JW subtitle extractor

A területemen a legtöbb épületbe
szinte lehetetlen bejutni.
Általában csak azokat engedik be,
akik ott élnek.
Voltak napok, amikor az egész
délelőttöt a szolgálatban töltöttem,
de senkit sem találtam otthon.
Azon gondolkodtam, hogy most
a területtel van baj, vagy velem.
Egy hatalmas városban, Pretoriában
szolgálunk a portugál nyelvterületen.
Egyre nehezebb otthon
találni az embereket.
Hát még elérni azt,
hogy leüljünk, és tanuljunk velük.
Beleragadtunk abba a módszerbe,
hogy csak ácsorgunk egy parkban,
hátha sikerül valakivel beszélgetni,
de ez a mi nyelvterületünkön
nem igazán válik be.
Azt vártuk, hogy majd az emberek
jönnek oda hozzánk,
de hiába, úgyhogy el is keseredtünk.
Változtatnunk kellett.
Semmi sem szerez nagyobb
örömet annál, mint amikor láthatom,
hogy valaki közeledni kezd Jehovához.
Szoktam imádkozni ilyen élményekért,
és képzeljétek,
lett is egy tanulmányozóm.
Annyira lelkes volt!
Ha közbejött valami,
kért új időpontot.
De aztán megváltozott.
Már nem vette olyan komolyan
a tanulmányozást,
nem szívesen jött már
az összejövetelekre
vagy töltött időt a testvérekkel,
és változtatásokat
sem volt hajlandó tenni.
A családi imádaton a férjemmel
új időtervet készítettünk a szolgálathoz.
Azelőtt mindig délelőtt
mentem prédikálni,
délután pedig elvégeztem
az otthoni teendőimet.
De ezt most megcseréltem:
reggel végzem el a házimunkát,
aztán pedig késő délutánig
a szolgálatban vagyok.
Kértem Jehovát,
hogy segítsen eldöntenem,
hogy fel kell-e függesztenem
a tanulmányozást.
Kutattam a kiadványokban,
és megnéztem egy videót is
a témával kapcsolatban.
Rájöttem, hogy eljött az idő,
de attól még egyáltalán
nem volt könnyű megtenni.
Annyira szeretem alkalmazni,
amit a szervezet kér tőlünk,
hogy beszélgessünk az emberekkel
az üzletekben, a parkokban,
vagy akár még a szomszédainkkal is.
És ez hatásos,
hiszen elérjük az embereket,
akár munka közben,
és van, aki az utcán dolgozik.
Például elkezdtünk tanulni
egy fiúval, aki krumplit árult.
Minden kedden ott tanultunk az utcán.
Szépen előrehaladt,
és két éven belül
meg is keresztelkedett.
Azt vettem észre,
hogy végre otthon
találom az embereket.
És olyanokkal tudtam beszélgetni,
akiket délelőtt nem sikerült elérnem.
Amikor a tanúskodóállványnál vagyunk,
nemcsak ott ácsorgunk
és beszélgetünk egymással,
hanem próbálunk
odafigyelni az emberekre,
és szemkontaktust teremteni velük.
Egyszer egy hölgy épp arrafelé jött,
és észrevettem, hogy
egy olyan nyakláncot visel,
amit errefelé akkor szoktak,
ha meghal egy családtag.
Tapintatosan megkérdeztem tőle,
hogy „Elveszített valakit mostanában?”
És ő azt mondta, igen,
méghozzá az édesapját.
Mutattunk neki két bibliaverset
a feltámadásról, és ennek annyira örült.
Azt mondta,
hogy ez most életmentő volt.
Értelmesen használjuk ki az időt,
nem csak őrizzük az állványt.
Végül felfüggesztettem
a tanulmányozást.
Nagyon el voltam keseredve,
pedig tudtam, hogy ez a helyes döntés.
Innentől Jehovára bíztam őt.
Biztos voltam benne,
hogy figyelni fog rá.
Hogyha jónak látja,
akkor folytatódni fog a tanulmányozás.
Lehet, hogy velem,
de lehet, hogy mással.
Lett több újralátogatásom,
és elkezdtem bibliatanulmányozásokat
vezetni olyan személyekkel,
akik készek változtatni.
Ilyen emberekre kell fordítani
az időnket és az energiánkat.
Igazából nem a terület
vagy az emberek változtak,
hanem az, hogy
mikor megyek prédikálni.
Azóta sokkal jobban
élvezem a szolgálatot,
mert tudok beszélgetni
az emberekkel.
Jehova nem mondta,
hogy abbahagyhatjuk.
Ő látja, hogy még vannak,
akiket meg kell találnunk.
Mivel életek forognak kockán,
minden percet ki kell használnunk.

Találj örömet a szolgálatban: Használd ki jól az idődet!