JW subtitle extractor

A mai program
az önfeláldozásról szól.
Az idei kongresszus
jól kihangsúlyozta,
hogy Jehovát imádni
azt is jelenti,
hogy adunk neki magunkból,
és lemondunk érte
bizonyos dolgokról.
A gyülekezetünkben
és itt a Bételben
szép példákat látunk magunk előtt.
Ezek a testvérek
sok mindenről lemondtak,
hogy Jehovát szolgálhassák.
De ez a program nem arról szól,
hogy mit adunk Jehovának,
és nem is arról, hogy mennyit.
Sokkal inkább arról, hogy miért,
hogy mi az ok,
amiért áldozatot hozunk érte.
Meg fogunk vizsgálni
egy bibliai példát,
amiből láthatjuk, hogy
milyen fontos az indítékunk.
Az a példa,
akiről ma beszélni fogunk,
nem más, mint Jefte lánya.
Ezt a történetet
mindannyian jól ismerjük.
Mielőtt Jefte harcba vonult,
fogadalmat tett Jehovának,
hogy az első személyt, aki elé jön,
odaígéri neki, méghozzá úgy,
hogy az egész életét odaszenteli
és szolgálja őt a hajléknál.
Tudjuk, hogy mi történt.
Az első személy, aki kijött elé,
az egyetlen lánya volt.
Neki kellett az egész életét Jehova
szolgálatának szentelnie a sátornál,
úgy, hogy soha nem ment férjhez.
Több dolgot is
kiemelhetnénk a történetből.
Sok minden van benne.
De most beszéljünk csak arról,
hogy hogyan válaszolt Jefte lánya.
Mit reagált, amikor megtudta,
milyen fogadalmat tett
az apja Jehovának?
Keressük ki a Bírák 11. fejezetét.
Hogyan reagált, amikor megtudta,
milyen fogadalmat tett az apja,
ami ráadásul az egész
életét megváltoztatja?
A 35. vers szerint Jefte elmondja
a lányának, milyen fogadalmat tett:
„esküt tettem Jehovának,
és nem vonhatom vissza.”
Hogyan válaszol erre?
Lehet, hogy először
a 37-es vers ugrik be:
„hadd maradjak magamra
két hónapra”.
Szeretnék mindent
átgondolni és imádkozni.
De nem ez volt
az első reakciója,ugye?
Akkor mi?
A 36. vers ír róla.
Olvassuk el.
„De ő ezt mondta neki:
»Apám, ha esküt tettél Jehovának,
tégy velem aszerint, ahogy ígérted«”.
Azonnal biztosította az apját arról,
hogy számíthat rá, megteszi, amit kell.
Nem latolgat,
és egy percig sem hezitál.
Ez nem semmi, ugye?
Miért tett így?
Azért, mert elsőre fel sem fogta,
hogy mire mond igent?
Esetleg arról volt szó, hogy felismerte,
úgysincs más választása?
Talán csak az apja
kedvében akart járni?
Nem kell találgatnunk.
Ő maga ad magyarázatot arra,
hogy miért reagál ilyen gyorsan.
Nézzétek csak a vers második felét.
Ezt mondta:
„tégy velem aszerint, ahogy ígérted”.
És nézzétek csak,
hogy mit mond ezután, miért:
„hisz Jehova bosszút állt érted
ellenségeiden, az ammonitákon.”
„Hisz Jehova bosszút állt érted
ellenségeiden, az ammonitákon.”
Az igaz, hogy Jefte lányának
nem tudjuk a nevét,
de azt igen, hogy miért
tett eleget az apja esküjének.
Azért, mert szerette Jehovát,
és hálás volt neki.
Ezért támogatta olyan
készségesen az apját,
mert hálás volt Jehovának azért,
amit Izraelért,
az apjáért,
és minden bizonnyal érte is tett.
Beszéljünk most arról,
hogy mit jelentett neki
ez a győzelem az ammoniták felett.
A 10. fejezetből kiderül,
hogy az ammoniták már 18 éve
elnyomták az izraelitákat,
így Jefte lánya egész életében
ellenségeskedéssel, félelemmel
és gúnyolódással nézett szembe,
illetve azzal, hogy nem tudhatta,
mikor támadnak legközelebb.
A család a Jordán keleti oldalán élt,
vagyis az ammoniták
szomszédságában,
azon a területen,
amit gyakrabban támadtak.
Erre a környékre
döntő csapást mértek,
és keményen sanyargatták őket.
A nép annyira el volt keseredve,
hogy könyörögtek Jehovához,
hogy mentse meg őket tőlük.
Könnyen lehet, hogy Jefte
lánya is imádkozott ezért.
Képzeljük el, amikor az apja elment,
hogy harcoljon Gileádért
az ammoniták ellen.
A történet csak arról ír,
hogy milyen boldog volt
a lánya, amikor visszatért.
De el tudjuk képzelni azt,
amikor útnak indult?
