekesek,
hiszen olyan tudósok
készítették ezt a fordítást,
akik jól ismerték
a héber és görög nyelveket.
Ez egy hihetetlen felfedezés.
Minél több embernek
kellene hallania róla.
Garnham fordítói munkája
egy lebilincselő fejezetet tár fel
a Biblia történelméből:
Az Újszövetségnek ez a 18. századi
angol fordítása, ha közreadják,
egyedülállónak számított volna.

Egy elveszettnek hitt bibliafordítás