JW subtitle extractor

Napjainkban sok országnak
van alkotmánya.
Ez egy lista
azokról a szabályokról
és törvényekről,
amelyek az államra,
a nemzetre
és a politikai szervezetekre
vonatkoznak.
De az alkotmányok gyakran
az egyének jogaira összpontosítanak.
Ha valaki azt kérdezné, hogy
mi Isten királyságának az alkotmánya,
mit válaszolnál?
Valószínűleg azt, hogy szeretjük
Istent és az embereket,
ha nagyon leegyszerűsítjük.
A mai napiszöveg témája az,
hogy szeressük az embertársainkat.
Keressük is ki!
Jakab levele 2. fejezet 8-as vers.
Így szól:
„Mármost, ha eleget tesztek
a királyi törvénynek az írás szerint:
»Szeresd embertársadat,
mint önmagadat«,
igen jól teszitek.”
„Szeresd embertársadat,
mint önmagadat.”
Hány alkotmányban van
benne a szeretet szó,
ha egyáltalán benne
van valamelyikben?
De Jakab azt írja, hogy
ez egy „királyi törvény”,
és mivel Jehova és Jézus királyok,
minden joguk megvan ahhoz,
hogy törvényeket alkossanak arról,
hogy hogyan bánjanak
egymással az emberek.
És logikus, hogy Jehova
és Jézus ezt várják el tőlünk,
mert ez hozzájárul
az egységhez és a békéhez
ennek a kormányzatnak
az állampolgárai között.
Nem is várnánk mást
Isten királyságától.
És az a helyzet, hogy ha az emberek
már most jobban szeretnék egymást,
akkor nem kellene annyit
foglalkozni az egyéni jogokkal.
Hiszen mindenki a másik érdekeit
tartaná elsődlegesen szem előtt.
Nézzünk egy példát most arra,
hogy a gyakorlatban
hogyan mutatkozik meg az,
hogy valaki szereti az embertársát.
Erről a 2Sámuel 17. része ír.
A szövegkörnyezetből kiderül,
hogy Dávid éppen menekül
több ezer hűséges szolgájával együtt.
Az egyik fia, Absolon
elhatározta, hogy megöli őt
és megszerzi a trónt.
Dávid északra megy, átkel a Jordánon,
és megérkezik Mahanaimba,
amelynek magas falai vannak,
és stratégiailag könnyen védhető.
Vajon készen állnak Mahanaim
városának lakói arra,
hogy több ezer embert
vendégül lássanak,
akik útközben teljesen kimerültek?
Ki fog nekik élelemről
és szállásról gondoskodni?
Ki fogja kimutatni irántuk,
hogy szereti őket?
A válasz a 27. versben van.
Tehát 2Sámuel 17:27:
„Amint Dávid Mahanaimba érkezett,
Sóbi, az ammoniták városából,
Rabbából való Náhás fia,
és a Lo-Debárból való
Mákir, Ammiél fia,
továbbá a Rógelimból
való gileádi Barzillai
hoztak fekhelyeket, tálakat,
agyagedényeket, búzát, árpát, lisztet,
pörkölt gabonát, lóbabot,
lencsét, pirított gabonát,
mézet, vajat, juhokat és tehéntúrót.
Mindezt Dávidnak és a vele
levő népnek hozták,
hogy legyen mit enniük,
mert ezt mondták:
»Éhes, fáradt és szomjas
a nép a pusztában.«”
Felismerték, hogy mire van
szükségük, és megadták nekik.
Micsoda ajándék!
Milyen szépen bizonyították
a szeretetüket!
De hol is élt Sóbi, Mákir és Barzillai?
Rabbában, Lo-Debárban
és Rógelimben.
Ezek mind több mint 30 kilométerre
voltak a várostól.
Mégis odautaztak.
Ahhoz, hogy kimutassák a szeretetüket,
hogy vendégül lássák őket,
nehéz terepen kellett átutazniuk.
Mit vittek magukkal?
Nagyon hasznos dolgokat:
fekhelyeket, tálakat, edényeket
és ételeket: búzát, húst és sajtot.
Milyen jóleshetett Dávidnak és
az embereinek ez a rengeteg ajándék!
De hogyan szállították oda őket?
Akkoriban nem voltak sem vonatok,
sem pedig teherautók.
Valószínűleg szekereken
és szamárháton vitték.
Ráadásul akkor polgárháború dúlt.
Absolonnak az egész
országban voltak kémei.
Egy ilyen karaván biztosan
nem maradt észrevétlen.
Szóval ennek a három férfinak rendkívüli
bátorságra volt szüksége ahhoz,
hogy kimutassa a szeretetét.
Mondhatták volna, hogy
„ez a hely túl messzire van tőlünk”.
De nem tették.
Nagy erőfeszítések árán is kimutatták,
hogy szeretik Dávidot és az embereit.
Mindent megtettek értük.
Miért?
Vajon be akarták hízelegni
magukat Dávidnál?
Nem, ez nem valószínű.
Tudjuk, hogy Barzillai
később visszautasította,
hogy Dávid udvarában szolgáljon.
Minden bizonnyal Jehova
szelleme indította őket erre,
és az, hogy őszintén törődtek velük.