Mit érezhetett a lánya?
Nyilván büszke volt az édesapjára,
hogy kész harcolni Jehova nevéért.
De lehet, hogy közben félt is?
Megfordult a fejében, hogy talán
most látja az apját utoljára élve?
El tudjátok képzelni,
hogy imádkozik Jehovához,
hogy védje meg az apját,
és segítsen neki győzni?
Nem csoda,
hogy amikor értesül arról,
hogy megnyerte az apja a csatát,
és látja, hogy érkezik haza,
kifut elé tamburinon
játszva és táncolva.
Nagyon boldog volt.
És annyira hálás volt Jehovának,
hogy ez arra indította,
hogy eleget tegyen
az apja fogadalmának,
bármilyen lemondással járjon is ez.
Azért hozott áldozatot,
mert tiszta szívéből hálás volt.
Mi is hálásak vagyunk neki,
és nagyon szeretjük őt.
Ez indít minket arra,
hogy önfeláldozó életet éljünk.
Mind így érzünk:
Hol lennénk Jehova nélkül?
Tőle kaptuk az életünket.
Magához vonzott minket,
és adott nekünk
egy hatalmas családot.
És ha átgondoljuk, hogy
mennyi mindent tett értünk,
hogyan támogatott minket,
hogy hogyan adott
választ az imáinkra,
akkor egyre inkább
hálásak leszünk neki.
És így nemcsak hogy könnyebb
lesz áldozatot hoznunk érte,
hanem örömet is fog
adni az, ha így teszünk.
Lehet, hogy ti is jártatok már úgy,
hogy áldozatot hoztatok Jehováért,
de nem tűnt annak.
Jehova viszont igenis észrevette.
Elképzelhető, hogy mi nem éreztük
ezt olyan nagy erőfeszítésnek,
de Jehova értékelte.
Vajon hol jelenik meg ez
ebben a történetben?
Nézzük a 39-es verset:
„A két hónap elteltével
visszatért az apjához,
aki aztán teljesítette fogadalmát,
melyet vele kapcsolatban tett.
A lánynak sosem volt
kapcsolata férfival.”
Ez egy sokatmondó gondolat.
Bizonyítja, hogy Jefte lánya
teljesítette a fogadalmat.
De ez azt is megmutatja,
hogy Jehova azt akarta,
hogy tudjunk róla,
hogy milyen hűséges volt ez a lány.
Büszke volt rá.
Tudott az áldozatáról,
és végigkísérte az egész életét.
Nem feledte el.
De ezek a szavak még valami
más dologról is árulkodnak.
Ki írta le ezt a részt?
Ki tudott még az áldozatáról?
Több mint valószínű,
hogy a Bírák könyvét Sámuel írta.
A kiadványaink szerint
Sámuel vélhetőleg Jefte lányával
egy időben szolgált Silóban.
Ha ez igaz,
akkor Sámuel nem csak tudott
arról, hogy Jefte lánya hűséges.
Nap mint nap szemtanúja volt
annak, hogy mennyire kitartó,
még akkor is, amikor problémák
adódtak a hajléknál.
Sámuel együttérezhetett vele,
hiszen ő is azért került Silóba,
mert az anyukája fogadalmat tett.
Meglehet, hogy az ő példája is
segített neki kitartani a feladataiban.
Bárhogy volt is, az biztos,
hogy szép példát mutatott neki.
Erről eszembe jutnak
a körülöttünk lévő fiatalok.
Azok, akik az iskola végeztével
elkezdték az úttörőzést,
vagy 18-19 évesen
bejöttek a Bételbe.
Talán van egy fiatalabb testvéred
vagy egy barátod,
aki lehet nem fogja neked elmondani,
de nagyon felnéz rád.
Tud róla, hogy mennyi
áldozatot hoztál,
de ami ettől is fontosabb,
érzékeli, hogy milyen boldog vagy,
hogy milyen lelkesen tudsz
beszélni a megbízatásodról.
Látja, hogy mennyit fejlődtél.
Nagyon jó példát mutatsz neki,
amit ő megfigyel és értékel,
és ez arra fogja ösztönözni őt,
hogy jó döntéseket hozzon.
Foglaljuk össze, hogy miről
tanultunk ebben a néhány percben.
Miért hozunk áldozatokat Jehováért?
Nem kötelességtudatból,
vagy azért, hogy elismerjenek,
hanem mert szeretjük Jehovát,
és hálásak vagyunk neki
mindenért, amit értünk tett.
Az, ahogy élünk,
tiszteletet szerezhet neki,
és jó célokra ösztönözhet másokat.
Bárcsak továbbra is teljes
szívvel szolgálnánk Jehovát!
Ne feledjük, hogy ő észreveszi
és értékeli minden
egyes áldozatunkat,
melyet érte hozunk.

D’Arcy MacEwan: A szeretet és a hála önfeláldozásra indít (Bír 11:36)