Az is lehet, hogy elgondolkodtak
Dávid példáján.
Milyen ember hírében állt?
Milyennek ismerték meg őt az alattvalói?
Szűkmarkú volt és önző?
Vagy nagylelkű és szeretetteljes!
Nem is kérdés.
Mákir is biztosan hallott arról,
hogy milyen kedves
volt Dávid Mefibósettel.
Honnan tudjuk ezt?
Hát Mefibóset Mákir
házában élt Lo-Debárban,
mielőtt Dávid meghívást küldött neki,
hogy együtt étkezzen vele
Jeruzsálemben a királyi udvarban.
Most nézzünk
egy másik történetet arra,
hogy hogyan mutatta ki
Dávid a szeretetét.
Ez akkor történt, amikor elszállíttatta
a szövetségládát Jeruzsálembe.
Keressük meg a 2Sámuel 6:18, 19-et.
„Amikor Dávid végzett az égőáldozatok
és a közösségi áldozatok bemutatásával,
megáldotta a népet a seregek
Jehovájának nevében.
Ezenkívül kiosztott az egész népnek,
Izrael egész sokaságának,
minden férfinak és nőnek
egy-egy karika formájú kenyeret,
egy-egy datolyalepényt
és egy-egy mazsolalepényt.
Ezután az egész nép elment,
mindenki a maga házába.”
Azt olvastuk, hogy „az egész népnek”,
Izrael „egész sokaságának” adott.
Képzeljük csak el,
milyen sok mazsolalepényt
és kenyeret oszthattak ki aznap.
Dávid válogatás nélkül
mindenkit megajándékozott.
Az Éleslátás könyv szerint
lehet, hogy az ókorban „a mazsolához
olykor lisztet is kevertek,
amikor mazsolalepényt készítettek”.
Valószínűleg ez volt az elődje
a mazsolás kalácsnak.
A lényeg az, hogy
mindenkit megajándékozott:
gazdagokat is, és szegényeket is.
De kik voltak ott a tömegben?
Vajon jelen volt Sóbi,
Mákir és Barzillai is?
Lehet, hogy Dávidnak ez a tette
olyan nagy hatással volt rájuk,
hogy később emiatt
voltak vele kedvesek.
Ezt nem tudjuk biztosan,
de azt igen, hogy Jehova
látta és értékelte azt,
ahogy Dávid kimutatta
a szeretetét mások iránt.
Most beszéljünk arról,
hogy hogyan utánozhatjuk ebben őt.
Olvassuk el együtt
az 1János 3:17, 18-at.
Itt az apostol ihletés alatt ezt írja:
„Akinek pedig vannak anyagi javai,
és látja, hogy a testvére nélkülöz,
és mégsem könyörületes vele,
az hogyan állíthatja magáról,
hogy szereti Istent?
Kisgyermekeim,
ne szóval szeressünk,
hanem tettekkel és őszintén.”
János apostol ebben
a versben elmagyarázza,
hogy nagyon szoros kapcsolat
van aközött a szeretet között,
amelyet Isten, és amelyet
az embertársaink iránt érzünk.
Amikor szeretettel bánunk velük,
kifejezzük, hogy mennyire
szeretjük Jehovát.
Ha nem szóval szeretünk,
hanem tettekkel,
akkor Jehova ránk is
vigyázni fog, ahogy Dávidra.
Feltételezhetően ő írta a 41. zsoltárt.
Ez akkoriban volt, amikor
Absolon elől kellett menekülnie.
Olvassuk el az 1-es verset.
„Boldog, aki törődik a szegénnyel.
Ha bajba kerül,
Jehova megmenti őt.”
Micsoda biztosíték!
Maga Jehova ígéri meg.
De hogyan bizonyítjuk a tetteinkkel,
hogy szeretjük egymást,
és valóban állampolgárai
vagyunk Isten királyságának?
A kommentárokban elhangzott,
hogy rengeteg természeti katasztrófa
történt az elmúlt 15 hónap során.
Ebben az időszakban
2023 januárjától kezdődően
a szervezet több mint 11 millió dollárt
fordított különböző segélyakciókra.
Az egyik országba például,
ahol extrém szárazság sújtott,
több mint 500 000 dollár értékű
segélyszállítmányt küldtek
13 500 bajba jutott testvérünknek.
Mindenki 4 hónapra
elegendő élelmet kapott:
25 kg kukoricát,
3 kg babot,
1 kg szárított halat
és 2 liter étolajat.
„Szeresd embertársadat,
mint önmagadat.”
Látszik, hogy a testvérek
Jehovától tanultak szeretni.
Mit tanultunk ma?
Úgy tudjuk bizonyítani,
hogy összhangban élünk Isten
királyságának az alkotmányával,
ha szeretünk másokat.
Néha hatalmas erőfeszítések
árán tudjuk ezt megtenni.
De bízhatunk abban,
hogy Jehova soha nem fog
elhagyni minket, ha bajba kerülünk,
és megerősít, hogy továbbra is
szeretni tudjuk egymást.

Gage Fleegle: Mutassuk ki, hogy szeretünk másokat! (Jak 2:8)